ERDON Helyi hírek

2013.11.18. 17:55

Romsics: Bethlen az utolsó magyar államférfi

Nagyvárad- A Szacsvay Akadémia történelmi modulja keretében Romsics Ignác történész professzor tartott előadást az Ady Endre Középiskolában. Arra kértük, fejtse ki a véleményét Bethlen Istvánról.

Nagyvárad- A Szacsvay Akadémia történelmi modulja keretében Romsics Ignác történész professzor tartott előadást az Ady Endre Középiskolában. Arra kértük, fejtse ki a véleményét Bethlen Istvánról.Arra is kíváncsiak voltunk, hogy eddig a magyarországi jobboldali, konzervatív körök miért nem foglalkoztak behatóbban Bethlen István politikai pályájával, miért nem értékelik jobban a Horthy-rendszerben betöltött szerepét.

Válaszában Romsics Ignác úgy fogalmazott: „Bethlen Istvánt a 20. századi Magyarország egyik legnagyobb, de inkább a legnagyobb politikusának tartom. Más szempontból talán azt is ki merem jelenteni, hogy az utolsó magyar államférfi egészen mostanáig, s lehet, hogy még hosszú ideig. Ez nem azt jelenti, hogy Bethlen Istvánnak nem voltak hibái, vagy egy olyan demokrata politikus volt, mint amilyenekben ma gondolkodunk, hanem azt jelenti, hogy a maga korában olyasmit csinált, amire érdemes emlékezni. Különösképpen a kormányzása alatt, illetve az azt követő időszakban akár külpolitikai kérdésekben, akár a zsidó kérdésben, vagy a Szovjetunió elleni háborúba való lépéssel kapcsolatban mind olyan álláspontra helyezkedett, mely ma is vállalható. Ellenezte például a zsidótörvényeket, ellenezte a Szovjetunió ellenes háborút.

Konzervatív ember

Ugyanakkor kétségkívül egy konzervatív ember volt, aki a választójog kiterjesztésével nagyon szűken bánt, és a nagybirtokok felosztását helytelenítette. De azt kell mondanom, hogy ilyen esetekben mérlegelnünk kell a pozitívumokat és a negatívumokat. Bajcsy-Zsilinszky Endre is fajvédőként kezdte a pályáját, és antifasiszta mártírként halt meg. Károlyi Mihály konzervatív, reakciós nagybirtokosként lépett politikai pályára és Rákosival szembefordulva fejezte ezt be. Ezek olyan életutak, melyek esetében az ívet is nézni kell, Bethlen pedig a Szovjetunióban fejezte be a pályáját. Úgyhogy egészében véve, én őt egy vállalható politikusnak tartom, hozzátéve azt, hogy nyilván egy jobboldali konzervatív politikához közelebb áll, mint egy baloldali politikához. Arra viszont sajnos nem tudom a választ, hogy az előbbi oldalhoz tartozók miért nem értékelik jobban az életművét. A Jobbiknak vagy a szélsőjobbnak nyilvánvalóan túl liberális Bethlen, de hogy a Fidesz eddig miért nem foglalkozott vele, arra nem tudok válaszolni”, mondta a történész professzor. A rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap, valamint a Bihar Megyei Kulturális és Hagyományőrző Központ támogatta.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!