Révkomárom és Pozsony volt az úticél!

A közelmúltban mintegy ötven személy vett részt azon a kiránduláson melynek úticélja a felvidéki Révkomárom és Pozsony volt. A kirándulás résztvevőinek felejthetetlen élményben volt részünk.

A Hegyközpályi Református Egyházközség, annak lelkipásztora Katona Jánossal már rég tárgyaltunk arról, hogy felkellene keresni a címben említett két települést, hiszen mindkettő a történelmi Magyarország meghatározó helységei voltak, ma Szlovákiához tartoznak. Aztán egy hét végén minden összejött és a hajnali órákban indultunk úticélunk felé. Az első megállónk Magyarországon Dobogókő volt mivel többen is voltak a csoportban olyan személyek, akik nem jártak még ezen a a helyen. A csapat tagjainak alkalma volt egy kis sétára, a település legmagasabb pontjáról kitekinteni a kanyargó Dunára. Egyes vélemények szerint Dobogókőn és környékén a Pilisben található „ a Föld szívcsakrája”, azaz „bolygónk dobogó szíve”, ami az ott tartózkodók szervezetét feltölti energiával. Úgy érzem ez velünk is így történt, hiszen a továbbikban talán még jobb kedvvel folytattuk utunkat.

Szlovákiába az Esztergom-Párkány közötti nemrég felújított Mária Valéria-hídon jutottunk át, végig menve a Duna folyása mellett jutottunk el úticélunk első állomására Révkomáromba. Komárom az egykori Magyaország városának nagyobb (a Duna bal partján fekvő) része. Az első világháború után az újannon megalapított Csehszlovákia határát a Duna mentén húzták meg, ezzel elválasztva a város északi és és déli részét. A kisebb rész – szintén Komárom – ma Magyaországhoz tartozik.

Magyarok Révkomáromban

A felvidéki város egy igazi kellemes élményt nyújtott mindannyiunk számára, mely már akkor elkezdődött amikor szálláshelyünket keresve, akiket tájékozás végett megszólítottunk az tökéletesen beszélt magyarul. A városnak a legutóbbi népszámlálási adatok szerint 36 ezer lakosa van, melynek 60 százaléka magyarnak vallotta magát. Ezt tapasztalhattunk az egész napos mászkálásunk ideje alatt, hiszen bárhová – üzletbe, vendéglőbe – bementünk mindenütt beszéltek magyarul. A városba lépten nyomon, magyar jellegű emlékekkell találkoztunk. Ezek közül is kiemelkedő az Európa Udvar, ahol több magyar király, vagy történelmi személyiséget egészalakú bronz szobrai találhatók. A köralakú téren látható, Szent István, Nagy Lajos, Károly Róbert, Kossuth Lajos, Hunyadi János, Mária Terézia, III. Béla, II. András, Sziszi stb. De szobrot emeltek a város nagyszülőtteinek Jókai Mórnak és Lehár Ferencnek, valamint a magyar szabadságharc egyik meghatározó személyiségnek, Klapka Györgynek. A komáromi várat sajnos nem tudtuk csak kivülről megtekinteni, mivel csak csoportosan lehet bemenni idegenvezető kiséretében, szombat délután révén ez nem volt kivitelezhető.

Átsétáltunk viszont a Duna fölötti Erzsébet-hídon mely a két Komáromot egymástól elválasztja, vagy ma már inkább összeköt, mindez igazi élményt jelentett számunkra. Rég emlékszem arra, hogy egy Kárpát-medencei város ennyire nagy hatással legyen rám, mint Révkomárom.

Pozsonyban

Másnap reggel indultunk Pocsonyba. Csalóközi településeken áthalladva hagytuk magunk mögött többek között Somorja és Dunaszerdahely városokat. A kora délőtti órákban érkeztünk meg Pozsonyba. Az egykori koronázó város felett messziről lehet látni a négy saroktornyos vár épülettömbjét. A vár alatt található a koronázótemplom, a 85 méteres toronytetején az aranyozott Szent Korona másolata látható – 1563-1830 között itt koronázták a magyar királyokat. A templomba is bementünk, szlovák nyelvű szentmise zajlott, így csak kevés ideig tudtunk ott tartózkodni. Közben kellemes meglepetésként, egy véletlen folyamán egy dunai hajókiruccanásnak köszönhetően jutottunk el néhányan Dévény-várához, mely az egyik legrégibb vár Szlovákiában. Dévény vára a Duna és a Morva folyók összfolyásánál, egy hatalmas sziklaszirten áll. Nem sok időnk nem volt itt eltölteni, ezért lemondtunk arról, hogy a vár belső területét is felkeressük, a visszautat városi autóbusszal tettük meg.

Pozsonyban a szépen felújított várat kerestük fel, mely egyben a város szimbóluma is, hiszen innen gyönyörű panoráma tárul az ember szeme elé. Maga a vár hosszú évtizedeken át romos állapotban állt, 1953-1668 között a szlovák műemlékvédő hivatal felújította, jelenleg a vár a szlovák parlament egyes intézményeinek ad otthont, de itt működik a Szlovák Nemzeti Múzeum és a Történelmi Múzeum is. A várból lenézve a Dunára az egy csodálatos látvány, a város több hídja is látható melyek a Duna fölé emelkednek. Sokáig mászkáltunk a vár belső udvarain, keresve van-e egyáltalán valamilyen magyar jellegű irás, vagy valamilyen történelmi emlék a magyarságról. Lehetséges, hogy van. Mi „nem találtuk meg”, sőt az egyik főbejáratnál több nyelven is kivan irva a vár története, magyar nyelven nem volt tájékoztató. Vasárnap lévén mondhatni, nyűzőgtek a látogattók. Nehéz volt megállapítani, hogy milyen nemzetiségűek voltak, akik ide látogattak, de annyi bíztos, hogy lépten nyomon Japánból érkező turistákkal találkoztunk. De nemcsak a vár belső területén később a városközpontban is alkalmunk volt Japánból érkezett csoportokkal találkozni.

Sokat lehetne írni mindarról amit az ember egy ilyen kirándulás folyamán láthat és tapasztalhat, annyi bíztos, hogy annak az ötven hegyközi és nagyváradi kirándulóknak, akik ezen a látogatáson résztvettek, egy gyönyörű élményt jelent, melyet talán egy életen át meglehet őrizni.

A lelkipásztor

Már útban hazafelé az autóbuszban beszélgettem Katona Jánossal a Hegyközpályi Református Egyházközség lelkipásztorával a kirándulás főszervezőjével, akit az ilyen jellegű kirándulások célja felől kérdeztem:

-Őszintén megvalva ez az egész úgy indult el, hogy én is sok helyre elszerettem volna jutni, főleg a történelmi Magyarország ismertebb településeire. Azokra melyek ma más országok határain belül vannak, ezeket a településeket, tájegységeket szeretem volna jobban jobban megismerni. Ennek a gondolatnak keretében kerestük fel a magyar történelmi borvidék központját Tokajt, de megfordultunk a budapesti parlament épületében, felkerestük Eger várát, alkalmunk volt meglátogatni Gárdonyi Géza sírját mely a várban található. Ugyancsak Egerben látogattuk meg a Szépasszonyok Völgyét, az ott látottak egyediek, hasonlót nem lehet látni a Kárpát-medencébe. De eljutottunk kiránduló csoportunkkal Ópusztaszere, ez sem akármilyen emlék. De elmentünk Krakkóba, ez a hely is kapcsolódik sok mindennel a magyar történelemhez. Ezen a kirándulás alkalmából felkerestük Auscwitzet, de megfordultunk Kassán is, megnéztük Rákócz Ferenc síremlékét. De Bécset is jártunk, ahonnan hosszú éveken át irányították a magyar nép sorsát. Megfordultunk még Győrött, Visegrádon, Esztergomban, Dobogókőn, jártunk a Duna-kanyarban. De eljutottunk Belgrádra is, meglátogattuk a dícső magyar történelem egyik felegvárát, a nándorfehérvári várat.

Jó dolog az így szervezett kirándulás, mivel nem kerül annyiba mintha saját autőjával menne az ember, és közösségfejlesztő hatása is van. Az emberek megtudják ossztani azokkal, akikkel együtt vannak mindazt a látványt amit átélnek, amit látnak. Évről évre tapasztalom, hogy azok akik belekapcsolódtak ezekbe a kirándulásokba, alig várják, hogy a következőt is megszervezzük.

A köljövőben szeretnénk eljutni Kárpátaljára, felkeresni a Vereckei-hágót, Munkácsot, Beregszászt, Ungvárat és más települések is ezen a vidéken.

Távoli tervekben még nem tudok gondolkodni, de szeretnénk néhány napot Székelyföldön eltölteni, felkesni a moldovai csángókat. Ezek egyelőre csak elképzelések, de talán meg is valósulnak...

Dérer Ferenc