ERDON Helyi hírek

2013.09.02. 12:22

Kevesebben mentek át, mint tavaly

Hétfőn tíz óra tájt tették közzé a pótérettségi óvások előtti eredményeit Bihar megyében. Az átmeneteli arány a tavalyinál alacsonyabb, 24,25%. Három diákot zártak ki, mivel másolni próbált.

Hétfőn tíz óra tájt tették közzé a pótérettségi óvások előtti eredményeit Bihar megyében. Az átmeneteli arány a tavalyinál alacsonyabb, 24,25%. Három diákot zártak ki, mivel másolni próbált.

Az eredmények már korábban megvoltak, azonban ismét csak miután megkapták az erre vonatkozó központi utasítást - azaz hétfőn tíz óra körül - tehették közzé azokat az illetékesek mind a Bihar megyei Tanfelügyelőség honlapján, mind a vizsgaközpontoknál. Amint Florin Nicoară, a megyei vizsgabizottság alelnöke kérdésünkre elmondta, az eredmények gyengébbek, mint a tavalyi pótérettségin elértek, a nyáriak viszont jobbak voltak, mindent összevetve az átmeneteli arány nagyjából megegyezik a tavalyival. Ezúttal 2486 fiatal iratkozott fel az érettségire és 2157 a megjelentek száma. 1217-en ötösnél kisebb átlagot értek el, 414-en pedig 5 és 5,99 között teljesítettek. 428 azoknak a száma, akiknek az átlaga 6 és 6,99 közötti lett, 90-en értek el 7 és 7,99 közötti átlagot, négyen 8 és 8,99, egy végzős pedig 9 és 9,99 között teljesített. Az átmeneteli arány 24,25%.

Három vizsgázót kaptak rajta, amint csalni próbált: egyikük a román nyelv és irodalmi próbán egy könyvet lapozgatott, egyikük a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból tartott vizsga alatt puskázni akart, a harmadiknak pedig – szintén e megmérettetés során - csengett a telefonja. Ketten közülük a Partenie Cosma iskolában alakult vizsgaközpontban érettségiztek – egyikük a művészeti líceumban, másikuk az Ady középiskolában végzett - a harmadik pedig a Mihai Viteazul iskola esti tagozatán végzett és ott is vizsgázott.

Amint a Bihar megyei Tanfelügyelőség honlapján közzétett adatokból kiderül, a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium 38 végzett diákja iratkozott fel a pótérettségire, egyikük nem jött el, s négy azoknak a száma, akik sikeresen vizsgáztak. A nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum végzettek közül 28-an iratkoztak fel és 24-en vettek részt az érettségin, öten közülük sikeresen vizsgáztak. Az Ady Endre Elméleti Líceum 38 végzettje iratkozott fel a pótérettségire, tizenketten közülük esti tagozatra jártak. 34 azoknak a száma, akik megjelentek a vizsgákon, s kilencen érettségiztek sikeresen. Óvásokat hétfőn 16 óráig fogadják el a vizsgaközpontokban, a végső eredményeket pedig szeptember 5-én, csütörtökön teszik közzé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!