ERDON Helyi hírek

2013.09.12. 13:40

Herczeg Ferencre emlékeztek Nagyváradon

A Nagyváradi Kiss Stúdió Színház Az elfejtett írófejedelem címmel az 150 éve született Herczeg Ferencre emlékezett kedden este a stúdió teremben, amelyet a Magyar Dráma Napja tiszteletére rendeztek.

A Nagyváradi Kiss Stúdió Színház Az elfejtett írófejedelem címmel az 150 éve született Herczeg Ferencre emlékezett kedden este a stúdió teremben, amelyet a Magyar Dráma Napja tiszteletére rendeztek.

Főleg a törzsközönség vett részt a Kiss Stúdió Színház legújabb bemutatóján, mely Herczeg Ferenc magyar írónak állított emléket. Egy olyan szerzőről szólt az előadás, akinek sokan csak a nevét ismerjük, hiszen műveivel csak kevesen találkozhattak. Aki szerencsésebb volt, és családjának tulajdonában voltak Herczeg Ferenc-könyvek, vagy Új idők- kollekciók, azok bele tudtak tekinteni munkájába. Nagy űrt sikerült a Kiss Stúdió előadóművészeinek és Molnár Judit magyartanárnak, közírónak ezzel az előadással betölteni.

Az előadás Kiss Törék Ildikó köszöntőjével vette kezdetét, aki szólt arról, hogy a bemutatóval a Magyar Dráma Napját is ünneplik – mely Madách Imre: Az ember tragédiája 1883-as ősbemutatójának tiszteletére történik.

Herczeg Ferenc életéről a Kiss Stúdió állandó meghívott vendége, Molnár Judit beszélt. Molnár Judit lexikális tudása egyszerűen lenyügőző. Az is nagyszerű volt amit a színészházaspár, Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos produkált, hiszen Herczeg Ferenc írásainak közvetítése a hallgatóság felé most is kitűnőre sikeredett.

Magyar író lett

Az előadás keretében Molnár Judit ismertette az író pályafutását, elhangzott, hogy Herczeg Ferenc egy verseci sváb család tagjaként 1863. szeptember 22-én született. Molnár tanárnő azt is fejtegette, hogy Herczeg Ferenc, lehetett volna közkedvelt német író Bécsben, de ő Budapesten lett magyar író. Arról is beszélt, hogy a két világháború közötti időszak meghatározó irodalmi személyisége volt Magyarorszságon, szoros kapcsolat fűzte Horthy Miklós kormányzóhoz. Termékeny szerző volt, sok irodalmi művet alkotott, elbeszélés, regény és színművek formájában, de újságírói munkája sem elhanyagolható, hiszen publicisztikája éppen olyan értékű mint irodalmi művei. A második világháború után már visszavonultan élt, és nem publikált. 1949 után műveit évtizedekig nem adhatták ki Magyarországon. 1954 február 24-én, hunyt el Budapesten.

Ez est folyamán több részlet is elhangzott Herczeg Ferenc műveiből Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos tolmácsolásában, mely kiváltotta a közönség elismerését, melyet a fel-fel csattanó taps is jelzett. Részletek hangzottak el Az élet kapuja – a Magyar Tudományos Akadémia eme művének alapján a Nobel-díjra javasolta – regény 1919; A fogyó hold – regény 1923; Árva László király – színmű 1927; A nap fia – regény 1931; Pro libertate – regény 1936 műveiből. Egy publicisztikai írását is felolvasott Kiss Törék Ildikó, a szöveg tolmácsolása, igazi sikert jelentett.

Dérer Ferenc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!