ERDON Helyi hírek

2013.09.10. 13:33

Akvapark: hibás volt a műszaki terv

Több szempontból is hibásnak bizonyult a nagyváradi Nymphaea wellness-központ műszaki terve, módosításokra van szükség, mondta Marius Moş, a projektekért felelő igazgatóság vezetője.

Több szempontból is hibásnak bizonyult a nagyváradi Nymphaea wellness-központ műszaki terve, módosításokra van szükség, mondta Marius Moş, a projektekért felelő igazgatóság vezetője.

Az első lépések a nagyszabású központ létrehozataláért 2009-ben történtek, s 2011-ben kapta meg a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal a hétmillió eurós uniós finanszírozást. Akkori becslések szerint idén nyáron már működésbe kellett volna helyezni az akvaparkot, ezzel szemben mostanáig még csak hozzá sem fogtak a munkálatokhoz.Marius Moş, a polgármesteri hivatal nemzetközi finanszírozású projektekért felelő igazgatóságának vezetője kérdésünkre elmondta: időközben kiderült, hogy a műszaki terv nem a legjobb, több szempontból is változtatásra szorul. Például a szivattyúkat túl messzire tervezték a medencéktől, ami fölöslegesen növelné az áramfogyasztást. Egy másik gond az, hogy egyes vezetékek a medencék alá kerülnének, ami a javításokat tenné túlságosan körülményessé. A műszaki tervet egy bukaresti cég, az Arcadia Engineering készítette. Az igazgató szerint 2010-ben túl kevés pénzt ajánlottak fel a műszaki tervre, ennyiért egyetlen külföldi cég sem vállalta volna, ráadásul itthon nem egy ismert szakterület ez, kevesen értenek akvaparkok tervezéséhez. Mindennek tetejébe siettek is, hogy időben le tudják adni a projektet, s örültek, hogy akadt egy cég, amely felvállalta a műszaki terv elkészítését. „Olyan volt, mint amikor el kell kapni egy vonatot, ami nem vár. A projektek leadási időszakának első napján el is fogyott a pénz” - mondta Marius Moş.

Sokáig nem volt mód arra, hogy a műszaki terven változtassanak, ezt a törvény csak az utóbbi időben tette lehetővé. Azóta több szakértővel is megbeszéléseket folytattak az optimális műszaki megoldásokról, s hamarosan megteszik a közbeszerzési eljárás első lépéseit a műszaki terv módosítására. Bíznak benne, hogy tavaszig meglesz a terv, s megszervezhetik a versenytárgyalást a tulajdonképpeni munkálatokra. Becslések szerint ezek egy éven keresztül fognak tartani, tehát 2015 nyarára lehetne működőképes a nagyváradi akvapark. Marius Moş szerint pénzügyi gondok nem lesznek, azzal együtt, hogy a hétmillió euróból csak a kivitelezés felét tudják fedezni. A projekt szerint a Városi Strand területén építendő ezer férőhelyes akvaparkban 14 medence és 12 vízi csúszda kapna helyet, ezenkívül különféle, sportra, szépítkezésre és gyógykezelésre való létesítményeket is terveznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!