Dokumentumértékű könyv

2012-ben jelent meg Tibori Szabó Zoltán Zsidlic című könyve, a Mega Kiadó gondozásában. Alcíme: A Kolozsvári Zsidó Gimnázium története (1940-1944). A történelmi előzmények, a korszak háttér eseményeinek bemutatása során kibontakozik a város oktatástörténetének egyik sajátos vetülete. Megtudható, miként teremtette meg a kolozsvári zsidó közösség a saját iskoláját, amelyet az egyik legfontosabb intézményének tekintett. Hogyan jött létre az adott korszakban egy olyan iskola, mely tantestületének és diákjai hozzáállása következtében a kolozsvári tanintézetek élvonalába került.

Története tragikus. 1944 márciusában szüntették meg. „... ennek az iskolának a tanárait és diákjait, ártatlan gyermekeket, 1944-ben, jóformán az iskola padjaiból hurcolták egyenesen a kolozsvári téglagyári és néhány vidéki gettóba. Onnan pedig többségüket a lengyelországi német haláltáborokba deportálták, ahol jelentős részüket gázkamarákban azonnal kivégezték, holttesteiket pedig krematóriumokban égették el. Az életben hagyottak számát a továbbiakban a náci zsargon szerinti Vernichtung durch Arbeit (munka általi megsemmisítés), a napi 12 órás rabszolgamunka, az éhezés, a betegségek, az embertelen bánásmód és a kivégzések apasztották folyamatosan.”

A 312 oldalas könyv borítóterve Könczey Elemér munkája. Szuggesztíven jeleníti meg képi formában az iskola történetét. Az első borítón látható az iskola épülete, az iskolateremtő Antal Márk igazgatónak portréja. 1942-1952 tabló, az alsó részen. A hátsó borítón látható: az auschwitzi koncentrációs tábor bejárati kapuján cinikus német nyelvű szöveg Arbeit macht frei (A munka szabaddá tesz). Tablók reprodukciói: a Kolozsvári Zsidó gimnáziumok tantestülete 1940-1941, a Kolozsvári Zsidó Fiúgimnázium végzettjei 1941-1951. Majd olvasható az iskola egyik volt diákjának Vágó Lídiának (sz. Rosenfeld), a könyvet értékelő rövid szövege: „Remélem, gyermekeink, unokáink és dédunokáink is értékelni fogják ezt a megható és egyben dokumentumértékű emlékkönyvet...”

Tibori Szabó Zoltán, könyvének megírásához, forrásként Antal Márk évkönyvét használta fel, amely 1942-ben jelent meg. Az iskola 1940- 1943. közötti időszakban, évente kiadott, 3 évkönyvét. A negyedik tanév évkönyve nem jelenhetett meg a deportálás és gettózás miatt.

1943-1944 az utolsó tanév volt, melyről nincs évkönyvi dokumentum. 1944 márciusában felszámolták a Zsidlicet, kiürítették az épületet, amikor a náci csapatok bevonultak Kolozsvárra.

Az iskola működését történetiségében mutatja be.

A zsidó oktatás Kolozsváron-című fejezet alapján képet alkothatunk a tanintézet létrehozásának folyamatáról.

„A román hatóságok 1920-ban engedélyezték az önálló zsidó középiskola létrehozását. Az akkor alapított iskola az idők folyamán három fő szakaszt ismert: 1. A Tarbut Zsidó Iskolaegyesület Fiú-, illetve Leánygimnáziuma (1920- 1927), 2. A Kolozsvári Zsidó Gimnáziumok (1940-1941), amelyek 1941 őszétől egyesülve, Kolozsvári Izraelita Koedukációs Gimnázium néven működtek tovább, 1944. március végéig. 3. A Kolozsvári Zsidó líceum (1946-1948)”.

Bemutatja a Zsidlic hétköznapjait, a tantestület azon törekvését, hogy minőségileg kiváló oktatásban részesítsék a fiatalokat. Mint kiderül, a Zsidlic nem csak a továbbtanulási lehetőséget biztosította, hanem megmentette a fiatalokat a lelki összeomlástól.

Az iskola átvilágítását végző szakellenőrök, szakelőadók véleménye az volt, hogy az iskola oktatási szintje kiváló. A tananyag mellett nem csak az ismereteket, hanem különböző művészettörténeti, irodalmi, filmoktatási képzést is szerveztek.

1942-ben Antal Márk igazgató meghalt. Problémát, nehézséget jelentett az a tény, hogy a tantestület férfi tagjainak jelentős részét berendelték munkaszolgálatra.

A bevonult tanárok helyébe az itt maradtak kellett megtartsák a saját órájukat, másrészt helyettesíteni kellett a munkaszolgálatra elvitt kollegákat.

Az iskola keretében különböző önképzőköröket, sport tevékenységet szerveztek, de a zenei élet is jelentős volt. Szinberger Sándor zene audíciókat szervezett, szimfonikus műveket is hallgattak.

Az önképzés még a haláltáborban is működött.

Külön fejezet az áldozatokkal és túlélőkkel foglalkozik. Megállapítja, hogy a náci haláltábort fájdalmasan kevesen élték túl. „A deportálás idején a gimnázium kezdő, I.-IV. osztályaiban járó diákok jelentős része legfeljebb14 éves volt, és ennek a kategóriának a túlélési aránya a nullához közelít. Nagyobb eséllyel rendelkeztek az V.- VIII. osztályos tanulók, így természetes, hogy a túlélők zöme ezek közül került ki mind a fiúk, mind pedig a lányok esetében”. A Zsidlic egykori tanulóinak több mint 70%-a mártírhalált halt.

A háború után létrehozták a Kolozsvári Zsidó Líceumot, mely 1948-ig működött, mikor is az iskolát államosították.

A megváltozott körülmények között a túlélés, a továbbtanulás, az egzisztencia teremtés, az egymásra találás évtizedei következtek. Szétszóródtak a világban. Szükségét érezték, hogy szervezetten találkozzanak. Így szervezték meg, 1980-ban, az első világtalálkozót Kolozsváron. A könyvben olvasható a 10 világtalálkozó rövid története is. A 10. világtalálkozóra 2012-ben Ramat Ganban került sor. Tehát, nem osztály, hanem iskolatalálkozót szerveztek, melyen a leszármazottak is részt vettek.

A könyvben, 86 oldalban a Zsidlic történetének angol nyelvű változatát is olvashatjuk.

A könyv rendkívül dokumentált. Függelékben levő táblázatokból megtudható a kolozsvári zsidó lakosság lélekszámának alakulása (1850-2002). Adatok vannak a Zsidó Gimnázium tantestületére, osztályfőnökeire vonatkozólag. Nyomon követhető az 1940-1944 közötti időszakban, a gimnáziumban tanuló diákok sorsa.

Gazdagítja a könyv anyagát a ritkaságnak számító fényképanyag: az érettségi tablóképek, csoportképek, a Zsiglic- világtalálkozók csoportképei.

Szerintem, ezt a nagyon értékes könyvet föltétlenül el kell olvasni, nem másért, hanem azért, mert olyan tanulságokat fogalmaz meg, amelyek a XXI. században fontosak, abból a szempontból, hogy még egyszer ilyen ne ismétlődjön meg.

Csomafáy Ferenc