ERDON Helyi hírek

2013.07.16. 13:49

A számítógépes elosztás eredményei

A tervezettnél egy nappal hamarabb történt meg a középiskolai helyek első számítógépes elosztása. Egyes magyar osztályokba szép számmal jelentkeztek, de van, ahol maradtak üres helyek.

A tervezettnél egy nappal hamarabb történt meg a középiskolai helyek első számítógépes elosztása. Egyes magyar osztályokba szép számmal jelentkeztek, de van, ahol maradtak üres helyek.

 

Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő helyettestől megtudtuk: mivel minden megye feltöltötte a minisztérium honlapjára a nyolcadikot végzettek opcióit, az illetékesek a tervezettnél egy nappal korábban futtatták le a számítógépes alkalmazást, így már hétfőn délután tudni lehetett az első elosztás eredményeit. Bihar megyében 5616 a nyolcadikot végzett diákok száma, de csak kevéssel 4800 fölötti azoké, akik részt vettek az országos felmérőn. Mintegy 40 gyerek részt vett ugyan, de valamilyen oknál fogva nem iratkozott fel az első számítógépes elosztásra, ők a következő, július 25-i elosztáson vehetnek részt.

Fel kell iratkozni

A főtanfelügyelő helyettestől megtudtuk: úgy néz ki, hogy a nagyváradi Ady Endre líceumban hét osztály indulhat (tavaly öt volt, de az idei beiskolázási tervben hét szerepel), az Eminescuban pedig három osztály (itt tavaly négy volt). Székelyhídon, Érmihályfalván, Margittán ugyancsak létrejönnek a magyar osztályok, Szalontán pedig az újonnan induló szakosztályok közül többe is húsz fölötti létszámban jelentkeztek, ez szép eredménynek számít. Persze a diákoknak fel is kell iratkozniuk személyesen, másképp elveszthetik a helyüket.

Ami a magyar tannyelvű osztályokat illeti: a közzétett adatok szerint az érmihályfalvi mezőgazdasági szakiskola hat osztálya közül háromban vannak még helyek, a 174 hely közül egyelőre 113 telt be. A Mihai Eminescu főgimnáziumban beteltek a helyek a magyar osztályokban, az Andrei Șaguna műszaki iskola két magyar osztályába még 38-an iratkozhatnak fel, egyelőre húsz hely telt be. A Mihai Viteazul szakiskola magyar osztályának teljes a létszáma, a Traian Vuia iskola magyar osztályában egyelőre 17 helyet foglaltak el, még 12 szabad hely van. A Lorántffy Zsuzsanna református gimnázium matematika-informatika osztályában tizenöt diák kapott helyet, van még 14 szabad hely, s teológia osztály is indul, a borsi Tamási Áron iskola pedig még 19 magyar tagozatos nyolcadikot végzettnek tud helyet biztosítani. A kágyai iskola két kilencedik osztályába még 19 tanulót várnak, a Szent László iskolába pedig a teológia osztályba feliratkozottakon kívül egyelőre 22 nyolcadikot végzett került a számítógépes elosztás nyomán, még bőven vannak helyek. Az Ady Endre középiskolában 165 hely telt be, még 17 diáknak tudnak helyet biztosítani természettudományi osztályokban, 21-nek pedig filológián.

A legkisebb átlagok

A szalontai Arany János líceum 165 helyéből 93-at foglaltak el, a margittai Horváth János líceum 116 helyére pedig egyelőre 58-an jutottak be, főleg filológián maradt sok szabad hely. A székelyhídi Petőfi Sándor líceum 116 helyet tud biztosítani, eddig 64-et foglaltak el. A Friedrich Schiller iskola német nyelvű matematika-informatika osztályában egyelőre 13 helyet foglaltak el.

Ami pedig a legkisebb átlagokat illeti, melyekkel be lehetett jutni a Bihar megyei iskolák különböző osztályaiba: a Mihai Eminescu főgimnázium természettudományi osztályába 9,7, az Emanuil Gojdu középiskola természettudományi osztályaiba pedig a 9,69 átlaggal lehetett még bejutni. Szintén kilencen felüli átlaggal lehetett bejutni többek között az Emanuel, a Betel, a Iosif Vulcan, valamint az Aurel Lazăr iskolák egyes osztályaiba. A lista végén a nagyváradi Constantin Brâncuși műszaki iskola áll, ahol a 3,58, valamint a margittai Horea szakiskola, ahol a 3,66 még bejutó átlagnak számított.

Neumann Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!