ERDON Helyi hírek

2013.06.05. 14:05

Művészetek Napja lesz hajókkal

Nagyvárad- Június 18-án gálaműsorral zárja a tanévet, június 11-én a Művészetek Napját szervezi meg a váradi Francisc Hubic Iskola. A részletekről Marian Boboia menedzser-igazgató tájékoztatott.

Nagyvárad- Június 18-án gálaműsorral zárja a tanévet, június 11-én a Művészetek Napját szervezi meg a váradi Francisc Hubic Iskola. A részletekről Marian Boboia menedzser-igazgató tájékoztatott.

 

Szerdai sajtótájékoztatóján Marian Boboia, a Francisc Hubic Művészeti Iskola menedzser-igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy mint minden esztendőben, az idén is a Nagyváradi Állami Filharmónia hangversenytermében tartott gálaműsorral búcsúztatják a tanévet. A június 18-án, kedden délután 17 órakor kezdődő, díjmentesen megtekinthető ünnepség tulajdonképpen a diákok és a tanárok ajándéka a közönség számára, a klasszikus-, a nép- és a könnyűzene, valamint a koreográfia szakos növendékek, oktatók készülnek egy színvonalasnak ígérkező programmal.

Egy héttel korábban ugyanakkor a Művészetek Napját rendezik meg az iskola székhelyén, június 11-én, kedden 16-20 óra között. Gavrucza-Nagy László gitártanár elmondta, hogy kortól függetlenül mindenkit szívesen látnak, akik érdeklődést tanúsítanak a művészetek iránt, vagy csak arra kíváncsiak, hogy miért vannak a zongorán fehér és fekete billentyűk. Úgy fogalmazott: régebben természetesnek számított, hogy a családok zenei műveltséggel, hangszeres tudással is rendelkeztek, jó lenne, ha napjainkban is inkább ezen irány felé orientálódnának a fiatalok, mert akkor káros szenvedélyek iránti vonzalom is csökkenne. Az említett napon a zenei szekcióban az akusztikus, a klasszikus és az elektromos gitárral, a dzsessz és a klasszikus zongorával, az ütő- és a rézfúvós hangszerekkel lehet ismerkedni, megbarátkozni.

Hajó installáció

Holló Cs. Kinga grafikatanárnő hangsúlyozta: azzal a céllal is szervezik meg a Művészetek Napját, hogy azon személyek érdeklődését is felkeltsék, akik talán nem is tudnak a 88 éves múlttal rendelkező intézmény létezéséről. Bárki jöhet, olyanok is, akik csupán hobbi szinten zenélnek, énekelnek, festenek, szobrászkodnak stb., és nem tekintik ezeket a fő hivatásaiknak. Mindent ki lehet próbálni, lehet kérdezősködni, kíváncsiskodni. Amúgy a rendezvény szimbóluma a hajó, mely az útkeresésre is utal, de minket, mint személyeket is reprezentál. A lépcsőfeljárónál ezért látható egy installáció: a 18 színes papírhajó az iskola szakjait jelképezi, a szürke hajók pedig a világot, az embertömeget, bennünket, mindenkit.

Az elhangzottakat Marian Boboia azzal egészítette ki: a hajók szerinte ugyanakkor Radu Tudoran Dagadó vitorlákkal című regényének Speranţa nevű kétárbocos vitorlására is emlékeztetnek, a Francisc Hubic Iskola tanárai ugyanis abban reménykednek, hogy a tehetséges fiatalok a szülőföldjükön akarnak érvényesülni.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!