ERDON Helyi hírek

2013.05.29. 15:20

Nagy népszerűségnek örvendett az idei diákkonferencia

Több diákot is javasoltak a május 23-26. között megrendezett XVI. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia (ETDK) záróünnepségén, a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára, amelynek egyik szekciója (FIFÖMA) 2015-ben, első alkalommal Magyarország területén kívül, Kolozsváron kerül megszervezésre.

Vetési Imola, a konferencia koordinátora ünnepi záróbeszédében összegezte a háromnapos rendezvényt, majd kiemelte a Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciája (TUDEK) középiskolás nyerteseinek részvételét. Kifejezte abbéli örömét, hogy a 31 szekció mindegyike kiegyensúlyozottnak mondható, majd hozzátette: a jövő évi ETDK szervezési stafétáját Kisgyörgy Rékának adja át. A felszólalásban Vetési Imolát dr. Szabó Á. Töhötöm KMEI igazgató, Rés Konrád-Gergely KMDSZ elnök, dr. Weiszburg Tamás OTDT alelnök és dr. Soós Anna, a BBTE rektorhelyettese követte.

A diákköri konferencia zárómomentumaként a díjak – pénzbeli jutalom, ETDK válltáska, különböző könyvcsomagok és szekciók különdíjai– átadása következett.

Az este állófogadással zárult, Az ünnepség kellemes hangulatát a ContemporARTis Transylvaniae erdélyi kortárs zenei csoportnak és a Plan B dzsessz-zenekarnak köszönheti.

Számokban beszélve: 242 dolgozat került bemutatásra, 31 szekcióban, 314 diák által. Az előadásokat 129 zsűri értékelte, az esemény létrejöttét pedig 80 szervezőnek köszönheti.

Szénás Szabolcs

KMDSZ PR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!