ERDON Helyi hírek

2013.05.06. 12:58

A Hegyközi Majális sztárvendége Delhusa Gjon volt

Ki ne ismerné Dlhusa Gjont aki idén tölti hatvanadik életévét . Apai ágon nagymamája görög, nagyapja pedig albán, anyai ágon nagymamája német, nagypapája magyar nemzetiségű volt.

Ki ne ismerné Dlhusa Gjont aki idén tölti hatvanadik életévét . Apai ágon nagymamája görög, nagyapja pedig albán, anyai ágon nagymamája német, nagypapája magyar nemzetiségű volt.

Delhusa Gjon készséggel adott interjút a Hegyközi Majálison, első részét a fellépését megelőzően, majd azt folytattuk a fellépést követően.

- Beszélnél az olvasóknak röviden gyermekkorodról?

- Természetesen, szüleim egyszerű emberek voltak, gyermekkoromat Zuglóban töltöttem, eredetileg autófényező szeretettem volna lenni, de végül nem az lettem, szerényen éltünk, gyermekként csak álmodoztam a sikerről és a lányokról. Már kamaszként, de később is igen sokat csajoztam, de mára már lenyugodtak a kedélyeim ilyen téren.

- Erről jut eszembe, akkor mi is volt az a Gjoni feleséget keres tévés műsor?

- Igen azaz I love Gjoni volt, hát egyszerűen ki akartam magam próbálni, én tulajdonképpen egy üzletember vagyok, semmi komoly. Bármit is gondoltak a tévénézők, semmilyen szorosabb kontaktus nem volt egyetlen lánnyal sem. Legfeljebb egy-két csók csattant el. Néha nyereményként eltölthettek az ágyamban egy-egy, minden testi érintkezés nélküli éjszakát. Mellesleg benne volt a pakliban az is, hogyha valakivel komolyabbra fordul a dolog, akkor persze folytatódhat is a kapcsolat a műsor befejeztével.

- Tudjuk, hogy gyermekkorodban egy betegségen estél át, amiatt kell szemüveget hordanod?

- Ez valóban így van, gyermekparalízisben szenvedtem, amelyből ugyan sikeresen kigyógyúltam, de mint mellékhatás a szemem legyengült ezért ötéves korom óta hordanom kell, ám a csúnya keretek és a többi gyerek bántásai miatt nehezen barátkoztam meg a dioptriákkal, ma már úgy érzem, egy jól megválasztott szemüveg javítja a megjelenésemet. Mára már divattá vált a szemüveg, amely valósággal öltöztet - mondta Delhusa Gjon.

- Mennyi ideje is vagy a pályán?

- Hála Istennek már nagyon régóta, több mint negyven éve, könnyűzenei karrierem egész fiatalon kezdtem mindössze 18 éves voltam, amikor 1971-ben a Táncdalfesztiválon előadtam a „Hegyek lánya” című saját dalomat, amellyel a egy csapásra ismert lettem.

- Milyen volt a dzsungelben?

- Nem volt könnyű, de úgy érzem, hogy 40 éve a közönség szeretete töretlen irányomban, a dzsungelben is ez tartotta bennem a lelket.

- Úgy tudjuk vonzódsz a keleti vallás iránt, mi az igazság?

- Ez így van, keleti bölcseletekkel van tele a házam, érdemes körülnézni ott! A keleti filozófia és a Jézus szobor egymás mellett jelenik meg a házamban. Az öt vallás egységét vallom, öt emberi értéket kell képviselnünk. Ezeknek kell megfelelnünk, ez egységbe hozza az embereket. Dél Indiába járok gyakrabban egy kolostorba, ott gyakorolom azokat a tanokat, amiket vallok.

- Térjünk vissza a mába, merre jártok fellépni?

- Nagyon sok magyar lakta területre járunk, Délvidékre, Felvidékre, a román határtól égész a székelyekig Sepsiszentgyörgyre, rengeteg fellépéseink vannak .

- Mik a tapasztalataid, szeretnek az emberek ?

- Az hogy sokkal jobb a közönség mint otthon, hiszen senki sem próféta a maga hazájában, a közönség lelkesebb.

- A tapasztalatok alapján a közönség ismeri a dalaidat?

- Igen, igen szerintem azért is kapom a meghívást, mert amikor látom az arcokon, hogy velem dúdolják a dalt ez annak a jele, hogy kedvelnek.

- A mai Hegyközi Majálison mintegy háromezer ember van jelen, olyanok akik a te dalaidon is nőttek fel és alig várják, hogy színpadon lássanak és hallhassanak!

- Ha csak egy fogaskerék vagyok is a gépezetben akkor nagyon örülök és hálás vagyok, megfogod látni a színpadon kellő méltóság, kellő tisztelet, kellő alázat a közönség iránt, egyébként a határon túl egy sokkal nagyobb ováció, sokkal nagyobb izgalom, feszültség, pozitív feszültség, mindkettőnk részéről. Messziről jött vendég, nekem is meghatóbb nekik is meghatóbb, olyan mint a távoli rokonok.

- A Hegyközbe érkező sztárvendégek fellépésük után úgy távoznak, hogy meg vannak elégedve a közönségtől kapott szeretettel és a fogadtatással egyaránt, reméljük így lesz ez veled is.

- Ez úgy működik, hogy én félig meddig üzletember vagyok olyan tekintetben, hogy semmiképp nem működhet protekción. Minden alkalommal a közönséget meg kell győzni arról, hogy miért van az ember itt és meg fogod látni a színpadon, hogy ez milyen elánnal működik. Én egy nagyon kapcsolat teremtő típus vagyok, ezt otthon úgy mondják, hogy cserfes vagyok mint egy öregasszony, mert én szívesen szóba elegyedek mindenkivel, akár a koldussal is elbeszélgetek a Körúton, nekem ez így működik és az emberek erre ráéreznek.

- Elmondtad, hogy szeretetd ezeket a falusi környezeteket, falunapokat, alkalomadtán itt a Partiumban és Erdélyben is vállalnál fellépéseket? Csak azért kérdezem hogy megtalálhassák a hozzád elvezető utat akiket érdekel.

- Ezt most nem mondod komolyan, hogy adjam meg a telefonszámomat, mert akkor úgy járok, mint a dzsungelben Pákóval aki kitűzte a telefonszámomat a trikójára, na attól kezdve három évre le kellett tiltanom a telefonomat.

- A közönség együtt énekelt veled, és te ezt nagyon élvezted, egy-egy sztorit is elmondtál az egyes számok között. Hogy érzed sikered volt itt a Hegyközi Majálison?

- Hát mondani mondtad a fellépés előtt, hogy a dalaimon nőttek fel ezek az emberek, de hogy ennyire ismerjék a mai napig és hogy ennyire szeressenek azt azért nem gondoltam. Nagyon jóleső érzés, hogy ezeket a fantasztikus embereket megörvendeztethettem egy rövid produkcióval, köszönöm elsősorban a szervezőknek, rendezőknek, hogy lehetőséget adtak erre a nagyszerű lehetőségre, de szeretném megköszönni ennek a sok embernek a jelenlétét akikből csak úgy áradt felém a szeretetük és tiszteletük. Na látod erről beszéltem az elején erről a pozitív feszültségről és kontaktusról. Nagyon jól éreztem itt magam nálatok, mostmár értem miért mondtad azt hogy aki itt fellépett az visszavágyik. Köszönöm hogy itt lehettem és remélem még jöhetek hozzátok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!