Három mese, egy bábelőadás

Nagyvárad- Április 13-án, szombat délelőtt 11 órától a Szigligeti Színház Lilliput Társulata Kormos képpel mutogat címmel Kormos István szövegére alapozva három népmeséből álló előadást mutat be.

Rumi László Blattner Géza-díjas rendező az Erdély Online-nak azt nyilatkozta: a váradi Szigligeti Színház Lilliput Társulatával harmadik alkalommal dolgozik közösen, korábban a Csillaglépő csodaszarvas, illetve a Mátyás király és a kolozsvári bíró című produkciók kapcsán működtek együtt. Az idén úgy döntöttek, hogy Kormos István verses meséiből készítenek egy előadást, ami tulajdonképpen három rövid meséből tevődik össze egy fellépés keretein belül, mégpedig A táncos bárány, A repülő farkas és A lompos medve. Amúgy a Kormos-könyv 11 meséje közül azért éppen ezekre esett a választás, mivel a többi közül hatot már megrendezett Szombathelyen, Kecskeméten és Marosvásárhelyen.

„Nagyon szeretem, ha élőzene van egy előadásban, mert sokkal elevenebb. Az élő zenének eleve van egy sajátos hangulata, a gyerekek pedig végre látnak hangszereket. Ugyanis ebben a mai világban alig hallanak élőben zenét, minden a rádióból, a számítógépből vagy a tévéből jön”, válaszolta a rendező azon kérdésünkre: miért tartja fontosnak, hogy a fellépők élőben játszanak a hangszereiken (kobzon, furulyán, harmonikán, ritmushangszereken)? Megjegyezte: a magyar népmese kincs ugyanolyan széles, tág és mély, mint a világnak a népmese kincse. Sajnos azonban ebben a modern világban azt gondolják a médiának az illetékes vagy inkább nem megfelelő emberei, hogy a népmesék elvesztették a létjogosultságukat, holott bármelyik óvónő vagy szülő megmondhatja, hogy a gyerekek szeretik ezt a titkos világot, hiszen minden népmesének van üzenete. Sokkal alaposabban kicsiszolódott egy-egy népmese, mint a mostani műmesék vagy rajzfilmek. „Ezért érzem fontosnak tehát, hogy ezeknek a népmeséknek a világa megjelenjen a bábszínpadokon”, magyarázta.

Három képzőművész

A rendező arról is beszélt honlapunknak: a bemutatott három népmese közül egyik sem rendelkezik olyan bonyolult mondanivalóval. A repülő farkas arról szól, hogy a kismadarak jótettét a farkas gonoszsággal hálálja úgymond meg, és aztán nyilván a kismadarak összefognak és bosszút állnak, vagy inkább móresre tanítják a farkast. A medvés mesében is egy kicsit hasonló a szituáció, ő is csalárdsággal és hazugsággal próbál boldogulni, illetve a kisfiúnak az életére törni, de aztán a gyermek annyira ügyes és értelmes, hogy túljár a gonoszok eszén. A harmadik mese tulajdonképpen két részből áll: az egyik, amikor az emberek az aranyszőrű bárányhoz hozzáragadnak, mert annyira szeretnék megkaparintani- ez a klasszikus aranyborjú motívum, mely napjainkban is egy elég aktuális kérdés-, a mese második felében pedig van egy királykisasszony, aki annyira szomorú, hogy csak akkor marad életben, ha nevetni tud, a kacagás tehát mint antidepresszáns kerül előtérbe, a nevetés erejéről szól a történet.

Rumi Lászlótól azt is megtudtuk: azt szerette volna, ha a három mese zenéjében és képzőművészetében is elkülönül egymástól. Ezért három különböző képzőművészre bízta ezeket: az egyiket Balla Gábor tervezte és faragta, a másodikért Makhult Gabriella, a harmadikért pedig Bérczi Katalin a felelős. A három mese képzőművészeti világ így valamelyest eltér egymástól, de azért mégis egységet alkot. Ugyanakkor az előadásban legalább harminc bábu szerepel- ezeknek egy része síkbábu, de vannak maszkok és kesztyűs bábok is-, tehát a három mese egyúttal háromfajta bábtechnikát is jelent. Hozzátette: a zenét Ágoston Béla szerezte, aki lejött Váradra, hogy betanítsa ezt. Szerencsére a színháznak két olyan technikusa van- Varga Imre és Haraji Adalbert-, akik mindketten zenészek, ők Szőke Kavinszki Andrással kiegészülve alkotják a háromtagú zenekart. „Azt szoktam mondani, hogy ha jó egy előadás, akkor a 4 éves gyermektől a 104 évesig mindenki élvezi, ezért inkább csak az alsó korhatárt húzzuk meg”, ajánlotta végül mindenki figyelmébe az előadást a rendező.

Ciucur Losonczi Antonius