ERDON Helyi hírek

2013.03.13. 14:16

Újdonságok a Grivei kutyamenhelyen

Nagyvárad - Több mint fél éve vette át a Közterület Fenntartó Zrt. (ADP) a Hora Coriolan utcai kutyamenhelyet az SOS Dogs alapítványtól. Tegnap elmondták, mi változott azóta.

Nagyvárad - Több mint fél éve vette át a Közterület Fenntartó Zrt. (ADP) a Hora Coriolan utcai kutyamenhelyet az SOS Dogs alapítványtól. Tegnap elmondták, mi változott azóta.

 

Amint Liviu Andrica, az ADP igazgatója elmondta, az utóbbi fél év során 60 ezer lej értékű építőanyagot vásároltak, a munkálatokat pedig az ADP alkalmazottai végezték el. Kialakítottak egy 550 négyzetméteres parkolót, valamint egy 1800 négyzetméteres, fűvel és facsemetékkel beültetett parkot a helyszínen, melynek az lesz a szerepe, hogy hetente egyszer, amikor látogatókat fogadnak a menhelyen, meg lehessen sétáltatni a kutyákat.

Megtakarítások

Nyolcvan centivel megemelték a kerítéseket – erre azért volt szükség, mert egyes kutyák éjjelente át ugrottak és kiszöktek. Rendbehozták azokat a barakkokat, ahol a menhely alkalmazottai dolgoznak, korszerű felszerelésekkel látták el az állatorvosi rendelőt – többek között egy műtőasztallal - , a kutyaólokat, ketreceket is megjavították, helyettesítették a tönkrement edényeket és egy elkülönítőt építettek a szoptató szukáknak, valamint kölykeiknek.

Az egyik legjelentősebb megvalósításként említette meg Liviu Andrica azt, hogy több nagyáruházzal is lejárt sazvatosságú élelmiszerekre vonatkozó szerződést sikerült kötniük, s abban bíznak, hogy jelentős pénzösszegeket tudnak majd megtakarítani ennek köszönhetően. Egy kutyára jelenleg havi 60 lejt költenek, ehhez hozzáadódnak a gyógyszerek, a közköltségek, az alkalmazottak fizetései – az összes együtt havi 45-50 ezer lejbe kerül az önkormányzatnak.

Mikrocsipek

Kérdésre válaszolva Liviu Andrica elmondta: egyetért a Szenátus által a napokban javasolt módosításokkal, melyek többek között azt írják elő, hogy csak kezelhetetlen betegségben szenvedő kutyákat altathatnak el, tulajdonképpen a menhelyen eddig is így jártak el. „Szeretném azt hinni, hogy javult kapcsolatunk az itteni, hangosabb állatbarátokkal is, végül is Robert Smith úr is nemrég azt nyilatkozta, hogy ez a legjobban felszerelt menhely Romániában” - tette hozzá.

Mint megtudtuk, körülbelül egy hónapja mikrocsippel is ellátják a hozzájuk kerülő kutyákat, így a speciális leolvasókkal mindig azonosítani tudják majd őket. Jelenleg 240 kutyát látnak el a menhelyen, s ez év elejétől egészen mostanáig 78 kutya lett örökbefogadva.

Neumann Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!