Közlemény: Nagyheti ébresztő

Mindenekelőtt elnézést kérek, hogy Nagyhéten a Királyhágómelléki Református Egyházkerület ügyeivel hozakodom elő, de talán nem is olyan rossz az időzítés, mert akikről szó van (érintettek vagy azok cinkosai), esetleg önvizsgálatot tartanak, megvizsgálhatják lelkiismeretüket.

Azzal kezdeném, hogy a lelkipásztorok, az egyház különböző választott testületei, a Kánon szerint felesküdtek arra, hogy mindenkor az egyház és annak tagjai érdekében cselekszenek, ingó és ingatlan vagyonára vigyáznak, esetleg gyarapítják azt, felügyelik tagjai cselekedeteit. Ez mind szép és jó, csak éppen a gyakorlatban hibádzik. Tudom, hogy a lelkipásztorok és tisztségviselők nagy része hű maradt esküjéhez, de épp a kivételek az Ő becsületükön is csorbát ejtenek. Azokról írok, akik a református gyülekezeti tagok elszegényesedése közepette is jól élnek, osztják az észt, igét hirdetnek, bort isznak és vizet prédikálnak. A választott bizottságok pedig arra valók, hogy elkendőzzék a dolgokat. Még egyszer mondom, hogy akinek nem inge, ne vegye magára, de mint a következő, kizárólag tényekre alapuló példákból kitűnik, vannak, akik magukra vehetik, és nem csak a megnevezett személyek, hanem azok cinkosai is. Hogyha még csupán hallomásból is ismert történeteket leírnék, nem lenne elég az újság egy egész oldala.

Abban, hogy ide jutott egyházunk, lelkipásztoroknak, presbitériumoknak, választott tisztségviselőknek nagy a felelőssége. A hallgatás, az elodázás, a szőnyeg alá söprés, de legfőképpen a bűnösök védelmébe vétele, mind-mind bűn. Azért cselekszenek így, mert esetleg „kitudódik az én vétkem és akkor engem is megvédenek”. Tudják Önök is, hogy mit jelent a „vétkesek közt cinkos, aki néma” (Babits). Éppen ezért én, mint egyháztag, a nagyvárad-újvárosi gyülekezet által megválasztott presbiter, magamra vállalom a szólást.

És most a tények!

Tudomásomra jutott a Hegyközújlaki Református Egyházközség kálváriája. Habár személy szerint többször – igaz, szóban és nem írásban – felhívtam egyházi elöljáróink figyelmét az ottani O. Zoltán lelkipásztor viselt dolgaira (fűnek-fának tartozik, sok embert becsapott, nem számolt el pénzekkel a Vallásügyi Államtitkárság, illetve a magyar állam felé stb.), számonkérése végett mégsem történtek érdemi lépések. Végül fegyelmi ügy lett egy magánszemély panaszából (2012 októbere), a mai napig határozat nélkül. Idén március 11-én a hegyközújlaki presbitérium beadvánnyal fordult az Esperesi Hivatalhoz, melyet egy formális bizottsági meghallgatással háromhavi haladékot adva elodáztak, akkor, amikor a fent említett lelkipásztor eladta az egyházi földeket (19 ha), ráadásul még 1,4 ha területet is, mely maga a templomkert. Szerencsére a templom és állítólag a parókia (ha nincs elzálogosítva) még egyházi tulajdonban van. Mindezeket tette hamis presbiteri határozattal, hamis aláírással, közgyűlési jóváhagyás nélkül!

Történik ez akkor, amikor gazdasági és vagyonkezelői tanácsadót nevezett ki Csűry István püspök úr A. Ferenc személyében, aki szintén megéri a pénzét: még a 90-es évek elején a Reform Kft. ügyvezetőjeként sok egyházközség befektetett tőkéjét herdálta el, azóta pedig emberek sokaságának okozott komoly anyagi károkat (többek között egyházi személyeknek).

Olvasom az újságban N. Sándor esetét – aki lelkész, sőt még esperes is –, hogy orvvadászaton érték tetten, meghamisította a vadászengedélyét és eljárás indult ellene. Egyházunk vezetősége pedig nem hajlandó tudomást venni az ügyről, pedig a hamisítás köztudottan nagy bűn.

Mit lehet ilyen esetekben tenni, amikor az egyházi hatóságok befogják a fülüket és eltakarják a szemüket, tudomást sem véve a vagyonkárosodásról, a hamisításokról, a másoknak okozott károkról?

Önvizsgálatot tartani, beindítani a csak formálisan működő bizottságokat, hogy dolgozzanak és ne védőpajzsot vonjanak lelkészeik, tisztségviselőik köré. Így tisztul meg az egyház, így teheti jóvá a becsületén esett kárt. Mert nem egy-két lelkész, tisztségviselő, hanem az Egyház becsületét kell visszaállítani, akár úgy, hogy eltávolítani vagy példásan megbüntetni azokat, akik erre rászolgáltak, Jézus szavai szerint járva el: „Ha a te jobb kezed botránkoztat meg téged, vágd le azt és vesd el magadtól: mert jobb neked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék” (Máté 5:30).

Más lehetőségem nem lévén, a nyilvánosságot választottam, mert szerintem ezek után csakis ez az a fórum, mely talán cselekvésre bírja egyházkerületünk tisztségviselőit.

Orbán Mihály egyháztag, presbiter

2013. március 26.