Ismét Váradon járt a Djabe

A Down and Up című új lemezének bemutató turnéja részeként szombaton este Nagyváradon lépett fel a magyarországi Djabe zenekar.

2012 áprilisa után múlt szombaton ismét láthatta a váradi közönség a fusion, a jazz és a világzene stílusának egyik meghatározó magyarországi képviselőjét, a Djabe együttest, mely ezúttal a Filharmónia termében adott emlékezetes koncertet. Noha a szinte már Djabe-tagnak számító Steve Hackett, a Genesis egykori gitárosa most nem kísérte el a zenekart, de így sem érkezett Váradra vendég nélkül az öttagú együttes: az amerikai John Nugent szaxofonos és az izlandi Mezzoforte együttes egykori dobosa, Gulli Briem egészítette ki az ötösfogatot. Mindketten fontos színt vittek az együttes hangzásába, mely ezúttal is rendkívül igényes koncerttel örvendeztette meg a hallgatóságot.

A dalokat Égerházi Attila gitáros konferálta fel, aki a koncert elején magyarul és románul is köszöntötte a hallgatóságot, és azok, akik nem ismerték behatóan a Djabe munkásságát, Égerházitól tudhatták meg azt, hogy az együttes a koncert első részében legutóbbi, Down and Up című albumának dalait játszott el, olyan kompozíciókat, mint a lemez címadó dala, valamint többek között a Take a Deep Breath, a No Chance for Dance, az I Remember, vagy a Five Months Later. Ezt követték a korábbi dalok, melyeket egyvelegszerűen vezettek elő a muzsikusok.

Zenei tökély

A koncert dolby surround technikával szólalt meg, azaz a nézőtér mind a négy sarkában hangszórók voltak elhelyezve, így a zene minden irányból áradt a hallgatók felé, akik ezáltal úgy érezhették, hogy a zenei folyam kellős közepén ülnek. És nagyon kellemes volt ez az áramlat, mert az együttes nem csak fülsimogatóan tiszta hangzásával, hanem zenei invenciózusságával, technikai fölényével, és persze nem utolsósorban nagyszerű kompozícióival ejtette ámulatba az egyébként meglehetősen kis számú hallgatóságot. A jazz, a fusion és világzenei utazást csak olykor-olykor szakították félbe a különböző szólók, itt különösen Barabás Tamás basszusszólójára, valamint Banai Szilárd és Gulli Briem közös dobszólójára gondolok. És ha már az egyéni teljesítmények szóba kerültek, szükségesnek érzem mindegyik muzsikust külön, név szerint kiemelni, hiszen teljesítményük kifogástalan volt: Égerházi Attila gitáros főként a hangzás gazdagításához járult hozzá, nem csak gitárjátékával, hanem a különböző egzotikus ütőhangszerek megszólaltatásával is, Banai Szilárd dobos játszi könnyedséggel ütötte a legkomplexebb ritmusokat is, és Gulli Briemmel is tökéletes párost alkottak, mikor az izlandi ütős is beült a dobok mögé. Kovács Ferenc trombita- és hegedűjátéka sokáig emlékezetes marad a jelenlévők számára; Kovács Zoltán billentyűs volt a felelős a jazzes hangulat megteremtéséért, virtuóz, ugyanakkor hangulatos futamai ámulatba ejtették a közönséget. Személyes kedvencem ezúttal is, mint a legutóbbi váradi koncert alkalmával, Barabás Tamás volt, akinél jobb basszusgitárost én még nem hallottam élőben játszani.

Kiemelkedő

A szombat esti esemény, noha még csak márciust írunk, eséllyel pályázik az év legjobb nagyváradi koncertje címre, hiszen a zene, a zenekar és a hangzás is kifogástalannak tűnt, csak olykor kellett egy-egy hangszer hangerejét menet közben hangosítani a keverőpulttól. Az egyetlen csalódást keltő tényező a meglehetősen kevés, tán még a félházat sem elérő nézőszám volt. Ennek oka lehetett talán a kissé borsosnak tűnő, 50, illetve 70 lejes jegyár is, de az biztos, hogy akik ott voltak, azok nem bánták meg, hogy kiadták a pénzüket erre a koncertre. Ennek bizonyítéka volt az, hogy bár kevesen voltak, a nézők hangosan követelték a ráadást a Djabe-tól, és a zenekar örömmel tett eleget ennek a követelésnek. A koncert végeztével a zenekar tagjai dedikálták cédéiket az érdeklődőknek.

Pap István