Abszurd vízió a Római Birodalom bukásáról

Március 1-jén, pénteken este mutatta be a nagyváradi Szigligeti Színház Friedrich Dürrenmatt A Nagy Romulus című darabját a nagyváradi színházban. Az előadás címszerepét Szélyes Ferenc marosvásárhelyi vendégművész játszotta. A rendező Szabó K. István volt.

Mi a magyarázata annak, hogy a Római Birodalmat érő számtalan veszély közepette Nagy Romulus római császár csak a tyúktenyésztéssel van elfoglalva? Ebből a meghökkentő alapötletből bontakozik ki Dürrenmatt történelemfilozófiai vétetésű abszurd darabja. Olyannyira abszurd a kiinduló helyzet, hogy még az sem világosan meghatározott a Szabó K. István rendezésében színre vitt előadásban, hogy tragédiáról, vagy komédiáról van-e szó. A rendező érezhetően nem is akarta eldönteni ezt a kérdést, hiszen az egész darab a komikus és a tragikus színházi elemek elegyéből épült fel. Mindaz, ami a színpadon történik, a józan ész által felfoghatatlan, és a darab szereplői értetlenül állnak Romulus (Szélyes Ferenc) passzivitása előtt, kivéve talán a császár két szolgáját, Achillest (Hajdu Géza) és Pyramust (Dobos Imre), bár őket is inkább csak a megszokás, a sorsukba való beletörődés, semmint a bölcs belátás készteti arra, hogy a császári udvarban zajló furcsaságokat sztoikus nyugalommal kezeljék. Velük ellentétben a császárné (Fodor Réka), a lányuk, Rea (Gajai Ágnes), a hadügyminiszter (Firtos Edit), a belügyminiszter (Tóth Tünde), a lovasság prefektusa (Szotyori József), a keletrómai császár (Dimény Levente), és végül Rea jegyese, a három évig germán fogságban élő Aemilianus (Pál Hunor) is egyre idegesebben, felháborodottabban viszonyulnak Romulus közönyéhez.

Tudatos bomlasztás

A szereplőktől eltérően a nézők már a darab első felvonásában gyanakodni kezdenek arra, hogy Romulus nem egyszerűen egy felelőtlen őrült, aki nincs tisztában azzal, milyen végzetes következménnyel járhat a germán veszedelem, valamint a Római Birodalom összeroppanása, és ez a gyanújuk be is igazolódik a második felvonásban, amikor kiderül, hogy Romulus tudatosan hagyja veszni az impériumot, mert az már beteljesítette világtörténelmi feladatát, amelyet egyébként cseppet sem látott el jól. Anélkül, hogy a slusszpoént elárulnám, leírom, hogy Dürrenmatt zseniális végjátékkal figyelmeztet arra, hogy a világtörténelemben a jó szándék nem mindig vezet jó eredményre, mert sosem lehetünk biztosak abban, hogy valami rosszat nem valami még rosszabb követ.

Modern rendezés

Mint Szabó K. István rendezéseire általában, erre a munkájára is jellemző a modern, friss szemlélet, ami megmutatkozott a színpadképben, a színészi játékban, a jelmezekben és a zenei aláfestésben is. A felsoroltak közül a Horváth Károly zeneszerző komponálta hanganyagot éreztem ezúttal a legerősebbnek, a színészgárda közül pedig Tóth Tünde alakítását éreztem a legjobbnak a nagyszerűen kitalált Tullius Rotunda belügyminiszter szerepében. A darab címszereplője, Szélyes Ferenc jól ellátta feladatát, bár lehet, hogy a váradi közönség várakozásai nagyobbak voltak, lévén, hogy Szélyes Ferenc esetében egy olyan színész bemutatkozásáról volt szó, aki a jövő évadtól feltehetőleg a váradi színház tagja is lesz. Magának a darabnak az első felvonása kicsit vontatottra sikeredett, de ezen sokat segített a rövidebb, sokkal ritmusosabb második felvonás, amelyben sorra hullottak le a leplek nem csak a nagy Romulus, hanem a nagy ellenség, Odoaker (Kardos M. Róbert) germán fejedelem szándékairól is. Összességében egy remek irodalmi anyag érdekes feldolgozását láthatta a nagyváradi nagyérdemű. Egyébként a Szigligeti Színház ezzel a darabbal, valamint a tavalyi évadban bemutatott Jelenetek egy kivégzésből című előadásával a budapesti József Attila Színházban vendégszerepel hétfőn és kedden.

Pap István