Váradi Nagy Romulus marosvásárhelyi vendégművésszel

A váradi Szigligeti Színház soron következő bemutató előadásának, Dürrenmatt A nagy Romulusának címszerepét fogja eljátszani Szélyes Ferenc, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja. Ebből az alkalomból készítettünk interjút a művésszel.

– Hogyan került kapcsolatba a nagyváradi színházzal?

– A dolog végtelenül egyszerű, egy délelőtt felhívott Szabó K. István azzal, hogy nem lenne-e kedvem vendégszerepelni a nagyváradi társulatnál. Mondta, hogy Dürrenmatt A nagy Romulusáról van szó. Én nagyon örültem a meghívásnak, hiszen A nagy Romulus szerepe sok színésznek lehet álma, és számomra ez volt a döntő: ha a nagy Romulusra hívják az embert, azt a meghívást el kell fogadni.

– Ezek szerint ismerte korábbról Szabó K. Istvánt?

– Igen, már udvarhelyi színházigazgatói korszakából ismertem Istvánt, már akkoriban meghívott engem egy-két előadásra, csak akkor nem tudtuk megvalósítani a meghívást az én elfoglaltságaim miatt. Most viszont szabad voltam és a színházam is beleegyezett, hogy ide jöjjek.

– Korábban dolgozott már Nagyváradon?

– Nem dolgoztam soha Váradon, de rengeteget játszottam itt ezelőtt mintegy húsz évvel, még szatmári színházi koromban, hiszen rengeteg előadást áthoztunk Nagyváradra. Akkor divat volt a turnézás, és egymás színházainak a meglátogatása, ma már ez egyre inkább megy ki a divatból. Sokat játszottam itt, de hogy itteni kollégákkal együtt dolgozzak, az most fordul elő először.

– A nagy Romulusban játszott már korábban?

– Igen, a darabban játszottam korábban Tullius Rotunda belügyminiszter szerepét. Ez mintegy húsz évvel ezelőtt volt, de nagy élvezettel és izgalommal fedeztem fel újra a nagy Romulust. Nyilván most már más szemszögből tekintek rá, mint annak idején, de nem volt a darab új számomra, és tudtam nagyon jól, amikor felkértek, hogy mit vállalok.

Zsarnokság és irónia

– Mondjon a darabról és a szerepről néhány gondolatot.

– Ezt a darabot annak idején a kommunista rendszerben nem nagyon játszották. Egyrészt a nyilvánvaló áthallások miatt, hiszen a mű a hatalomszerzésről, a hatalomvágyról és a népek feletti zsarnokságról szól, és nyilván, hogy akkor is létezett egy zsarnok. A mi nagy Romulusunk viszont egy másfajta zsarnok, aki arra tette fel az életét, hogy megszünteti a római birodalmat, amely igába hajtja a világot. Ezért különös és furcsa ez a darab, ennyi önirónia, gúny, ugyanakkor ennyi szeretet nagyon kevés színdarabból és nagyon kevés szerepből áramlik a nézőtér felé. Ezért furcsa ez a darab, és nagyon sok rendező nem mer nekifogni, mert borzasztó nehezen lehet rátapintani a lényegre, arra a kesernyés humorra, amit egy ember érez a hatalom iránt, azt a rettenetes nagy gúnyt, megvetést, ami Romulusból árad efelé a hatalom felé. A darab azért aktuális, mert amíg hatalom van, addig mindig van hatalomvágy is, és ha van hatalomvágy, akkor vannak politikusok, és ha vannak politikusok, akkor vége a világnak, mert azoknál nagyobb gazembert a föld nem szült még. Értem ezalatt a sajátjainkat is, mert ők irányítják a mi életünket, és sajnos sok esetben meg is szabják az irányvonalat. Én remélem, hogy a mi előadásunkban benne lesz mindaz, amiket felsoroltam, ugyanakkor benne lesz az író végtelen szeretete is az ember felé, hiszen erről szól a darab, és nem arról, hogy ez a nagy Romulus egy idióta, aki játékból szétrombolja azt a világot, amit az elődei megteremtettek. A történelemben Romulus ilyen formában nem létezett. A mi Romulusunk az író képzeletének a szüleménye. Dürrenmatt a század elején, amikor írta ezt a darabot, akkor a feltörekvő, és az egyre inkább hatalomra kerülő hitlerizmus ellen szólt, de úgy érzem, hogy ma már az örök hatalom az, amit a darab célba vesz.

– Milyen volt a munkafolyamat?

– A legnagyobb újdonság, amikor beléptem a színházba, ez a csodálatosan felújított épület volt. Én emlékszem az épület régi állapotára és bizony éppen ideje volt már felújítani, és örülök, hogy sikerült. Sajnos, amint látom a színpad felújítására még nem került sor. A kollégákkal a munkafolyamat szerintem zökkenőmentesen zajlik, hiszen a színészek nagyobb részét ismertem, a fiatalokkal pedig hamar szót értettünk. Rengeteg fiatal van itt is, akik nagyon ügyesek, és úgy veszem észre, hogy komolyan odafigyelnek arra, amit csinálnak. A próbák jól mennek, sajnos az épület jellege és az, hogy négy társulat van ebben a kis épületben, nagyon nehezíti a munkát. Itt, amint látom, rengeteget dolgoznak a műszakiak, a díszleteket hordozzák a bábszínházba, onnan vissza. Legalább két próbaterem kellene még az épületben, és a környéken is még kettő, hogy valamennyire is zökkenőmentesen lehessen próbálni. De a hangulat jó abban a csapatban, amelyikben én dolgozom, és reméljük, hogy az előadás is igazolni fog majd minket.

Gazdag életút

– Emelje ki pályájának fontosabb állomásait.

– 1976-ban végeztem Marosvásárhelyen az akkor még Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet, utána a szatmári színházat választottam, ahol tizenhat nagyon szép évet töltöttem, és mindig nagy szeretettel gondolok vissza a szatmári éveimre, az ottani kollégáimra. Utána haza hívtak Marosvásárhelyre, én ugyanis vásárhelyi vagyok, és az ottani színház tagja lettem 1991-ben. Aztán a színművészeti egyetemen is tanítottam mintegy tíz évet. Jelenleg is a marosvásárhelyi színház tagja vagyok, emellett a Nyárádmentén, Mikházán tíz évvel ezelőtt elkezdtünk egy csűrszínházasdit csinálni. Sikerült ott a tanács és a helyi szervek segítségével egy szabadtéri nyári színházat is építeni. Mikházán helyben készítjük el az előadásokat, és a különböző programokat is.

– Emelje ki karrierjének néhány jelentősebb szerepét.

– Annak idején a szatmári koromból John Osborne Nézz vissza haraggal című darabjából a Jimmy Porter szerepe az egyik kedvencem volt, aztán szintén szatmári koromból a Nagelschmidt szerepe Sütő András darabjából. Kiemelném a Hippolit a lakáj című zenés vígjátékból és az Ida regénye című zenés vígjátékból a fiatal fiú szerepét. Marosvásárhelyi szerepeim közül megemlíthetem a legutóbbi kedvenc szerepemet, talán a legkedvesebbet: Székely János Caligula helytartójában játszottam Petroniust, ami óriási örömet szerzett nekem három éven keresztül, amíg műsoron volt az előadás. De szintén nagyon szerettem A chioggiai csetepatéból a Dadogós szerepét. Ezek azok a szerepek, amelyekre szívesen emlékszem vissza, és amelyeket merek is vállalni bármikor.

– Ha jól tudom, filmekben is szerepelt.

– Nem nagyon dicsekszem filmes szerepekkel. Volt vagy hat-hét kisebb filmszerepem, de még a címükre sem emlékszem, annyira lényegtelenek voltak. Nem is tartom számon őket. Engem valahogy elkerült a film, én ugyanis abba a generációba estem bele, amikor már nem engedtek minket Magyarországra filmezni, de ide se nagyon hívtak, mert a romániai filmeseknek megvoltak a saját embereik. Most komolyan tárgyalok egy filmszerepről, ez az MTV1-gyel készülő filmsorozat lenne, talán április végén kezdődik a filmezés. Ebben lenne egy nagyobb szerepem. De mivel még nem kezdtük el a munkát, ezért nem is szeretnék többet mondani róla, mert már vagy háromszor megtörtént, hogy meghívtak egy filmszerepre, már a forgatókönyv is nálam volt, és csak nem lett semmi a filmből. Én egyébként sosem vágytam olyan különlegesen filmszerepekre. A tapasztalataim, amit átéltem ezeknél a kisebb szerepeknél nem szerettették meg velem annyira ezt a műfajt, hogy én azt óhajtsam.

A politika ne szóljon be

– Hogyan látja az erdélyi magyar színházak jelenlegi helyzetét, illetve, hogy a politikum mennyire segíti, esetleg nehezíti a színművészeti intézmények munkáját?

– A politikának véleményem szerint semmi köze nem szabadna legyen a színházhoz, vagy egyáltalán a művészetekhez. A politikusoknak az lenne a feladatuk, hogy megteremtsék az anyagi hátteret, azt a nyugodtságot, hogy a színházak és a művészemberek maguk szabják meg a saját maguk irányát, útját, és maguk választhassák meg azokat az embereket, akikben megbíznak, és akiket elfogadhatnak vezetőknek. Milyen dolog az, hogy egy párt nevez ki igazgatókat, művészeti vezetőket. Milyen alapon?

– Azon az alapon, hogy ők adják a pénzt, így hangzik az érvük.

– Nekik ez a kötelességük. Azt a pénzt nem a saját zsebükből kotorják elő, hanem az adófizetők pénzéből fizetik. Ez nem egy jó dolog. Én nagyon jól tudom, hogy az így van a világon szinte mindenütt, mert nem tudjuk megkerülni, és nagyon kevésszer fordul elő, hogy a politikum valóban nem avatkozik bele a színházak és a művészek életébe. Ezt már megszoktuk, és azt hiszem, hogy ezzel így is fogunk együtt élni továbbra is.

– Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

– Ami a nagyváradi jövőmet illeti, kaptam egy nagyon érdekes ajánlatot Szabó K. Istvántól, hogy félnormás szerződéssel kössem magam ide a váradi színházhoz is, és ezen a téren már megtörtént az egyeztetés a színház vezérigazgatónőjével, a főkönyvelőkkel és a hivatalos szervekkel. A vásárhelyi színházzal is tárgyaltak már ebben az ügyben, tehát elképzelhető, hogy a jövő évtől minden évben talán két szerepet el fogok játszani Váradon, ha létrejön ez az egyezség. Természetesen megmarad a vásárhelyi munkahelyem is.

Pap István

Fotók: Bartha László. A felvételek a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat dokumentációs állományából származnak