Aki vállalja a nyilvános megmérettetést

Ha Kolozsváron valami érdemleges történik, akkor biztos Horváth László fényképezőgépével a nyakában, ott van, és „megszállottan” fényképez. És nem is akárhogyan. Kitartóan, szorgalmasan, lehetőleg mindent rögzít, ami az eseménnyel kapcsolatos.

Ennek is köszönheti napról napra gyarapodó fotókészletét, melyet igénybe lehet venni, ha az eseményről nyomtatott vagy elektronikus sajtóban közölni akarnak egy jellegzetes Horváth László képet.

Munkásságának bizonyítékképpen, a Kolozsvár Társaság termeiben megrendezte az „Ember és környezete” című kiállítását, amely talán abban nyújt újdonságot, hogy Horváth Lászlói módon tárja elénk a minket körbevevő környezetünket. A digitális technika adta lehetőségek segítségével fogalmazza meg, mi minden mellett megyünk el anélkül, hogy kellőképpen odafigyelve, meglássuk mindazt az érdekességet, melyet a művész vizuálisan rögzített.

A kiállítás megnyitóbeszédét dr. Farkas György, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Filmművészet, fotóművészet, média szakának tanára tartotta. Mivel nagyon sok fotókiállítás nyílik meg Kolozsváron, ahol úgy néz ki, mindenki ért a fotóhoz. Engedtessék meg nekem, bővebben idézzek abból a szakmailag is helytálló szövegből, amit dr. Farkas György tanár úr mondott.

„Horváth László egy megszállott fotós. A kitartóan és következetesen végzett munkának, fotózásnak a megszállottja, a szó legnemesebb értelmében. És hozzá kell tennem, mindezt komolyan, de a képek nézőivel Romain Rolland öreg Colas asztalosmesterének összekacsintó cinkosságával teszi. Nem idegen számára a finom humor sem.

Horváth László változatos témájú és egyéni látásmóddal komponált képei jó szemre és dicséretes érzékre utalnak. Tulajdonképpen nem is lenne szükség semmiféle magyarázatra vagy a figyelem irányítására. A sikeres és nagyon változatos témájú, de mindig a körülöttünk zajló élet és személyiségek megörökítésének képei magukért beszélnek.

Minden nyilvános megmérettetést vállaló fényképész az egyetemes fotóművészet gyakorta szakrálisnak mondott kereteit kell, kihívásként kezelje. Ezt Horváth László a maga módján teszi.

A kiállított képek nem egy képzeletbeli környezetbe, hanem a mindennapok világába, annak gyakran apró részleteibe kalauzolnak.

A fotók egyrészt a keresés, a jelen és a társadalmi-kulturális hangulat kutatását, másrészt pedig az egyensúly, kikapcsolódás és harmónia hármasát tükrözik. Kíváncsisággal és empátiával közelíti meg a világot, képeire nem a pátosz és távolságtartás, hanem az emberi közelség a jellemző, amely a nézőben gondolatokat és érzéseket kelt.”

Aki gondolatait és érzéseit képi formába tudja foglalni, arra oda kell, figyelni. Horváth László, köszönhető korának, a belülről fakadó művészi érzékenységének, még sokszor felhívhatja figyelmünket arra a rendkívül érdekes és valójában értékes világra, melyben élünk.

Csomafáy Ferenc