Műfajok közötti viszonyok újraértelmezése

A Kolozsvári Állami Magyar Színház európai hírű színházzá vált, köszönhetően Tompa Gábor színházigazgató helyzet- felismerő képességének, az általa elért eredményeknek.

2008 óta tagja az Európai Színházi Uniónak, egyetlen magyar tagszínházként. Számos nemzetközi, hazai és anyaországi kitüntetést nyert el, és olyan alkotókat vonzott, akiknek köszönhetően az intézményt a szaksajtó mára „a legjobb magyar színtársulatként" tarthatja számon.

A dobogós hely kötelez. Ennek is köszönhető a harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Interferenciák 2012. programjának rendkívüli tudatos összeállítása. Amely serkenően hat minden olyan személyre, aki szereti, és tudja is értékelni azt a művészi megnyilvánulást, amit a színművészet nyújtani tud.

A színház talán az egyik legrégibb (több mint hatezer éves múlttal) és legkomplexebb művészi megnyilvánulás, amely állandó megújulási folyamatot követ. Amint Tompa beköszöntőjében állítja: „ A kortárs színházművészet egyik törekvése, hogy a műfajok közötti viszonyokat újraértelmezi... Amikor összeállítottuk az idei fesztivál műsorát, szem előtt tartottuk, hogy melyek azok a világszerte is kiemelkedő előadások, amelyek olyan művészek keze nyomán születtek, akik nem kizárólag színházi emberek, hanem zenei téren is jelentős alkotók.” Ennek következtében a színpadi zene nagyobb teret kapott, mint eddig.

A színház előcsarnokában megnyitották a Ritmusok: Tér- Szöveg- Hang kiállítást. Elhangzott Vasile Şirli hanginstallációja, mint a fesztivál hivatalos megnyitója.

A nagy- teremben a svájci Théâtre Vidy- Lausanne Max Black című egy személyes előadásában André Wilms lépett fel. Rendezői koncepció megfogalmazása, valamint a zene összeállítása Heiner Goebbels munkája.

André Wilms minden cselekménye hanggá és tűzzé, tehát fénnyé válva, olyan színpadi hatást ért el, amely a nézőnek azt sugallhatta, a világ egyik legfontosabb jellemzője a színpadi zaj –zene, mozgás. Az előadásban Paul Valéry, Georg Christoph Lichtenberg, Ludwig Wittgenstein és Max Black francia és angol nyelvű szövegeit használta fel. Az előadóművész lényegében egy óra tizenöt perc alatt a tűz és zene sajátosan megfogalmazott filozófiáját adta elő, becsülendő szuggesztivitással. Bizonyítván azt, mennyire fontos elem a zene és a tűz az emberiség életében.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata Giacomo Puccini Gianni Schicchi című egyfelvonásos operáját adta elő Silviu Purcărete rendezésében. Maga az előadás bizonyíték arra, hogy a két intézmény (Kolozsvári Magyar Opera) összefogásából, jó rendezővel és karmesterrel, milyen ragyogó előadást lehet előállítani. Ezt bizonyította be az a műhelybeszélgetés, amit a TIFF házban tartottak meg, melyen jelen volt a rendezőn kívül, a karmester Incze G. Katalin, a két moderátor Tompa Gábor és Visky András, valamint Vasile Şirli zeneszerző.

A lényege a majdnem két órás beszélgetésnek, lehet jó produkciót előállítani, ha van kire kiosztani a szerepeket, ha a két intézmény vezetősége támogatja az egészséges gondolkodást, ami a közönség igényeinek minél messzemenő kiszolgálásával is jár. A mű világhírnévnek örvendő alkotás, zeneileg nem lebecsülendő értékeket hordozó zenei gyöngyszem. Incze G. Katalin ragyogóan bizonyította, hogy egy operai előadásnak a főtényezője a karmester, és a színpadon az kell, történjen, amit ő vezényel le.

Vasile Şirli a fesztivál díszvendége, zeneszerző. A számtalan színpadi és filmzenének szerzőjét azokról a belső vívódásokról kérdeztem, amelyek a különböző zenei alkotásokban megnyilvánulnak.

Amint mondta: Az első, ami engem érdekel a rendező elképzelése. Melyek legyenek azok a hangok, amik kellő képen kifejezik a színpadon vagy a filmben a történéseket, a lelki rezdüléseket. Mivel én aránylag később kapcsolódom be az alkotási folyamatba, tájékozódnom kell az előzményekről. Különbség van színházi és film-zene között. Két egymáshoz bizonyos dolgokban közelálló, és mégis különböző műfaj, amelynek közös eleme, a szórakoztató iparhoz áll közel.

A színházi előadás az esetek többségében egy dramaturgiailag megfogalmazott mondanivalót tartalmaz, amit nem egy esetben a világon ismernek. A zeneszerzőt ezek ismeretében választják ki. A filmnél a zeneszerzőre akkor van szükség, amikor a muszter (forgatások alatt felvett anyag) elkészült. A filmvilágába ekkor lép be a zeneszerző, aki látván a majdnem kész filmet, fogalmat alkothat arról, mit is kérhet, és mit is adhat a rendezőnek. Tulajdonképpen itt is közlési minőségről van szó. Abból, amit megértek a rendezői szándékból, javasolok egy zenei megoldást. Amit talán képletesen mondhatok, számomra a vörös szín, lehet egy olyan vörös színárnyalat, mely tetszhet vagy nem, tetszhet a rendezőnek. Ekkor egyeztethetjük azt az ízlés szintet, ami végül is elhangzik a színpadon vagy a filmben.

A hatalom utáni vágynak zenében való megfogalmazása nem könnyű feladat. De zenei példák bizonyítják, lehetséges.

A jó színpadi vagy film- zene ihletheti a rendezőt és színészeket is. A színház világában látván a próbákat, a szereplőket, megjön a megfelelő ihlet is. Ez érthető, mert például egy férfi szerelmi vallomását talán hegedű tudja a legjobban kiemelni. Csodálatos hangszer lévén, az erőt és gyöngédséget is tolmácsolni tudja.

A művészet és benne színművészet a maga sokszínűségében, változatosságában igyekszik lépést tartani a rohanó világunk kihívásaival, melyek teljesítése pénzigényes.

A színház a közönségért van. De a közösségnek kell gondoskodnia arról, hogy legyen egy olyan színháza, melyre érdemes oda figyelni.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház, amely a színház egyetemes nyelvét is beszéli, ezek egyike.

Csomafáy Ferenc