ERDON Helyi hírek

2012.12.11. 15:20

A jövő városa: Nagyvárad

A vetélkedőben résztvevő csapatok feladata, hogy konkrétan gondolják el, milyen lesz Nagyvárad 2020-ban. Hogyan fognak kinézni az utcák, az autók, az épületek, az emberek.

A vetélkedőben résztvevő csapatok feladata, hogy konkrétan gondolják el, milyen lesz Nagyvárad 2020-ban. Hogyan fognak kinézni az utcák, az autók, az épületek, az emberek.

 

Az Albin Alapítvány által kezdeményezett Nagyvárad2020 online verseny folytatódik. Meghirdetésre kerül az állandó próba, amelynek sajátossága, hogy a verseny teljes ideje alatt lehet dolgozni rajta, és a megoldásokat az utolsó próba határidejének lejártakor kell feltölteni a honlapra. A feladat a vetélkedő központi elemét próbálja megragadni, a jövő elképzelését és megtervezését 2020-ban. A szervező csapat megpróbál rávilágítani folyamatosan változó világunkra, ahol sorra érkeznek az újítások, felfedezések, és arra kérik a versenyzőket, merészen álmodják meg Nagyváradot, mint a jövő városát. A csapatok feladata tehát, hogy konkrétan gondolják el, milyen lesz Nagyvárad 2020-ban. Hogyan fognak kinézni az utcák, az autók, az épületek, az emberek. Milyen lesz az élet Nagyváradon? Támpontként lehet gondolni még divatra, zenére, táncra, szórakozásra, technológiára stb. Ami viszont kihagyhatatlan, az a kreativitás és a képzelőerő! A kivitelezésben nincs formai megkötés, a csapatok készíthetnek videót, képeket, szövegeket, vagy akár ezek egyvelegét. A megoldásokat január 31-ig lehet majd feltölteni a www.nagyvarad2020.ro honlapra. Minden beküldött ötlet január 31-én éjfélkor kerül nyilvánosságra, és ettől az időponttól olvasgathatja, nézegetheti és ha tetszik, akkor lájkolhatja is a nagyközönség. Merjetek nagyot gondolni!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!