Boldogság-keresés

A Lumière fivéreknek köszönhető, hogy 1895. december 28.-án Párizsban megtartják a világ első kereskedelmi célú vetítését. Ezt az eseményt tekintik a mozizás megteremtése kezdetének.

Ha valaki megkérdezné tőlem, miért érdemes moziba járni, akkor valószínű azt mondanám: mert szórakozva tanulok olyant, melyet érdemes megjegyezni. A mai filmvilág sokszor nagyon elmegy a borzalom, a horror felé, melynek következtében bizonyos gondolatsorok a filmekben úgy fejeződnek ki a mondanivalójuk következtében, hogy sokszor borzong a néző háta. Nem tudván, mit is kezdjen mindazzal a vitatható hatással, amely filmnézés közben érte.

Sajnos nagyon ritkák azok az esetek, mikor felszabadultan, zavartalanul tudjuk élvezni a filmnek minden egyes epizódját, cselekményét. Ezek közé sorolhatom nyugodt lelkiismerettel Emmanuel Mouret francia író- filmrendező A szerelem művészete (L´art d’ Aimer) című vígjátékot, melynek forgatását 2011-ben fejezte be. A pergő, franciásan szellemes vígjáték 85 percben mondja el Emmanuel Mouret látásmódját a SZERELEMRŐL. A főszereplők egyike maga az alkotó (Louis), partnere Pascale Arbillot (Zoé). A film szereplői között felfedezhetjük: Ariane Ascaride (Emmanuelle), François Cluzet (Achille), Frédérique Bel (Achille szomszédja), Julie Depardieu (Isabelle), Judith Godréche (Amélie), Louis-Do de Lencquesaing (Ludovic), Philippe Magnan (Paul), Stanislas Merhar (Laurent). Valamennyiüket összeköti a boldogság-keresése. Mivel több párral mondatja el mondanivalójának változatos lényegét, szemünk előtt hoz létre egy film- koktélt a különböző korú szerelmesek játékából oly ízlésesen, szellemesen, hogy valószínű nincs olyan nézője, aki ne élvezné Párizst, a szerelmesek fővárosát olyan képi megfogalmazásban, mint amit nyújt Laurent Desmet operatőr, a vágó: Martial Salomon, látványtervező: David Faivre.

Ilyen környezetben és ilyen színészekkel könnyű eladni az egyébként igen mozgalmas és látványos filmet, melynek cselekménye egy fiatal, de nagyon vonzó hölgy, önhibáján kívül hosszú ideje magányos. Egy fiatal párban felmerül, hogy esetleg elmulasztanak valamit a fogadott monogámia során. Egy másik, korosodó párnál fény derül a feleség kicsapongó életére. Két szomszéd - egy magányos férfi és egy nő szekálja egymást, közben a nő még előző kapcsolatát igyekszik zavartan lezárni. Egy másik nő pedig majdnem viszonyba keveredik egy neki szerelmet valló férfi barátjával. Mindenkit érzelme és szíve vezeti a tapasztalás furcsa, de kedves humorral elmondott útján.

Az örök téma, a szerelemről, boldogságról, vagyis a legtermészetesebb és legvágyottabb érzésekről szól. A keletkező párkapcsolatok legtöbbször rövid ideig tartanak, erős intenzitásúak, és kissé felszínesek.

Végezetül idéznék Emmanuel Mouret francia író- filmrendező egyik interjújából: „A filmet meghatározó pillanatok köré szerveztem, így egy kicsit olyan, mint egy novelláskötet. Több történet bukkan fel benne, melyek olykor keresztezik egymást, vagy épp egymásba folynak. A különböző szituációk a vágy természetrajzával foglalkoznak, és egy bizonyos erkölcsi dilemmát vizsgálnak. A szereplőim szabadok akarnak lenni, és szeretnék kielégíteni a vágyaikat, mindezt a legnagyobb nyitottsággal. Ez egyrészt nagyon izgató, másrészt nagyon szórakoztató, s mindeközben megengedi nekem, hogy úgy beszéljek erkölcsi kérdésekről, hogy közben nem moralizálok. Abban a pillanatban, amikor szerelmes lesz az ember, zene csendül a fülében”

Talán ennek is köszönhető az a sok kellemes, változatos zene, amit a világ zeneirodalma kitermelt több évszázadon keresztül. A rendező szerint minden szerelmi történethez megfelelő zene szükséges. A film során hallhatjuk Brahms, Vivaldi, Mozart zenéjét és még sok fülbemászó slágert.

Kellemesen, talán hasznosan is telt rohanó világunkban a 85 perc.

Csomafáy Ferenc