ERDON Helyi hírek

2012.09.13. 15:34

Felújítások a Ioan Slavici iskolában

Nagyvárad - Két osztályterem padlózatát újítják fel a Ioan Slavici iskolában a Szociális és Missziós Központ támogatásának köszönhetően. Az elsősök ingyenes tanszereket is kapnak.

Nagyvárad - Két osztályterem padlózatát újítják fel a Ioan Slavici iskolában a Szociális és Missziós Központ támogatásának köszönhetően. Az elsősök ingyenes tanszereket is kapnak.

 

Mióta megalakult, azaz tíz éve, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által működtetett Szociális és Missziós Központ évről évre segíti a nagyváradi Ioan Slavici iskolát, tudtuk meg Mălan Katalin aligazgatótól. Az idén a magyar tagozat épületében két osztályterem padlózatának felújítását végzik el a központ támogatásából, tulajdonképpen a tanintézet ennek köszönhetően kapta meg az idén a működési engedélyt. Tavaly télen ugyanis megrepedt egy fűtési vezeték, s a padló teljesen felázott két teremben; miután felszedték, csak a cement maradt. A közegészségügyi hatóság munkatársaiból álló bizottság már-már azon volt, hogy emiatt ne adja meg a működési engedélyt az iskolának. Így, hogy elkezdődött a felújítás, megadták, azzal a kitétellel, hogy majd visszajönnek ellenőrizni, mondta az aligazgató.

Tanszerek, kirándulás

Az egyik teremben már végeztek a felújítással, a másikban ottjártunkkor javában zajlott a munka.

Egyúttal az induló első osztály számára a központ a teljes tanfelszerelést megvásárolta, így a szülőknek már nem kell venniük semmit. Amint az aligazgató elmondta, a magyar tagozatra főleg roma gyerekek járnak, akiknek nagy része szociálisan hátrányos helyzetű családban él. „Egy részüknek megveszik a tanszereket, egy részüknek nem, s utóbbiaknak rendszerint mi kell megszerezzük valahonnan” - tette hozzá az aligazgató. Ugyancsak a központ segítségével a tavalyi tanév befejezte után azok a gyerekek, akik jó eredményeket értek el, zsibói kiránduláson vettek részt.

Helyhiány

A magyar tagozaton amúgy mintegy 160 diák kezdi el az iskolát jövő héttől, s érdeklődésünkkor még nem lehetett egészen biztosan tudni, hogy az előkészítő osztálynak a közeli baptista templom biztosít-e helyet (az iskolához tartozó óvoda immár nyolc éve ott működik). Amennyiben nem, akkor két váltásban járnak majd iskolába a gyerekek, ami a korábbi tapasztalatok szerint több hiányzáshoz vezet. „Régen a roma gyerekek iskoláztatása volt a legfőbb gond, most viszont a helyhiány a legnagyobb problémánk. Szeretnénk valahogy bővíteni az iskolát” - mondta az aligazgató.

Nagy József Barna, a Szociális és Missziós Központ vezetője elmondta: főleg a Polgári Magyarország Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap, valamint a nagyváradi székhelyű Magyar Polgári Egyesület támogatásának köszönhetően tudnak segítséget nyújtani. A tanszerek ára 1300 lej körüli volt, a padlófelújításnál pedig csak az alapanyag kétezer lejbe került. Emellett két bihardiószegi osztályt is segítenek tanszerekkel, Székelyhídon most keresik az összeköttetést, hogy oda is vihessenek, s mintegy két héttel ezelőtt bélfenyéri iskolásoknak vittek füzeteket és írószereket, mintegy 1500 lej értékben.

Neumann Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!