A kék csodatorta fehér

Muszty Bea és Dobay András A kék csodatorta című mesemusicaljét mutatta be kedden Nagyváradon a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata.

Gyerekelőadásról lévén szó, délelőtt tíz órakor kezdődött a szatmári Északi Színház Harag György Társulatának előadása, de a korai kezdés ellenére nézőkben nem volt hiány, hiszen a gyerekek szervezett iskolai csoportokkal érkeztek a bemutatóra. A sok nevetés, taps pedig jelezte azt, hogy a gyerekek nem bánták azt, hogy egy hétköznap délelőttjüket a színházban töltötték, hiszen egy kedves, sok poént, dalokat felvonultató darabot láthattak, melynek jól megválogatott didaktikai üzenetei is voltak (bár finom a csoki, de ha túl sokat eszünk belőle, elhízunk; tornázzunk sokat; a könyvekből sok mindent meg lehet tanulni). Az előadás egészének is volt egy mindenkinek, nem csak gyerekeknek szóló alapüzenete: szabaduljunk meg magunkról kialakított kényszerképzeteinktől, mert akkor boldogabbak leszünk, magunkat és másokat is könnyebben elfogadjuk. Talán ezt a felismerést jelképezte a darab végén az, hogy a Szupertónia meggyógyítására rendelt kék habos torta tulajdonképpen fehér volt, mert nem a szín, a látszat gyógyítja meg a szívet és az elmét (az legfeljebb csak a placebo lehet), hanem a szeretet, a megértés, a másik őszinte elfogadása.

Figurák

Jól sikerült figurák egész sora vonul fel a színpadon, kezdve a két intrikussal (Affekt és Effekt, azaz Nagy Orbán és Gaál Gyula), akik maguknak szereznék meg a királylány kezét és ezzel a fele királyságot, ezért mindenféle álnoksággal próbálják megakadályozni hőseinket abban, hogy időben megtalálják a kék habostortát. A számos megpróbáltatás, a furcsábbnál furcsább országok furcsábbnál furcsább alakjaival való találkozás után mégis sikerrel jár a királyleány meggyógyítását vállaló Belkantó (István István) és hű segítője, Vibrátó (Galló Ernő), valamint a hozzájuk csapódó Heuréka (Varga Andrea).

Poénok

Keresztes Attila nem lenne Keresztes Attila, ha előadásainak díszleteit nem a fehér szín dominálná, vagy ha darabjaiban nem lennének fellelhetők az ötletes, humoros szójátékok. Természetesen így volt ez ez alkalommal is. Keresztes Attila rendezéseknek jellegzetessége, és egyben erőssége a jól átgondolt figurák színpadra állítása: ebben az előadásban is minden főbb szereplőnek megfelelően kigondolt karaktert kölcsönöztek a színészek, ami emlékezetessé teszi e figurákat, különösen a gyerekközönség körében. Ugyanakkor viszont a karakterekhez rendelt poéntípusokat jellemzően rutinszerűen kezelték a színészek. Ez a megállapítás főként a Belkanto herceget alakító István Istvánra áll, akinek szinte minden szóról valamilyen sláger jutott eszébe, és állandóan dalra fakadt, ami kétségkívül jó humorforrás volt, csakhogy nem sikerült a darab végéig frissen tartani ezt a humorelemet, mint ahogy az is unalmassá vált egy idő után, hogy Belkantot folytonosan emlékeztetni kellett Szupertónia nevére. Ez a rugóra működő figura megnehezítette István István dolgát, de sikerült megbirkóznia a feladattal úgy, hogy vidám pillanatokat szerezzen a közönségnek. A leghálásabb szerep Affektnek és Effektnek, a két rozsszándékú grófnak jutott, hiszen ők voltak azok, akik a legtöbbször bevonták a gyerekeket az előadásba, márpedig a gyerekelőadások akkor jók, ha interaktívak, mert ezzel sokkal könnyebben le lehet kötni őket. Affekt és Effekt ennek megfelelően megtapsoltatta, megszólította, olvastatta a gyerekeket, közéjük ültek, amikor az előadás dramaturgiája épp ezt kívánta. A színészi játék megfelelt egy gyermekelőadás által támasztott követelményeknek, és a dalokat is élvezték a kicsik, bár egy felnőtt etekintetben lehet, hogy valamivel szigorúbb lenne. Összességében szórakoztató, kedves darabról van szó kevés üresjárattal. Az előadást legközelebb április 26-án tíz, illetve tizenhárom órától lehet megtekinteni a nagyváradi színházban.

Pap István