ERDON Helyi hírek

2012.03.01. 10:46

Sétatér Várad központjában

A váradi Szent László és Bémer terek felújítási projektjeit továbbiakkal egészítette ki a helyi tanács. Ha minden terv megvalósul, akkor Várad központjában nagy, összefüggő sétatér alakul ki.

 

 

 

A szerdai nagyváradi helyi tanácsülésen módosították a Zöldfa/Alecsandri utca felújítási projektjét úgy, hogy abban tételesen rögzítik azt, hogy az utcát sétálóutcává alakítják át. A határozat szakjelentésében az áll, hogy a Zöldfa utca jelenleg egy szűk, keskeny járdákkal rendelkező, nagy autóforgalmú utca, amelyet át kell alakítani. Az önkormányzat a felújításra pályázatot nyújt be a tanács a Szektoriális Operatív Programhoz. Ugyanakkor a nagyváradi önkormányzat szavazott arról is, hogy a Szent László híd és a Körös part felújítására vonatkozó pályázatot is benyújt az Operatív Szektoriális Programhoz. Az elfogadott határozat értelmében felújítják a Szent László hidat, a Sebes Körös bal partján lévő falat a neológ zsinagóga és a Szent László híd között, valamint a jobb parton A Szent László és a kis Garasos híd között már felújított partszakaszon a betonkorlátokat szecessziós stílusú virágtartókkal cserélik ki.

 

Nagyszabású

 

Ezekkel a határozatokkal kapcsolatban Delorean Gyula helyi tanácsos elmondta, hogy azok szervesen kapcsolódnak a Szent László és a Bémer terek felújítására már korábban benyújtott, nyertes pályázatokhoz. Amennyiben ezek a projektek megvalósulnak, akkor Nagyvárad központja teljesen új arculatot fog kapni, hiszen a Zöldfa utca átalakításával valamint a Kossuth utcai parkoló helyén épülő mélygarázs fölé létesülő gyalogos zöldövezettel a központban egy igen kiterjedt, összefüggő korzó alakul majd ki. „Egy óriási sétatér lesz a város központja” - mondja Delorean, hozzátéve, hogy másfél év alatt megvalósulhat a nagyszabású átalakítás. A Szent László és s Bémer terek felújításának pályázata elnyerte a finanszírozást, valószinűleg ezeket a pályázatokat is finanszírozni fogják, tette hozzá Delorean.

 

Pap István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!