Váradon az operett a műfajok mágnása

Tudvalevő, hogy amikor egy színtársulat operettet tűz másorára, és főleg Szilveszter estéjén, akkor nem színháztörténeti jelentőségű produkció létrehozása a célja, hanem a felhőtlen szórakoztatás. A Szigligeti Színház szilveszteri előadása is a vidám hangulatot kiszolgálni akaró produkció kívánt lenni, és etekintetben a váradiak Mágnás Miskája elegett tett a várakozásoknak, melyek igen magasak lehettek, hiszen rég nem tapasztalt érdeklődés mutatkozott az előadás iránt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a közönség, köztük magyarországi nézők is, özönlöttek ezen az estén a színházba, és ha a hét órai kezdéskor valaki leejtett egy tűt, az biztos, hogy nem üres székre esett.

Habkönnyű szórakozás

A szórakoztatáshoz minden összetevő adott volt: az örökzöld vidám darab, vagyis az énekbetétekkel teletűzdelt Mágnás Miska, az élő zene, Tasnádi Csaba profi és látványos rendezése, mely tökéletes szimbiózist alkotott a Ladányi Andrea által kitalált koreográfiával. Zöldy Z. Gergely impozáns díszleteket álmodott színpadra és Varjas Zsófia jelmezei is alátámasztották a megkívánt békebeli hangulatot. Színészeink pedig mint rutinos operettelőadók játszották végig a darabot. Az éneket leszámítva nem is érheti különösebb kifogás teljesítményüket, annál is inkább, mert mind a rendező, mind a koreográfus embert próbáló feladat elé állította őket, hiszen egyszerre színészkedni, táncolni és énekelni nem a világ legegyszerűbb dolga. Mint a szilveszteri előadásokon általában, ezúttal is az volt az érzésem, hogy az énekteljesítmény tekintetében Kiss Csaba (Baracs István szerepében) kiemelkedett a többiek közül, míg a színpadi jelenlét tekintetében ő, valamint Tóth Tünde (Marcsa) és Kardos M. Róbert (Miska) vonták magukra leginkább a figyelmet. A többiek játéka is tetszetős volt, és színészeink a táncokat is ügyesen vezették elő. Külön említésre méltóak etekintetben a Nagyvárad Táncegyüttes tagjaival kiegészülve előadott nagyszabású táncjelenetek.

Csak a felszínen

Maga a Mágnás Miska, és az ehhez hasonló operettek a ma emberének már alig mondanak valamit, hiszen a mai problémák egészen mások mint voltak a békebeli Magyarországon. Ráadásul az operettek vonzerejét a dalok mellett a társadalmi különbözőségekből származó konfliktusok kedélyes hangvételű bemutatása adja, és bár az emberek igénylik azt, hogy nevessenek társadalmi nyomorúságaikon, de az operett ezt az igényt oly módon elégíti ki, hogy a nézőnek tulajdonképpen nem kell szembesülnie a felvetett problémákkal, hanem idealizált, immár nosztalgiát ébresztő képet kap egy letűnt, súlyos hiányosságai ellenére is szépnek láttatott korról. Nem is meglepő tehát, ha a néző nem veszi észre azt, hogy az igen szimpatikus Baracs mérnök ugyanolyan megengedhetetlen felsőbbrendűséggel bánik Miskával, a nép fiával, amilyen módon az arisztokraták bánnak vele, az öntudatos polgárral. Vagyis a probléma nagyon is reális, csak rendkívül csalóka csomagolásban, fülbemászó dallamok tompította éllel kerül bemutatásra. De szileszterkor az effajta, rózsaszínű hamisságok megbocsáthatók.

Támogatást

A nagy sikert kiváltó előadás végén Hajdu Géza színművész olvasta fel a színház vezetőségének üdvözletét. Többek között a következők hangzottak el: „nekem jutott a megtiszteltetés, hogy megköszönjem az egész évi kitartásukat mellettünk, és nemcsak ebben az évben, hanem több mint négy éves bújdosásunk során is. Mi, színháziak nem panaszkodhatunk erre az évre: visszatérhettünk fényes palotánkba és 46 év alárendeltség után újra önállóak lettünk. Most már rajtunk a sor, mindannyiunkon, hogy bebizonyítsuk, megérdemeljük. Nagyon remélem, hogy ez sikerülni fog, ami nehéz feladat, mert ahány néző, annyi ízlés és annyi elvárás. De mi a jövőben is számítunk az önök hűsésgére, és arra, hogy nem csak szilveszterkor és vendégelőadásokkor, de mindenkor megtöltik Szigligeti házát. Számítunk az önök ügyszeretetére, lokálpatriotizmusára, hogy ne csak szóban, ne csak morális beszédekben támogassák a magyar színházat Nagyváradon. Jelenlétükkel igazolják azt, hogy a váradi magyarságnak szüksége van Szigligeti örökségére, ezzel tartozunk elődeinknek, de elsősorban önmagunknak. Kérjuk, legyenek társaink, higgyék el, közösen jobban megismerjük, és elviseljük a ránk nehezedő megpróbáltatásokat. Együtt örülni, szórakozni, akár sírni, közösségi létünk nagy élménye, éltetője.” A szilveszteri premier görögtűzzel zárult.

Pap István