Egy tanítói életút

Ma ünnepli kilencvenedik születésnapját Serdült Sándor tanító bácsi. Az ő érdekes, gazdag életútjának mozzanataival ismerkedhetnek meg olvasóink az alábiakban.

Abban, hogy az ifjú Serdült Sándor már igen korán elhatározta azt, hogy tanító lesz, döntő szerepe volt az ő egykori tanítójának, Szeri Andrásnak. Pályaválasztásáról és egykori tanítójáról eképpen emlékezik Serdült Sándor: „Áldott lelkű jó tanítóm Szeri András megszeretett engem, ő fedezte fel, hogy szépen rajzolok. Egyszer készítettem két rajzot a váradi bazilikáról, a tanítóm ezt észrevette, és megmutatta a papoknak. Így lettem a római-katolikus egyházmegye ösztöndíjas tanulója 1933-ban, és az maradtam 1937-ig. Papot akartak belőlem nevelni, de én azt mondtam, hogy nem pap leszek, hanem tanító, mert az én tanítómnak a példáját akarom követni, és mert úgy gondolom, hogy legalább olyan fontos feladatuk van a tanítóknak az értelem nevelésében, mint a papoknak a lélek nevelésében. A papok elfogadták a döntést, de azt mondták, hogy tovább nem segítenek. Szegény családból származom, a szüleim földművesek voltak a Szőlőhegyen, ezért amikor elvégeztem ösztöndíjasként a négy évet, úgy volt hogy otthon maradok, mert nem volt pénzünk. A tanítóm beszélte rá anyámat, hogy tovább tanulhassak. 1937-ben felvettek a marosvásárhelyi tanítóképzőbe. A tanítási költségeket a tanítóm szedte össze minden hónapban a jobb anyagi körülmények között élő orvosoktól, ügyvédektől, de még dr. Cifra Kálmán főispántól is.”

Háborús évek

Serdült Sándor 1941-ben végezte el a marosvásárhelyi tanítóképzőt, ahol nem csak tanítói, de kántori diplomát is szerzett. Miután hazatért Váradra, a római katolikus püspökség a Szilágy megyei Kárásztelekre helyezte ki a tanító kántort, ahol a háborús évek ellenére tizenhárom békés hónap köszöntött rá. Erre a korszakra így emlékszik vissza a tanító bácsi: „Akkor még nem volt Kárásztelken aszfaltos út, és amikor esett az eső, nem lehetett ott közlekedni. A postán kívül nem volt ott semmi, de a négy tanítóra négyszáz gyerek jutott! Négyszáz! Mindenki katolikus volt, a hitélet nagon erős volt. Kárásztelken ültem fel legelőször hivatalosan az orgona mellé, és hatvanegy év múlva könnyek között ott nyomtam meg utoljára az orgona billenytyűjét.” A békés időszak után Serdült Sándor életébe is közbeszólt a világháború, besorozták a Nagykárolyi 25. gyalogezred 3 zászlóaljába, ahol átesett a kiképzésen, majd 1943 februárjától öt hónapon át Budapesten vett rész a géhatiszti tanfolyamon, mely tanfolyam 1944.ben megismétlődött. 1944 júliusában került vissza Nagykárolyra és augusztus 23-a után az őrvezetői rangban lévő Serdült Sándort zászlóaljával együtt a dél-erdélyi frontra vezényelték. „Kolozsvárról indítottak minket, hogy foglaljuk el Dél-Erdélyt, amikor az oroszok már ott voltak a Maros partján és vártak minket Alvincnél” – mondja Serdült bácsi. A háború borzalmai, valamint tény, hogy zászlóalja elpusztult az oroszok elleni csatában, Serdült Sándort arra késztette, hogy egy társával együtt megszökjön. Gyalog indultak el Kolozsról (Cojocna) Serdült bácsi társának szülőfaluja, a Kassa melletti Büjtös felé. Útközben 1944 október 15-én értek el Kárásztelekre. Az egykori kárásztelki kántor a szilágysági faluban maradhatott volna, de mivel megfogadták egymásnak, hogy csak akkor válnak el egymástól, amikor mindketten biztonságban vannak, így ő is továbbment, és további kalandok után meg is érkeztek a kis felvidéki faluba. Innen Serdült bácsi szintén gyalog vágott neki az útnak Nagyvárad felé. Nem kevesebb kaland után szerencsésen meg is érkezett, de olyan állapotban, hogy először saját édesanyja sem ismerte meg.

Új korszak

1945 májusában jelentkezett munkáért, akkor nevezték ki Palotára tanítónak, mivel, mint mondta, ő volt az egyetlen jelentkező. Még ugyanabban a hónapban kineveztek egy ifjú tanítónőt is oda, aki nem sokkal ezt követően Serdült Sándor felesége lett, és akivel hatvan évig éltek együtt Serdült Sándorné 2005-ben bekövetkezett haláláig. A tanító bácsi nagyon jól érezte magát Palotán, ezért érte némileg kelemetlenül a hír, hogy 1950-ben kinevezték a köröstarjáni nyolcosztályos iskola igazgatójává, mely tisztséget 1960-ig töltötte be. A kommunista rendszer korábban már egy számára fájdalmas választásra kényzerítette őt. 1949-ben a rajoni párttitkár berendelte őt, és azt mondta, válasszon a tanítói vagy a kántori hivatás közül, mert mint a párttitkár fogalmazott, egy hátsó féllel csak egy nyerget lehet megülni. „Én a tanítói mesterséget választottam, mert ezzel könnyebben el tudtam tartani a családomat” – mesélte Sándor. Mint mondta 1960-ig volt igazgatója a köröstarjáni iskolának, „mert a kommunisátk még nem képeztek annyi tanárt, hogy igazgatót tudjanak választani közülük”. De 1960-ban végül kihelyezik Köröstarjánra is az új igazgatót, és ezek után Serdült Sándor tanítóként és helyettes tanárként tevékenykedett az iskolában 1981-es nyugdíjazásáig. Addig a tanítói munka mellett földrajzot és történelmet tanított.

Aktív nyugdíjas kor

A nyugdíjas évek beköszöntével nem érkezett el a tétlenség kora Serdült Sándor számára, hiszen folytatta aktív életében űzött hobbijait. Elárulta, hogy 1950 óta festegetett, tájképek, csendéletek igényes reprodukcióit festette meg, számításai szerint több mint százat, ugyanakkor, mivel rajztudásáról is nevezets volt egész életében, ezért képeslapokat is rajzol. Szellemi erőfeszítésének eredménye 2007-ben A tanító és tanítványa című kötete, melyben életének fontosabb pillanatait idézi fel, illetve emléket állít egykori tanítójának. És ha még mindez nem volna elég, akkor Serdült Sándor elárulja, hogy vicceket is gyűjt: az általa összegyűjtött viccek paksamétája több kilóra rúg.