Szent László, az eszményi férfiideál

Szent László ünnepének előestéjén Fejes Anzelm Rudolf premontrei apát köszöntötte házigazdai minőségében a fürdővendégeket, illetve a közeli megyeközpontból érkezetteket. Arra hívta fel a figyelmet: minden évben igyekszik olyan tisztelendőt meghívni prédikálni, aki őhozzá hasonlóan váradi származású, abból a célból, hogy továbbvigyék Szent László kultuszát, azt a lelkiséget, amit a városalapító király képvisel.

Erő és szolgálat

Az evangéliumi részlet Szent Máté könyvéből szólt. Kolozsvári István kanonok, zárdalelkész arra a vezérgondolatra építette fel szentbeszédét, hogy Szent László példaértékű ereje lelkiségéből, szakadatlan önfeláldozásából és a tetteiért vállalt felelősségérzetéből fakad. Többek közt ezzel magyarázható, hogy a krónikák és legendák tanúsága szerint a régi magyarok őt szerették és tisztelték a legjobban. A róla szóló mondák a legszínesebbek és a legelterjedtebbek, már akkor szentként tekintettek rá, amikor még élt. Freskók és egyéb képzőművészeti alkotások sokassága jelzi, hogy a nép szívéhez igen közel állt. Személyében testesül meg az eszményi férfiideál. A középkori énekek is gyönyörűen jellemzik életét, királyi méltóságát, vitézségét és bátorságát, leírják sikeres csatáit. Először Lengyel Lászlónak, majd Bátor Lászlónak nevezte őt a nép, majd amikor az alattvalói jobban megismerték, úgy beszéltek róla, mint Kegyes Lászlóról. Ő a lovagi hősiesség mintaképe, aki nem csupán a testi adottságaival imponált, hanem a „lélek hősének” is tekinthető. Igazi úr volt, aki keresztény erényességre tudta emelni a lovagiasságot. Csupa nagylelkűség volt az élete, vitézségéhez és jóságához talán csak keresztény szelídsége volt mérhető. Szigorú törvényekkel számolta fel a barbárság maradványait, és ugyanakkor ügyelt arra, hogy megvédje az özvegyeket és az árvákát. Szent László életének két fő jellemzője az erő és a szolgálat, Isten teremtő munkájának folytatása volt- hangsúlyozta a tisztelendő.