ERDON Helyi hírek

2011.06.06. 16:11

Indul a Gyermekmosoly 2011

<p>Az érintett óvodaigazgatóknak és polgármestereknek mutatták be a Hargita Megye Tanácsa Családprogramjának Gyermekmosoly elnevezésű alpogramját és annak a 2011-es évre szóló pályázati kiírása eredményeit június 6-án a megyeházán.</p>

 

A Gyermekmosoly program célját és tavalyi eredményeit Szebeni Erika programfelelős ismertette. Elmondása szerint 2010-ben 44 óvoda és négy osztály falát díszítették rajzfilmfigurákkal, így hozzájárulva a gyerekek kellemes környezetéhez. A pályázati alapon működő program idei kiírására 38 óvoda és egy osztály jelentkezett. A rajzfilmfigurákat a nyári szünidőben festi meg Farkas Barna reklámgrafikus – mondta Szebeni Erika, aki a program lebonyolításának adminisztratív részleteit is ismertette.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a Családprogram és azon belül a Gyermekmosoly alprogram távlati céljairól beszélt. A megyeitanács elnök elmondta, hogy rövidesen a megye összesen 67 községéből 18-ban épül bölcsőde kormánypénzből. A tanácselnök szerint ennek hozadékaként a gyerekeket nem kell majd a városi bölcsődékbe vinni, így elkerülhető lesz a szülői környezetből való kiszakításuk. Az óvodai környezet gyerekbaráttá alakítása is azt a célt szolgálja, hogy a gyerekek kellemes környezetben, kedvenc rajzfilmhőseik között töltsék el azt az időt ami alatt a szüleiktől távol vannak.

– A megyei tanács Családprogramjának alprogramjai és az ezek közti összefüggések is úgy vannak kitalálva, hogy a család problémáit tartsák szem előtt, azokra adjanak megoldást. A program tervezése során úgy tartjuk szem előtt a gyerekek és a gyerekneveléssel járó gondokat, hogy nemcsak a gyerekek ingerdús környezetének megteremtésére törekszünk, hanem a szülők, a családanyák számára is szeretnénk kedvezőbb, részmunkaidős munkalehetőségeket teremteni. Ezzel hozzájárulunk a családok megmaradásához, oly módon, hogy a szülők több időt tölthetnek gyerekeikkel anélkül, hogy a családot ez anyagilag túlságosan megviselné – mondta Borboly Csaba.

A megyei tanácselnök ismertette, hogy az intézmény egy óvodaprogram elindításán is dolgozik, amely révén hosszabbított programú óvodák is megnyílnak. Ehhez a helyi tanácsok támogatását is kérte. Szerinte mindez összefügg: a szépülő óvodák, az épülő játszóterek, a részmunkaidő, mind azt szolgálja, hogy a szülők ne hagyják el a falvakat a városi minőségi gyerekgondozás és oktatás reményében. Így a falvak elnéptelenedése elleni tevékenységként is értelmezhető program, amely a polgármestereknek is érdeke.

A Családprogram összefüggéseiről, és bővítéséről Ádám Ágnes programfelelős számolt be részletesen, majd a Hargita Megye Tanfelügyelőségének részéről Széll Adél, A mese csodálatos világa címmel tartott előadást a mesék tanításának mai vetületeiről és aktuális értelmezéséről, rámutatva egyes gyerekpszichológiai aspektusokra, amelyekre oda kell figyelni a nevelés során.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!