2011.06.21. 13:41

Ami a gróf Károlyi Mihály portréjából kimaradt

<p>Ahhoz, hogy még teljesebb megvilágításba kerüljön Károlyi Mihály szereplése a XX. század első felében talán nem volna felesleges párhuzamba állítani politikai programját és kormányfői tevékenységét a nagy ellenféllel, Tisza István gróf három évtizedes következetes küzdelmével.</p>

Ez a párhuzamba állítás szemléltetné azt a felelőtlenséggel párosult politikai tájékozatlanságot, ami Károlyi Mihálynak, pártjának és környezetének tevékenységét jellemezte.

Tisza István elkötelezett híve volt a Deák Ferenc által megvalósított kiegyezésnek. Figyelembe véve az ország demográfiai viszonyait, szomszédainak politikai törekvéseit, csak a dualista paktum változatlan fenntartásában látta a történelmi országhatárok biztosítását. Ennek a célnak az érdekében kívánja működőképessé tenni a parlamentet, az obstrukció letörésével. A Véderő törvény rendezésében látta lehetőségét egy erős hadsereg megteremtésének, amely képes lesz megbirkózni azokkal a feladatokkal, amelyek elé egy európai háború — melynek elkerülhetetlenségét előre látta — állítani fogja. Miniszterelnöksége alatt méltányos nemzetiségi politikát kívánt folytatni, kárhoztatva a felesleges, másokat sértő és ingerlő közigazgatási intézkedéseket. Ezért ellenfelei — a Függetlenségi Párt hívei — hazafiatlannak minősítik. Az Ausztriához fűződő kapcsolatokat, a Monarchián belül igyekszik minél feszültségmentesebbé tenni, és ezt nem a Habsburgok iránti elkötelezettségből, akik Ferenc József kivételével nem ragaszkodnak a dualista paktumhoz, hanem azért, mert a kettős monarchia létezésében látja Magyarország fennmaradását. Tisza István számol azokkal a tényezőkkel is, mely Ferenc Ferdinánd trónra lépésével veszélyeztetik Magyarország közjogi helyzetét. Eltökélt szándéka a királlyal szemben is megvédeni az ország alkotmányos szabadságát, így nem véletlenül tekinti a trónörökös Tisza Istvánt legnagyobb ellenségének és a legrebellisebb magyarnak, „szabadalmazott felségárulónak”. Tisza István azt is világosan látta, hogy Ausztria–Magyarország nagyhatalmi státuszát csak a Németországgal fennálló szövetség keretén belül tarthatja meg, és hogy ennek a szövetségnek vannak hátrányos velejárói is. Mint miniszterelnök azonban elutasított még a háború éveiben is minden olyan német igényt, mely meggyőződése szerint ellenkezett a nemzet érdekeivel.

Tisza István miniszterelnöksége alatt történt a szarajevói gyilkosság, és annak következménye az első világháború kitörése. Tisza volt az egyetlen komoly ellenzője a háború megindításának. Csak akkor járult hozzá a hadüzenethez, amikor ellenállása már tarthatatlanná vált. Ugyanakkor következetes maradt önmagához, mindent megtett annak érdekében, hogy a Monarchia a háborúból győztesen kerüljön ki. Ez a következetesség megszerzi számára a „legnagyobb háború uszító” címet, ami nem utolsósorban Károlyinak és pártjának, valamint az általuk támogatott sajtónak volt köszönhető.

Miután felmentik miniszterelnöki megbízatása alól jó ideig mint katona a keleti, majd az olasz fronton teljesíti kötelességét.

A háború utolsó heteiben beismeri tévedését, ami a horvát kérdés megítélését illeti, és bátor, de értelmetlen helytállásával bizonyította jelleme szilárdságát.

Az első világháborút követő események igazolták, hogy Tisza István helyesen ítélte meg az országot fenyegető veszélyeket, és azt, hogy ezeknek a veszélyeknek az elhárítására vagy moderálására csak a nemzeti összefogás adhatott volna lehetőséget.

Ez a reális helyzetfelismerés hiányzott Károlyi Mihályból és mindazokból a politikai erőkből, melyek köré csoportosultak, vagy nevét, egy nagy múltú történelmi család nevét céljaik megvalósítására igyekeztek felhasználni. Károlyi Mihály politikai szereplését 1901–ben kezdi el, amikor belép a Szabadelvű Pártba (Tisza István pártja). Rövid ideig tevékenykedik ebben a pártban, majd ebből kilépve 1905–ben függetlenként választatja meg magát a pétervásári kerületben. 1910–ben újból képviselővé választják a kápolnai kerületben és 1912–ben csatlakozik a Justh Gyula féle Függetlenségi Párthoz, melynek 1912–1913 között elnöke is lesz. Aktív szerepet játszik a parlamenti obstrukcióban, amit a Házszabály megreformálása és a Véderőtörvény elfogadása ellen szervezett az ellenzék. Később csatlakozik az elsők egyikeként ahhoz a Parlamenten kívüli ellenzékhez, Landler Jenő szociáldemokratáihoz és Jászi Oszkár polgári radikálisokhoz, akik népgyűléseken és utcai megmozdulásokon fordulnak szembe az Országgyűlés határozataival. Az első világháború kitörése után elfogadja Károlyi Mihály is azt a „politikai fegyverszünetet”, amit az ellenzéki pártok kötöttek a kormánnyal. Konstruktív magatartása azonban nem tartott ki a háború végéig. 1916-ban kilépve az Egyesült Függetlenségi Pártból megalapította a párt bal szárnyából a Függetlenségi és 48–as pártot (Károlyi Párt). Ennek elnökeként fogott hozzá az állam tekintélyének a lerombolásához. Parlamenti felszólalásaiban, népgyűléseken, a sajtóban ő és hívei felelőtlenül a háborúból való kilépés reális lehetőségét hirdették. Azt sulykolták a nép tudatába, hogy a háború okozója a kormányon levő Munkapárt (Tisza István) és szövetségese, Németország és a háborúból a kiutat egyedül Károlyi MihályK antantbarát orientációja biztosíthatja. Károlyi elhitette az ország lakosságával, hogy egyedül neki és pártjának van hitele az Antant előtt. Lovászy Márton képviselő kijelenti a Parlament ülésén, hogy antantbarátok és egy úton akarnak haladni az Antanttal. Károlyi bomlasztó tevékenységének meglesz az eredménye, amit még teljesebbé tesznek az olasz fronton elszenvedett vereségek. 1918. október 23–án Magyar Nemzeti Tanács néven ellenkormányt alakít. A Nemzeti Tanács 12 pontos kiáltványa előrevetíti a történelmi ország rövidesen bekövetkező felbomlását. A kilátástalan helyzetben október 31–én a király nevében József főherceg Károlyit miniszterelnöknek nevezi ki, de november 1–jén Károlyi kéri felmentését miniszterelnöki esküje alól, a kormány pedig a Nemzeti Tanácsra esküszik fel. Ugyanebben a hónapban a Nemzeti Tanács kikiáltja a köztársaságot, első elnöke Károlyi Mihály lesz. A hatalom Károlyi Mihály látszólagos vezető szerepe mellett átmegy a szociáldemokraták és polgári radikálisok kezébe. Károlyi Mihály sokat hangoztatott antantbarátságát és a francia politikusokkal létező kapcsolatait nem csak az ország lakossága, hanem végül maga Károlyi is elhitte, ezzel magyarázható az a politikai naivitással párosuló felelőtlenség, amivel kormánya — keresve a győztes hatalmak jóindulatát — az ország ügyeit intézte (belgrádi fegyverszünet, a demarkációs vonalak elismerése, a hadsereg leszerelése, a védelmi rendszer felszámolása, a közigazgatás szétzüllesztése, a közbiztonság megszűnése). A Károlyi–Berinkey kormányok csődje a hatalom átadásával érte el a mélypontot. 1919. március 21–én megalakul a Tanácsköztársaság és elejét veszi a vörösterror. A Tanácsköztársaság megalakulása után Károlyi Mihály személye feleslegessé vált az őt felhasználók számára. A gróf családjával együtt elhagyja az országot, megkezdődik az első emigrációja, amely 1946–ig tartott. Károlyi az emigrációban sem vonja le tévedéseinek és felelőtlen, kártékony politikájának következtetéseit. Tovább folytatja nemzetet vesztő munkáját, Benest (Edvard Benes), Masarykot, Karl Renner osztrák kancellárt igyekezvén megnyerni egy fegyveres akcióhoz a vörösterrortól megszabadult ország ellen. Kísérlete nem sok eredménnyel járt. Volt párthívei is elfordultak tőle. Az obstrukciós idők „nagy harcosa”, Hack János azt nyilatkozta, hogy „egyetlen magyar embernek sem szabad ma a kormány helyzetét kifelé megnehezíteni.” Ez a felismerés Károlyi öntudatáig nem jutott el. Kihasználva a naivitását és reálpolitikai érzéketlenségét felhasználják, de nem veszik komolyan, Csehszlovákia és a Szovjet–Oroszország vezetői sem. Megszállottan foglalkozik utópisztikus tervével, a dunai népek szövetségével. A második világháború ideje alatt sem ismeri fel Magyarország reális érdekeit, fő tevékenysége az ország lejáratása a nyugati szövetségesek előtt.

Jellemző fanatikus elvakultságára, hogy sem a Ribbentrop–Molotov paktumot, sem a Benes–i magyarellenes politikát nem hajlandó elítélni. A kommunista rendszer hatalomra kerülése még egy utolsó lehetőséget biztosított Károlyinak a közszereplésre. Az 1946–ban hazatérő Károlyit 1947–ben kinevezték párizsi követnek. Naivitása és szűklátókörűsége most sem hagyta cserben, Károlyi nem volt képes átlátni a kommunista rendszer bizalmatlanságra, gyanakvásra és megfélemlítésre alapuló lényegét. Megdöbbenve a Rajk–per koncepciós jellegétől Károlyi Mihály 1949 nyarán lemond nagyköveti állásáról és ismét emigrációba vonul. Dél–Franciaországban fejezi be életét 80 éves korában 1955. március 19–én.