ERDON Helyi hírek

2010.12.05. 10:58

Fókuszban a projektmenedzsment

<p>Csíksomlyó - Az Építjük Erdélyt országos képzéssorozat második székelyföldi szakaszának keretén belül szombaton, december 4.-én a projektek kerületek terítékre Csíksomlyón.</p>

A résztvevő fiatalok Butyka Loránd projektmenedzser, tréner segítségével sajátíthatták el a projektek legfontosabb lépéseit, oly módon, hogy a jövőben tudjanak egyénileg is boldogulni e szakterületen.

A projektmenedzsment általános elemein végigvonulva, a résztvevők csoportos feladatok keretén belül vizsgálták azokat az eszköztechnikákat, amelyek egy ilyen nagy volumenű munka összeállításában segítenek az ötlettől, egészen a megvalósításig. A leghangsúlyosabban a projekt életciklusával foglalkoztak, amely a tervezést, probléma- és cél meghatározását, a tevékenységek célokhoz való hozzárendelését, valamint az ütemezést és a költségvetés elkészítését jelenti.

,,Mint fiatal vezetőknek szükségük van az efféle tudásra,az ilyen képzésekre,  főként azért, mert ideje lenne változtatni azon a romániai mentalitáson, mely szerint akkor végzünk valami fejlesztést, ha van rá pályázatkiírás. A projekt-ötleteket ki kell dolgozni és azután kell hozzá megfelelő támogatást szerezni. Ahhoz pedig, hogy az ötleteket megfelelőképpen ki tudjuk dolgozni a projektmenedzsment alapjai elengedhetetlenek.” – fejtette ki véleményét Butyka Loránd.

Az egész napos szellemi tevékenységet a résztvevők a szombat esti bulin pihenték ki, valamint a mai Mikulás-váró estén, amikor saját készítésű ajándékaik kerülnek átadásra.

A képzés folytatásában hétfőn a pályázat és projekt közti különbségekre világít rá Veres Tímea, pályázatíró, tréner, kedden pedig Gál Sándor projekt- és pályázati menedzser az EU-s pályázatok menedzsmentje témakörében tart előadást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!