ERDON Helyi hírek

2010.10.10. 13:00

Könyv a muzulmán világról

<p>Nagyvárad - Péntek délután a XIX. Nagyváradi Ősz fesztivál keretében, a II. Könyvmaraton utórendezvényeként a Várad folyóirat szerkesztőségében mutatták be Králik Lóránd Muzulmán világ című kötetét.</p>

A kötetet böngészve Európától a Távol Keletig, a Kaukázustól Nyugat-Afrikáig mintegy félszáz olyan állammal ismerkedhet meg az olvasó, melyekben a lakosság többsége muzulmán vallású. Dúsgazdag olajsejkségektől szegény, polgárháborúk dúlta fekete köztársaságokig sokféle kép tárul elénk, s ami még ennél is fontosabb, hogy ezen országok múltját és jelenét feltérképezve, talán egynémely előitélettől vagy tévhittől is megszabadulhatunk. A Várad folyóirat szerkesztőségében összegyűlt érdeklődőket Szűcs László újságíró, főszerkesztő köszöntötte, aki a téma helyi vonatkozású aktualításaira is felhívta a figyelmet, arra utalva ezzel, hogy Nagyváradon is gyakran lehet találkozni az egyetemen tanuló muzulmán fiatalokkal.

Szerves egység

Mondandóját Králik Lóránd vetített képeknek a bemutatásával támasztotta alá, szemléltető eszközként pedig egy Koránt, valamint egy olyan hangfelvételt hozott magával, melyről a Kinyilatkoztatás első verse (sura) szólt. Kifejtette: az általa írt könyv egy áttekintése, statisztikai adatokkal és érdekes információkkal megspékelt leltára annak a vallási, társadalmi és kulturális világrendszernek, amit iszlámnak nevezünk. Meglátásában az iszlám vallás nem választható el az iszlám társadalomtól, politika és vallás szerves egységet alkot. Pluralista és laikus társadalom azonban nem fogadható el az iszlám számára, és ezt európaiként, illetve keresztényként valahogyan nem vagyunk képesek megérteni. Korábban az iszlám értékek felé sokan tisztelettel fordultak, azonban az elmúlt évtizedben történtek miatt Európát is nyugtalanítja, hogy nem csupán a mérsékelt, hanem a radikális szárny is gyökeret vert az öreg kontinensen, ezért arra keressük a választ: honnan ered a terrorba torkolló fundamentalista hullám, mely immár sajnos nem csupán lappangó jelenség.

A kiadvány szerzője többek közt beszélt a posztszovjet térségben levő muzulmán államokról, arról, hogy mi várható akkor, ha kifogynak majd az olajtartalékok az arab országokban, és kitért arra, hogy a közvélekedéssel ellentétben az iszlám vallás egyik alapelve a szolidaritás és a segélynyújtás. Az RMDSZ által támogatott II. Könyvmaraton utórendezvénye kötetlen beszélgetéssel és dedikálással zárult.

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!