ERDON Helyi hírek

2010.10.18. 13:05

Erdély Hangja 2010 – Tehetségkutató

<p>A BummTV.com internetes portál megszervezi az Erdély Hangja 2010 tehetségkutató versenyt, amelynek alapgondolata a hazai tehetségek felkarolása és promoválása.</p>

Az Erdély Hangja 2010 tehetségkutató verseny kortól, nemtől, felekezeti hovatartozástól, bőrszíntől és világfilozófiától függetlenül esélyegyenlőséget biztosít minden olyan személynek, aki tehetségét a zene-, éneklés-, tánc- vagy hangszeres produkciók műfajában meg szeretné mutatni. A verseny célja nem csak reflektorfénybe emelni a hazai értéket, hanem egy folyamatos, állandó porondot teremteni annak kibontakozására. A hazai értéket itthon értékelni és értékesíteni. Ennek a folyamatnak a másik alapgondolata a hazai közönségteremtés, illetve hangot adni annak a társadalomnak is, amelynek szerves részei vagyunk, és amely nem csak felemel, hanem tehetségeket, értéket képes létrehozni. Az esemény, Erdély és közvetett módon Románia egész területére kiterjed, valamint az internetes világháló eszköztára által a világ minden részéről követhető.

Az Erdély Hangja 2010 tehetségkutató verseny független eseményként megszervezett, amely mikrofon elé hívja a hazai tehetségeket és ez által a média figyelmébe ajánlja őket. A rendezvény jellegéből adódóan fontos megjegyezni azt a tényt, hogy az Erdély Hangja 2010 tehetségkutató verseny mozgató ereje képes fellendíteni és idevonzani egy újabb és frissebb fogyasztói réteget. Természetesen nem utolsó sorban jelentős mértékben megnöveli Erdély, Kézdivásárhely szellemi-kulturális és gazdasági értékét. A tehetségkutató verseny folyamatos bővülése, fejlesztése nem csak a zene szakterületén tehetségeseknek nyújt lehetőséget az önmegvalósításra, hanem többek között felhívja a figyelmet a reményre, amelyre közösségünknek hatalmas szüksége van ebben a gazdasági válság uralta helyzetben.

Az ERDÉLY HANGJA 2010 tehetségkutató verseny felhívás, főleg azok számára, akik fel tudják mérni a verseny létének jelentőségét és felelősséget tudnak vállani a verseny eszmei és gyakorlati támogatásában. Ez a fajta értékteremtés hívja fel a figyelmet egyaránt a fiatal és az idős korosztálynak, hogy itthon is lehet érvényesülni, ahol a hagyomány és a modern kor eszközei találkoznak egy nagyobb cél megvalósításának érdekében. Az Erdély Hangja 2010 tehetségkutató verseny által nyújtott lehetőségek felmérése után a Bexmon™ Marketing / Bexmon Ltd és csapata (amely többéves nemzetközi marketinges tapasztalattal rendelkezik) és a KR Studió felvállalja, támogatja a rendezvény beindítását és megvalósítását, ugyanakkor felkéri a helyi termelők és kereskedők támogatását / hozzájárulását, így biztosítva a fenti célok elérését, amiért cserébe a támogatók vállalkozásait és termékeit reklámozza, különböző marketingcsatornákon, így hozzájárulva a helyi gazdaság fellendítéséhez és újabb munkahelyek teremtéséhez, egy jobb jövő reményében. 2010 a rendezvény első éve, de bízunk benne, hogy Erdély Hangja™ évről évre „hangosabb” lesz. Benevezés és további információk a www.bummtv.com oldalon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!