Mindennapok, korlátok között

Hétköznapi emberként élni, amikor valaki minden nap tolószékhez van kötve. Dolgozni, szeretni, szórakozni úgy, hogy közben nem mindent tehetnek meg, amit mások, azok, akik fizikailag teljesen egészségesek erőfeszítés nélkül, bármikor elvégezhetnek. Kívülállók számára ezt jelentheti a mozgássérült élet, azonban az, aki ezzel él együtt, annak ez a megszokott. Mégis nehéz ezzel együtt élni, elviselni. Sokan tiltakoznak, szégyellik, nem merik felvállalni. Nekik próbál segítséget nyújtani a Werdnig Hoffman Egyesület, melynek elnöke, Veres Róbert - a barátai számára Bobi -, aki egy szimpatikus nagykárolyi fiatalember. Bobi egy genetikai betegségben szenved, mégpedig a Werdnig Hoffman kórban, ami egy nagyon ritka, veleszületett rendellenesség. 25 ezer csecsemőből, egy születik ezzel a rendellenességgel. Bobi soha nem tudott járni, mégis csak négyéves korában diagnosztizálták nála a betegséget. Mindezt azonban ő nem szerencsétlenségnek, hanem - ha lehet ezt így mondani - "küldetésnek" tekinti, s hisz benne, hogy példát tud mutatni, erőt és segítséget tud nyújtani sorstársainak. Igyekszik teljes életet élni, dolgozik, barátnője van, méghozzá az egyesület által szervezett táborban megválasztott Miss Bobáld, Adriana személyében.

Az egyesület

Az egyesület létrehozásával tehát az egyik fő céljuk az volt, hogy segítsenek a hasonló helyzetben lévőknek. Minél többet hallatnak magukról, annál több ember számára tudnak alternatívát nyújtani, a társadalom passzív hozzáállása miatt, sajnos korlátolt világban.
Egy ilyen alternatíva tehát az egyesület, amely hónapokkal ezelőtt székhellyel gazdagodott, s ahol gyakran szerveznek délutáni foglalkozásokat. Vagy például lehetőséget jelenthet az a tábor is, amely egy héten keresztül zajlott a Bobáldon. Tavaly már megszervezték ezt a tábort, mely azóta tovább bővült, hiszen nagyon sok önkéntes, barát támogatja és segíti őket. Az eltelt egy évben sokan csatlakoztak az egyesülethez, azonban sokan vannak, akik szégyellik problémájukat, nem keresik a nyilvánosságot. Nagyon nehéz kommunikálni a "betegek" felé azt, hogy élhetnek teljes életet, nem kell elzárkózniuk a világ elől.
Szponzorok, valamint a helyi és a megyei tanács támogatása révén, pályázati úton szervezték meg a tábort, melyen közel 25–30 személy vett részt. Szatmár megyéből érkeztek zömében a résztvevők, de voltak Bukarestből, Nagyváradról, Kolozsvárról és más városokból is. Bobi barátai közül is sokan jelen voltak a táborban, ők önkéntesként segédkeztek. A napok foglalkozásokkal, beszélgetésekkel teltek, este pedig a jó hangulat és a tábortűz is részese volt a programoknak.
Jövőbeli terveikről kérdezve Bobi elmondta, hogy szeretnének egy saját tábort, saját helyszínen, ahol könnyebben boldogulnak a tolószékesek és a mozgássérültek. Faházakat vásárolnának, melyeket esetlegesen ki is adhatnának, így valamilyen bevételi forráshoz jutna az egyesület. Ez persze még mind a jövő zenéje, azonban ha az elmúlt két évet vesszük alapul kijelenthetjük, hogy mindez már csak idő kérdése, hiszen megvan bennük a kellő tenni akarás ahhoz, hogy álmaikat megvalósítsák.