Mázlisorozat harminc szál kolbásszal

Összesen nyolc fiatal vállalkozott a 2700

kilométeres útra, mely a

Kolozsvár–Nagyvárad–Szeged–Pécs–Graz–Salzburg–Linz–Prága–Bécs–Győr–Budapest–

Debrecen–Nagyvárad–Kolozsvár

útvonalon vezetett. A négy csapat –

Krémes Gulyásleves (Gál Zsuzsanna

és Székely Noémi), a Pocakon

Pöckölt Picike Pockok (Golyhó Tibor

és Szabó Nóra), Do it (Deritei

Dávid és Lakatos Orsolya), Tahók

(Takács Zsolt István és

Holovácskó Zsolt) – közül

nem mindegyik teljesítette a távot

és a rájuk szabott feladatokat is csak

részben sikerült

megvalósítani. Azonban a

kalandtúra sikere nem ezzel 

mérhető, hanem annál inkább a

„begyűjtött” mosolyokkal, az

újonnan szerzett barátokkal és

mindazzal a felejthetetlen pillanattal, amit ez a

bátor vállalkozás hozott a

csapattagok számára.

Bajai

„konzervparti”

Vasárnap megérkezett az utolsó

csapat is Kolozsvárra. A csapattagok még

az indulás előtt, a

szerkesztőségünkben tett

látogatás során

megígérték, hogy ha

hazaérnek élményeiket

megosztják az Erdon olvasóival is. A

napokban a köröstarjáni

születésű Golyhó Tibor, a

Pocakon Pöckölt Picike Pockok csapat tagja az

ígéretet megtartva a

kalandtúrát koordináló

Majoros Csilla kíséretében kereste

fel szerkesztőségünket, hogy

beszámoljon élményeiről.

Szabó Nóra sepsiszentgyörgyi

útitársa nevében is elmondta:

életre szóló élmény

volt a kalandtúra. Minden csapat

más-más útvonalat

választott magának, ők

nagyváradi látogatásuk után

Arad irányába vették az utat,

ahonnan úgy gondolták, hogy könnyebb

lesz Szegedet megközelíteni.

Utazásaik során az egyetlen

ország, ahol fizetni kellett a stoppért,

az Románia volt. Itt nemcsak

elvárják, hanem meg is követelik a

stoppolóktól, hogy fizessenek a

fuvarért. Egy éjszakát Szegeden

töltöttek, majd délután 6-kor

Pécs felé indultak. Útközben

az őket felvevő sofőröknek mindig

elmondták, hogy kik ők és merre

tartanak. Céljuk elsősorban az volt, hogy

megismertessék az erdélyi

kisebbség fogalmát mindazokkal, akiket a

sors az útjukba sodor. Kíváncsiak

voltak arra, hogy a nyugati átlagemberek mennyit

tudnak Erdélyről és az itt

élő kisebbségről. Ugyanakkor

egy nem reprezentatív felmérést is

végeztek: hol, mikor, hogyan érdemes

stoppolni az öreg kontinens

közép-keleti részén.

Általában az emberek meglepődtek a

fiatalok vakmerőségén, de nagyon

pozitívan viszonyultak hozzájuk.

Így történt, hogy

például Pécs felé utazva

összebarátkoztak az

autóvezetővel, aki Baján egy

„konzervpartira” is meghívta

őket. A Duna parti városban rekordidő

(tizenöt másodperc) alatt kaptak stoppot

Pécs felé.

Pécstől

Salzburgig

Tibor nagy lelkesedéssel beszélt az

Európa kulturális

fővárosában töltött

időről. A Zenész

Ifjúsági Otthonban

töltötték az éjszakát,

ahol nagy szeretettel fogadták őket.

Pécs gyönyörű város,

varázslatos hangulata van, amelyhez az

általános utcai zenélés is

jelentősen hozzájárul,

magyarázta. A következő

megálló már az ausztriai Graz

volt, mely körülbelül 200 km-re volt

Pécstől. A csapatok közül

többen a Balaton felé mentek, de mint

utólag kiderült, nehezebben lehet a magyar

tenger mellől stopot kapni, mint

Pécsről. Tiborék útja

elszórt mezőfalvakon keresztül

vezetett az osztrák határ felé.

Kaposfőn a helyi lelkipásztor

közbenjárásával a

Bencés Otthonban szálltak meg. Ezen a

vidéken is nehezen lehetett fuvart kapni,

összesen tíz autóval sikerült

eljutni az osztrák határig. Este 10-re

érkeztek Grazba, ahol találkoztak a

Takács Zsolt Istvánból és

Holovácskó Zsoltból

álló Tahók csapattal. Ők egy,

a horvát tengerparton tett, 700

kilométeres kitérő után

érték utol őket. Míg Grazban

30 fokos, aszfaltégető meleg tette

próbára az utazókat, addig az alig

200 km-re lévő Liezenben a 12 fokos

hűvös időjárás lepte meg

őket. Egyik sofőrjük, egy zsidó

származású úr annyira

megkedvelte őket, hogy harminc szál

kolbászt adományozott nekik. De nem ez

volt az egyetlen ilyen eset, hiszen Salzburg

felé újabb jótevőjük

akadt. Az osztrák Martin nem csak

kirándulni vitte el őket, hanem egy

étterembe is. Ráadásul olyan sok

tartós élelmiszert, konzervet

vásárolt nekik, hogy abból

még haza is hoztak. Salzburg volt az egyetlen

hely, ahol kellemetlenségek is

érték a csapatot. Egyrészt itt a

vonatállomáson töltötték

az éjszakát, ugyanis nem foglaltak le

előre szállást. Az Alpok

kapujaként ismert városban nem

sikerült minden feladatot teljesíteni,

ugyanis rengeteg pénzbe került volna a

városon belül való utazgatás.

Egyik feladatuk teljesítése során

felkeresték Mozart házát, ahol

ötven kilós csomagjaik miatt akadt

némi kellemetlenkedés egy múzeumi

alkalmazottal. A város nagy múltra

visszatekintő kulturális

hagyományokkal rendelkezik, az emberek viszont

nem túl gyakran láttak stopposokat.

Nehezen kaptak autót, mely továbbvigye

őket, így az autópálya

közelében vadkempingeztek, majd reggel

két magyar kamionossal utaztak tovább

Linz felé.

A cseh sörök és a lej

esete

A felső-ausztriai tartományi

székhelyen továbbra is kitartott a

szerencse mellettük, ugyanis egy cseh

sörözőbe betérve ismét

magyarokkal találkoztak. Három

éjszakát is a városban

töltöttek, mivel szükségük

volt egy kis pihenésre. Tibor nevetve

mesélte, hogy már annyira fáradtak

voltak, hogy álmukban is stoppoltak.

Prágába három autóval

sikerült eljutni. A kusza

úthálózattal rendelkező

Csehországban rengeteg stoppossal

találkoztak. Gondot jelentett, hogy a csehek

közül kevesen beszéltek angolul,

így nehéz volt a

tájékozódás.

Meglepődve tapasztalták, hogy a cseh bankok

nem ismerik a román lejt. A

Prágában töltött két

éjszaka után Bécs felé

próbáltak tovább stoppolni,

azonban kiderült, hogy a cseh

fővárosból lehetetlen stoppal

kijutni. A Pocakon Pöckölt Picike Pockok

csapatnak ezúttal is szerencséje volt,

hiszen a többiekhez képest ismét

rekord idő (20 perc) alatt kaptak stoppot

egyenesen Bécsbe. Egy idősebb

házaspárral utaztak, akik nagyon

érdeklődőek voltak az erdélyi

kultúrával szemben. Ismét rekordot

értek el, ugyanis 12 óra leforgása

alatt 700 kilométert sikerült

megtenniük.

Mázlisorozat

Az osztrák fővárosban alig 3

óra alatt elvégezték az

összes faladatukat. Ismét egy magyar

hölgy segített rajtuk, akit Adriennek

hívtak. Éjjel 3 órakor

érkeztek meg Győrbe, ahol az Árva

Bethlen Kata bentlakásban kellett volna

megszálljanak. Nagyon sokat bolyongtak,

míg a helyi rendőrök

segítségével

megtalálták a

szálláshelyet, itt viszont nem

találtak senkit. Adrienn meghívta

őket  gödöllői

otthonába, ahol nem csak szállást

adott a fiataloknak, hanem még a ruháikat

is kimosta. Annyira összebarátkoztak, hogy

Adrienn megígérte, eljön

Erdélybe, ahol a két stoppos

viszonozhatja az ő vendégszeretetét.

A magyarországi hölgy még Budapestre

is elvitte őket, ahol további feladatok

vártak rájuk. A pesti

állatkertnél folytatódott a csapat

mázlisorozata, itt ugyanis Nóra

talált 1300 forintot, mely igazán

jól jött az immár meglehetősen

elapadt költségvetésbe. Pestről

az M3-as autópályán egy fiatal

férfi vette fel őket, aki 4 liter bort

adományozott a csapatnak, annak

örömére, hogy azelőtt egy nappal

lett apuka. Egy éjszakát az M3-as

autópálya mellett sátorozva

töltöttek, majd pedig egy debreceni

kitérő után megérkeztek

Nagyváradra. Jól esett három

hét után hazaérkezni,

magyarázta Tibor. Innen még egy

utolsót stoppoltak Kolozsvárra. Mint

ahogy számítottak is rá, nem

úszták meg ingyen az utat…

Itthon, édes

itthon

Tibor végezetül elmondta, hogy folyamatban

van a kalandtúrának a Guinness Rekordok

Könyvébe való bejegyeztetése,

mivel hivatalosan ez volt a legnagyobb

távolság, melyet valaha

versenyszerűen stoppolva tettek meg egyhuzamban. A

csapattagok élményeikről a

Kolozsvári Magyar Napokon, és a

szatmári Partiumi Magyar Napokon is

beszámolnak majd.

Kérdésünkre, hogy mit

tanácsol azoknak, akik hasonló

vakmerő kalandra vállalkoznak, Tibor

elmondta: „Fontos olyan emberrel útnak

indulni, akiben megbízol, hiszen rengeteg olyan

stresszhelyzet adódik, melyben nehéz

egyedül helytállni. Stoppolni nem

biztonságos, ezért mindig figyelni kell,

hogy milyen autóba száll be az ember.

Én például mindig felírtam

az autó

rendszámtábláját,

színét, stb. Végezetül persze

ami talán a legfontosabb: semmilyen

körülmények között nem

szabad feladni”.

Mészáros

Tímea