ERDON Helyi hírek

2010.08.11. 16:50

Kölcsönös kulturális együttműködés

<p>Nagyvárad - Augusztus 13 és 20 között tizenhét japán turista tölti Nagyváradon szabadidejét, akik a LEX (Institute for Laguage Experience, Experiment&Exchange) Intézet képviseletében érkeznek városunkba.</p>

Ezzel kapcsolatosan tartott kedden sajtótájékoztatót Angela Pugna, az akció kezdeményezője, aki a Birminghami Egyetem Nemzetközi Üzleti Kapcsolatok - Japán nyelv fakultásán tanul. A vendégek hétfőn, 16 órai kezdettel a Városháza dísztermében mutatkoznak be a nagyváradiaknak: hagyományos táncukat, teázási szertartásaikat, az origami technikát egyaránt bemutatják. Szintén ezen ünnepség keretében a vendégek számára román táncokat és népszokásokat is bemutatnak. Az együttműködés célja egymás kultúrájának, életstílusának és nyelvének kölcsönös megismerése.

Egyezmény

A vendégeket román családoknál szállásolják el, így közvetlenül is megismerhetik a hagyományos román családok életvitelét. A keddi sajtótájékoztatón az egyik befogadó család nevében Maria Hulber, a Mihai Eminescu Főgimnázium tanára elmondta: örül ennek a lehetőségnek és annak, hogy a kelet-európaitól ennyire eltérő kultúrát ismerhet meg. A japánok augusztus 20-án térnek vissza hazájukba, de csak azután, miután meglátogatták Bihar megye főbb nevezetességeit. Az egyezmény értelmében a japánok viszonozzák majd a vendéglátást, így a romániai családok is látogatást tesznek a felkelő nap országában. Az akció társszervezői: a nagyváradi Polgármesteri Hivatal, a Prefektúra, a Bihar megyei Tanfelügyelőség, a Gyermekek Palotája, a Körösvidéki Múzeum és a Magyarremetei Polgármesteri Hivatal.

Mészáros Tímea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!