ERDON Helyi hírek

2010.07.04. 13:54

Magyar Megasztárok a Várnapokon

<p>Nagyvárad - A nagyváradi önkormányzat és a Városi Művelődési Ház július 2-4. között tizedik alkalommal szervezte meg a Várnapokat. Az RMDSZ-frakciónak köszönhetően Király Viktor és Tóth Vera Megasztár-győztesek is felléptek.</p>

A hétvégén a váradi Polgármesteri Hivatal és a Városi Művelődési Ház tizedik alkalommal szervezte meg a Várnapokat, a létesítményben zajló felújítási munkálatok miatt ezúttal egy új helyszínen, a vársáncban. Az időjárás kedvezően alakult, így több ezren döntöttek úgy, hogy a történelmi falak tövében töltik hétvégéjük egy részét. Péntek délután az íjászbajnokság számított a fő látványosságnak, a versenyek másnap is folytatódtak. A borfesztiválra egy szegedi vállalkozást hívtak meg, magyar és román bortelmelők és -forgalmazók kinálták disztingvált környezetben a portékáikat. Este fél 9 óra körül elsőként az Alexandrina Cheluval (ének) kiegészült, helyi Ad-hoc együttes (Sergiu Boldor- ének, Adrian Bologa- hegedű, Said Ali- dob, Kiss Károly- gitár) lépett színpadra. A főként reneszánsz zenét játszó zenekar muzsikája kitűnően illet a környezetbe, mégis a közönség sorai közt akadtak néhányan, akik vulgáris bekiabálásokkal sürgették a szépreményű fiatalok távozását. A B Real moderntánccsoport fellépését követően kiderült: a diszkós gépzenét játszó, bukaresti DJ Sava & Raluca rajongói jelezték korábban ily módon az ottlétüket, akik később a magyar beszédet is sérelmezték. A legutóbbi Megasztár-győztes Király Viktor megjelenését a tinilányok sikongatása üdvözölte, az énekes honlapunknak is megjegyezte, hogy milyen szépek és helyesek az itteni ifjú hölgyek. A jó hangulatú koncerten külföldi előadók slágerei (Maroon 5, George Michael, Sting, Michael Jackson, Simply Red) és saját szerzemények (Miattad és érted, Föl-földobott kő, Ha arra indulsz) egyaránt fölcsendültek, majd az egyik klubban folytatódott a buli és az autogram-osztogatás.

Gospel és funky

Szombat délelőtt az M. M. Pódium Kulturális Egyesület rendezett rajzversenyt gyermekek számára a vár M3-as termében, délután pedig a Tempo Majorette műsora várta az érdeklődőket a várudvarban. Szintén magyar vonatkozású eseménynek számított a Jakabffy László mérnök társaságában zajló várséta. Az esti fellépők sorát a Meda Music gyermekei és a Fearless tánccsoport tagjai nyitották, majd a fővárosi Nicola produkciója okozott örömöt sokaknak. Kissé furcsa volt, hogy az énekesnő időnként lefényképezte a hallgatóságát, de végül is egy idő után hozzá lehetett szokni... Tóth Vera és zenekara néhány perccel 11 óra előtt lépett a színpadra. A magyarországi tehetségkutató verseny első nyertese remek légkört teremtett, amellett, hogy kitünő volt az énekhangja, profi módon tudott kommunikált a közönségével. A saját, valamint a Cserháti-dalok (Hamu és gyémánt; Akad, amit nem gyógyít meg az idő sem) mellett jól ismert funky- (Carwash), gospel- (Happy Day) és filmzeneszámok (Ponyvaregény) is elhangzottak. Külön dicséret jár a Soha nem adom fel-ért (LGT), a New York, New York-ért, valamint az I Will Survive-ért. A másfél órás élő koncert éjfél után néhány perccel ért véget.

Ciucur Losonczi Antonius 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!