A gyékényfonás máig élő mesterség

A magyar nyelvterületen hajdanán elterjedt foglalkozás volt a gyékényfonás. Napjainkra alig néhány faluban maradt fenn, köztük első helyen a Marosvásárhelytől 16 kilométerre fekvő Mezőfelében. A praktikus, minőségi, gyékényből font kalapokat, táskákat, kosarakat, használati tárgyakat a szatmáriak is ismerik, hiszen a mezőfelei Kiss József 10 éve kínálja a családja által készített portékákat a „Nagypiacon”.–Nagyszüleim sem emlékeznek rá, mikortól fonják a gyékényt a faluban, de a 60-as évektől, amikor a földeket államosították ez lett a falubeliek fő foglalkozása, ekkor élte virágkorát egészen a nyolcvanas évek végéig, amikor a falu aktív lakosságának 70%-a gyékényfonással foglalkozott, meséli Kiss József.–A régi évszázados minták, fogások az igények szerint fejlődtek. A 60-as évek végétől Bandi Dezső marosvásárhelyi néprajzkutató tanulmányozta, és tette változatosabbá a mintákat, formákat. Akkor szövetkezet is alakult, amely a világ különböző részeire exportálta a mi gyékénytárgyainkat, a falubeliek az ország más megyéibe is mentek tanítani. Ma már inkább a középkorúak, és az idősebb korosztály űzi ezt a foglalkozást. Az én családomnak ez a fő jövedelemforrása, emellett gazdálkodással foglalkozunk. A faluból már csak én járok vásározni, a többi család a korondi kereskedőknek adja át a portékát, akik az ország minden részén árulják a piacokon, üdülőhelyeken.

Megélhetést biztosít

–Májustól augusztus közepéig járok piacokra, vásárokba, azután egy hónapig tart a gyékény beszerzése. Most a Maros megyei halastavakról szerzem be a gyékényt, de korábban a szatmári Darárol is szállítottam. Októberben gazdálkodással foglalkozunk, ekkor történik a cirok leszedése, előkészítése, később seprű készül belőle. A téli hónapokban fonjuk a tárgyakat egészen május elejéig. Erdély több városba is jártam az elején, az utóbbi tíz évben viszont csak a szatmári piacon árulok. Közelebb érzem magamhoz, mert szerintem Marosvásárhelyhez hasonló, csendes, nyugodt város. Közben eljárok a Szatmár megyei falunapokra, városnapokra, rendezvényekre, évente háromszor hosszabb kézműves vásárokon is részt veszek Erdély különböző helyein. Az emberek szeretik a gyékénytárgyakat, megcsodálják, de a piacon egyre kevésbé vásárolják. Mostanában a tehetősebbek, igényesebbek ritkábban vásárolnak a piacon, inkább a bevásárlóközpontokba mennek, a szegényebbek pedig nem nagyon engedik meg maguknak, hogy kézműves tárgyakat vásároljanak, amelyek kicsit drágábbak, mint az olcsó műanyag, vagy a kínai termékek. A városnapok, rendezvények idején én vagyok fölényben, olyankor sokkal inkább megveszik az én árumat.