ERDON Helyi hírek

2010.02.17. 15:05

Még korai az oroszlán-szerelem

<p>Bihar megye - Még kissé ellenséges a viszony a nagyváradi állatkertben maradt két oroszlán, Tutu és Maci között, de gondozóik szerint hamarosan megszokják egymás társaságát és az elszállított tizenhárom társuk hiányát.</p>

Kereken egy héttel a tizenhárom oroszlánelszállítása után látogatjuk meg a nagyváradi állatkertben maradt két nagymacskát, Tutut és Macit. Arra vagyunk kiváncsiak, hogyan sikerült megszokni az új helyzetet: tizenhárom társuk hiányát és az előttük megnyílt nagyobb teret. Barátságosan fogadnak minket, lustán nyújtózkodva a téli napsütésben. Volt alkalmuk megszokni a vakuk villogását, így nem zavarja őket a fotózkodás. Roger Rois biológus időközben elmondja, hogy még nem szokták meg teljesen az új környezetet. Tutu, a hím oroszlán új ketrecbe került, melyen még érzi az előző lakók szagát, ezért kissé nyugtalan. Macit valamivel jobban megviselte a társainak elszállítása, mivel ő többet érintkezett velük. Ő is nyugtalan, de őt inkább szemmel láthatóan az új - eddig csak hang alapján ismert - társ bosszantja. Míg Tutu kiváncsian kandikál át a szomszédba, addig a domináns nőstény idegesen fújj rá, nincs kedve ismerkedni.

Állatsorsok

Azért pont ők maradtak az állatkertbe, mert hasonló korúak, mindketten négy évesek, tudjuk meg gondozójuktól, aki reméli, hogy mihamarabb összeszoknak. Egyébként mindketten egészségesek, jó az étvágyuk is. Az elköltözött tizenhárom oroszlánról is megkérdezzük a biológust. Elmondja, hogy az utolsó információik szerint ők is jól vannak. Még egy ideig eltart míg teljesen alkalmazkodnak a (az eddigiekhez képest) paradicsomi körülményekhez. Nagyváradi ketrecük még mindig üresen áll, láthatjuk az állatkerti séta során. Roger elmondja, hogy még nem döntötték el, hogy milyen állatokat költöztessenek a helyükre, ugyanakkor még tart a ketrecek fertőtlenítése is. Egyébként vannak még megoldatlan kérdések az állatkertben, ugyanis a farkasok is túlszaporodtak, tudjuk meg. Elképzelhető, hogy az ő sorsuk is a költözés lesz...

Mészáros Tímea

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!