Doberdó, a hősiesség szimbóluma

– Megjelent egy könyv. Ez nem

újdonság, de a téma igen: az

első világháború

Doberdó-fennsíkjáról

szól, ahol a váradi családok is

oly sok férfit, fiút veszítettek

el – köszöntötte a

hallgatóságot Sárközi

Zoltán váradi önkormányzati

képviselő. A szerzőket, Pintér

Tamás, Rózsafi János és

Stencinger Norbert magyarországi

történészeket, kutatókat

bemutatva a kiadvány

megjelenésének

körülményeiről is szólt,

melynek különleges aktualitást ad az,

hogy ez év május 29-én

emlékkápolnát avattak az

olaszországi Doberdo del Lago

településen az elesett magyar

katonák tiszteletére.

Gyász és

helytállás

A köszöntés után a három

szerző három különböző

szempontból, kivetítő

segítségével mutatta be a Magyar

ezredek a Doberdó-fennsík

védelmében című könyvet.

Az írott anyag mellett a kiadvány

gazdagon illusztrált, korabeli képeket

és napjainkban készült

felvételeket egyaránt tartalmaz.

Pintér Tamás Doberdó

fogalommá válásának

körülményeit boncolgatva

nyújtott történelmi

visszatekintést, bemutatva az

olaszországi Doberdo del Lago

település földrajzi

elhelyezkedését, az Isonzo folyó

mellett kialakult frontvonalat és az oda

vezényelt magyar ezrdeket, köztük is a

4-es váradi honvéd gyalogezredet. –

A magyar katonák hozták haza a

Doberdó elnevezést, rajtuk keresztül

vált fogalommá. Mohácshoz

és a Don-kanyarhoz hasonlóan

gyászos emlékű, de nem csak az: a

magyar katonai helytállás és a

hőseisség egyik szimbóluma is

– közölte Pintér Tamás.

Napjainkban zöld növényzet

borítja a doberdói harcteret, ahol

budapesti, székesfehérvári,

debreceni, szegedi, nagyváradi, temesvári

és karánsebesi bakák ezrei

lelték halálukat – ezért is

annyira találóak és

megindítóak József főherceg

1916. augusztusában kelt szavai: „A

tömérdek vérből a kopár

sziklán növényzet fog idővel

zöldellni, hogy a dicső förtelmek

emlékét elfedje”.

„Szótlan

harcosok…”

Rózsafi János a kutatás

menetét ismertette. Bemutatta a

különböző

levéltárakban fellelt, egy-egy

összecsapás eseményeiről vagy a

lövészárkokban töltött

időről tanúskodó hadi

jelentéseket, vázlatos rajzokat, illetve

azokat az igen értékes dokumentumoknak

számító

„cédulákat”, amelyek

küldöncökkel küldözgettek

egymásnak a parancsnokok a

hadszíntérről. A műszaki

létesítmények mellett szólt

a sebesültellátásról

és a temetkezésről is. Stencinger

Norbert a katonák által a

hadszíntéren

átéltekről beszélt, a

hatalmas emberveszteségről, a

két-háromszoros túlerőben

lévő olaszokkal szembeni hősies

helytállásról. A

körülmények embertelenek voltak:

„Gyér világítás,

bűzös levegő, halottak, sebesültek

jajgatása, az olasz

kézigránátok robbanása,

betóduló füst, szótlan

harcosok…” 1915 közepétől

1916 augusztusáig kisebb

megszakításokkal gyakorlatilag

végig harcoltak katonáink, hősies

helytállásukról József

főherceg így vall: „14

hónapnyi leírhatatlan szenvedés

(…) Vége van, nem használ a

siránkozás. Isten veletek dicső

halottjaim”.

A hősök

emlékére

Jámbor Lajos tartalékos hadnagynak

„a hős nagyváradi fiúk

emlékére” írt versét

Dobos Imre színművész

tolmácsolta, majd Görög István

ezredes a visintini emlékkápolna

újjáépítésének

a folyamatáról

tájékoztatott. A Zrínyi és

Hibernia kiadók részéről

Orgovány István és Marton

Jenő szólt az egybegyűltekhez,

ezután levetítették a

kápolna megszentelésekor

készült filmet. Stark (született:

Szilágyi) Erzsébet édesapja

visszaemlékezéseiből olvasott fel,

majd Pásztor Sándor helyi tanácsos

arról tájékoztatott:

márciusra

fotókiállítást terveznek, a

jövendő doberdói

emlékmúzeumban pedig váradi sarkot

is kialakítnak, így várják

azokat az eméktárgyakat,

fényképeket, amelyek ily módon

közkinccsé válhatnak. Az est

dedikálással zárult, a

szervezők pedig emléklappal

ajándékozták meg a

közönség tagjait.

Tököli Magdolna