A nagyszentmiklósi kincset 210 éve találták meg

A korsókat, tálakat, poharakat

először egy görög

gyapjúkereskedő vásárolta

meg, aki Pesten kívánt

szerzeményén túladni. Mivel az

aranyra igényt tartott az a földesúr

is, akinek birtokán előkerült, az

ügy a pesti városbíró,

Boráros János elé került.

Ő összegyűjtötte a

tárgyakat, de a lelet valamennyi darabját

már nem sikerült megmentenie. (A mai

Boráros téren álló

emlékoszlop tetején látható

az egyik bikafejes csésze kőből

faragott, nagyított mása.) A

leltárban szerepelt egy aranyrúd is,

amelyet állítólag

töredékek

beolvasztásából nyertek,

néhány edény elkallódott

és néhány kisebb tárgyat a

megtaláló rejtett el, illetve olvasztott

be. Ahogy az a magyar kincsekkel abban az időben

történni szokott, ez a lelet is

Bécsben kötött ki: I. Ferenc

utasítására a

császári és királyi

Régiségtárba került, ma a

bécsi Kunsthistorisches Múzeumban

őrzik. A lelet 23 darabból áll,

összsúlya meghaladja a tíz

kilót, akad köztük korsó,

füles edény, tálka, pohár,

kehely. A tárgyak többféle

műhelyből származnak, és

többféle felirat díszíti

őket - görög, görög betűs

török, török

rovásírás, megfejtetlen

írás, sőt még értelem

nélküli rajz is.

A kutatók először a

feliratokból próbálták

megoldani a rejtélyt, később

történeti szempontokat is figyelembe

vettek, majd a

régészeti-művészettörténeti

megközelítés kapott

hangsúlyt. Abban megegyezés

látszik kialakulni, hogy a kincs

keletkezése a 8-10. század

közé tehető és hogy nem

sírleletről, hanem hosszabb idő alatt

összeállt, összeállított

kincsről van szó. Az első

feltevés szerint a kincs a 9. században a

területet birtokló dunai bolgárokhoz

köthető. Ezen elmélet

kidolgozói ugyan nagyszerű tudósok,

de a Kárpát-medence

történetében és

régészetében járatlanok

voltak, ráadásul hasonló lelet sem

a középkori Bulgária, sem az

Alföld területéről nem

került elő. László Gyula

elmélete szerint a 10. századi

honfoglalóké volt a kincs, amelyet ő

két részre bontott: a fejedelem és

a fejedelemasszony készletére. Ugyanakkor

a lelet díszítése nagyban

eltér a honfoglalás kori

leletekétől és

ábrázolásmódja is idegen

ezektől.

A harmadik elmélet a 8. századi avar

eredet mellett érvel, erre utal az

edénytípusok analógiája,

ornamentikája. A lelet az avarok

szállásterületén került

elő, nekik volt

elkészítéséhez

szakértelmük és aranyuk (amit

Bizánctól kaptak adó

fejében). A feltételezés szerint a

tárgyakat hosszú idő alatt

állították össze, majd a

frank és bolgár támadások

elől rejtették el, de tulajdonosa

már nem tudta ismét birtokba venni

őket. Legújabban radiokarbon

izotópos vizsgálat igazolta, hogy a

lelőhelyen az újkori talaj alatti szint a

8. századból származik, ami

újabb érv a későavar kori

eredet mellett. A számos

bizonytalansággal övezett kincset

először 1884-ben

állították ki

Magyarországon, majd a Magyar Nemzeti

Múzeum alapításának 200.

évfordulóján, 2002-ben volt

ismét látható Budapesten.