Együtt — de kik és hogyan?

— A Tuberkulózis Elleni Küzdelem

Világnapjával kapcsolatban

felröppent

információ–áradatban volt

egy olyan is, miszerint Románia —

lévén nálunk Európa-szerte

a legmagasabb a tbc–s betegek száma

— 2007 óta 3,6 millió eurót

kapott az Egyesült Államoktól az

érintettek

gyógyítására, illetve 

az új fertőzések

megelőzésére. Mennyit kapott

Szatmár megye és mire

fordították ezt a pénzt?
— Nincs tudomásom arról,

hogy ilyen segélyt kaptunk volna

bárhonnan is. De ha kapnánk, a

kórházi körülmények

javítására, illetve az orvosi

kezelésnek magukat alávetni

vonakodó fertőzöttek

motiválására

fordítanánk.

— Jelmondatokon kívül

kitől, illetve milyen segítséget

várhatnak ahhoz, hogy ne nálunk haljanak

meg Európa-szerte a legtöbben ebben a

betegségben? Mi történik jelenleg a

betegség legyőzéséért

és mi az, amivel többet lehetne

tenni?
— Mind a szakorvosi vizsgálat

és az azt követő kórházi

kezelés, mind a járóbetegek

otthoni kezeléséhez szükséges

gyógyszerek biztosítása ingyenes,

még azoknak a számára is, akik nem

rendelkeznek egészségügyi

biztosítással.

Térítésmentesen

történik a betegek családtagjainak

rendszeres szűrővizsgálata, illetve a

fertőzésveszélynek kitett gyermekek

megelőző (profilaktikus) kezelése is.

Vidéken élő betegeinknek

saját gépkocsinkon

szállítjuk haza az szükséges

gyógyszereket, ebben soha nem volt hiány.

Csupán annyit várnánk el, hogy

rendszeresen szedjék és —

saját érdekükben! — az

ellenőrző vizsgálatokra

eljöjjenek. Az

együttműködés

hiánya?

Erre azonban éppen olyan nehéz

rávenni jórészüket, mint

bizonyos életviteli szabályok

betartására. Az

együttműködés

hiányának tudható be az

elhalálozások túlnyomó

többsége is. A fertőzöttek

rendszerint csak a betegség előrehaladott

állapotában jelentkeznek nálunk

és ahogy kicsit jobban érzik magukat,

félbeszakítják a kezelést,

dohányoznak, szeszesitalt fogyasztanak.

Veszélyeztetik a saját

életüket és a másokét,

nekünk pedig semmi törvényes

eszközünk nincs ez ellen. A

betegnyugdíjasokat esetleg rá tudjuk

szorítani, hogy hagyják magukat

gyógyítani, de akinek nincs

állandó jövedelme, azt nem lehet

pénzbírsággal fenyegetőzve

sem megijeszteni…

— Nem lehetne

megelőzésképpen — az

érintett rétegekhez soha el nem

jutó

„információhordozó”

brosúrák árából

— inkább élelmiszert vagy emberhez

méltó

lakáskörülményeket

biztosítani a munkaképtelen betegek

családjának, gyerekeinek? Vagy preventori

körülmények között

gondoskodni azok

feltáplálásáról,

iskoláztatásáról?
— A bikszádi preventort

azért kellett felszámolni, mert a

szülők nem engedték el oda

gyerekeiket. A betegek gyógykezelésre

jelentkezésének

élelmiszercsomagokkal való

motiválása már nemzetközi

szinten is szóba került, de még soha

nem volt rá pénz. Az

információs anyagokat pedig —

amelyeket én személy szerint hasznosnak

tartok — más alapokból

finanszírozzák.

Báthory Éva