ERDON Helyi hírek

2009.01.06. 11:57

Nincs krízis a hajléktalanszállón

<p>Nagyvárad - Ezen a télen az esetleges még alacsonyabb hőmérséklet sem okoz gondot a nagyváradi Gutenberg utcai hajléktalanszállón, nyilatkozta lapunknak Ferencz István, az éjszakai menedék ügyvezetője.</p>

Érdeklődésünkkor összesen 74 hajléktalan volt bejegyezve a szállón, tudtuk meg a Nova Vitae éjszakai menedék ügyvezetőjétől, Ferencz Istvántól, aki kiemelte, hogy a munkaképes lakók több, mint fele rendszerint munkaviszonyban van. Ennyi ellátottat még sosem tudtak befogadni, fűzte hozzá, bár ebben az esztendőben ez nem is lesz nagy újdonság, hiszen összesen három, egyenként 10 férőhelyes lakóalkalmatossággal és egy mobilfürdőszobával bővült a közelmúltban a szálló felszereltsége, az önkormányzat jóvoltából. Ezek a tárolók azoknak a fűthető sátraknak az utódai, melyeket még tavaly télen állított fel a városvezetés, hogy a Shakespeare utcai hajléktalanoknak fűtött lakóhelyet biztosítson. A plussz helyek következtében gond nélkül tudnak még további 10 szétnyitható ágyat is elhelyezni a főépületben, illetve a megmaradt sátrak is újra felállíthatóak, ha erre igény van.

Mik a konténerek

A lakókonténerek olyan mobil ellátóegységek, melyekbe kevesebb szabály figyelembevételével lehet bejutni, magyarázta Ferencz István. Egy sürgősségi hely, ahova akár kevés alkoholfogyasztás után is, iratok és orvosi igazolások nélkül is be lehet kerülni. Az ott elszállásolt személyeket a szálló vezetősége lassan, fokozatosan hozzászokatja a szabályzathoz, megtanítják nekik, hogy ne három kabátot vegyenek magukra, vagy ne hordják állandóan maguk után minden cuccukat. Ha ezek az apró, de fontos szokások kialakulnak, a hajléktalanokat lassan át lehet költöztetni a főépületbe, ahol elkezdődhet a munkához való visszaszoktatásuk. Jelenleg ezekben a mobil ellátóegységekben összesen 8 nő és 20 férfi lakik, számukra azonban egyelőre túl szűkösnek bizonyul a rendelkezésre álló hely. Az önkormányzattól már érkeztek arra vonatkozó ígéretek, hogy a tárolókat „emelettel” látják el, vagyis rájuk helyezhető még egy-egy tárolóegység, így a helyek száma konténerenként 10-ről 6-ra csökkenhet.

Hideghelyzet az utcán

A szálló ügyvezetője kiemelte azt is: az étkeztetés során, melyet az elmúlt két hétben szerveztek a Munkásligetben, nem jelentkezett több igénylő, mint az előző években. Ennek az lehet az oka, hogy azok a személyek, akik már évek óta az utcán élnek, megtanulták, hogyan kell a nagy hidegben is túlélni, ha meg is halnak a téli időszakban, az nem a megfagyás, hanem az alkoholos hatás alatti kihülés miatt következik be. Ilyen esetekről sajnos nem tudnak statisztikát vezetni, ő is, mint ügyvezető, az újságból tudja meg, ha találnak egy-egy ismeretlen halottat a rendőrök, pedig, ha a hatóságok feltételezik, hogy az elhunyt hajléktalan volt, ők lehet, hogy adataik alapján azonosítani tudnák.

Nagy Anikó

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!