Huszárportya az Érmellék és a Hegyköz határán

Szombat reggel 8 óra. Hótól fehér tájon Szentjobb felé tartva hómentes, de nedves főúton gurul az autó, nem árt az óvatosság. A mellékutak már havasak, viszont csúszásgátlóval felszórtak. Szentjobb Hegyközszentmiklós felőli kijáratánál, az éles kanyarban egy autó az árokban. Ilyen körülmények között bizony a fék inkább gyorsít, mint lassít... A focipályával szembeni – stílszerűen szólva – csárdában gyülekeznek a huszárok.

Békés huszárdiplomácia

A szentjobbi huszárok 2005-ben szerveződtek hagyományorző egyesületbe, magyarázza Zatykó István elnök, és egyáltalán nem mellesleg helyi polgármester a tudnivalókat a Debreceni Városi Tévétől érkezett kollégáknak (is). A hozzájuk legközelebbi huszárbandérium a debreceni, melynek tagjaival számos rendezvényen vettek már részt közösen, és ennek a „huszárdiplomáciának” a következő állomása a „Huszárportya a Lukács erdőben” projektnevet viselő egynapos akció. A 20 kilométeres, több állomásos túra újévköszöntő és a kikapcsolódást is szolgálja egyúttal. A portya a huszárok kedvenc „lómozgatási módszere” volt már a régi időkben is, de ezt már vitéz Szoboszlai Endre kapitánytól, a hajdú–bihariak egyesületének alelnökétől tudjuk meg, aki a magyarországi különítménnyel időközben megérkezett.

Kihívás lónak, lovasnak

Szerinte egy portyánál az „összeszerveződés” a legnehezebb feladat. Hasonló, téli portyán még ők sem vettek részt, ez lónak és lovasnak is kihívást jelent, hiszen a hideg és a csúszós utak miatt más ruházat, más patkolás szükséges. A huszárság egyébként az Osztrák–Magyar Monarchia idején érte el a hadviselésben a könnyű lovasság keretében betöltött szerepének csúcsát, hogy aztán az első világháború után – a haditechnika fejlődése okán – már csak látványosságként és hagyományörzésként éljen tovább, tette hozzá okulásunkra. A portyázók között van Csontos János magyarországi parlamenti képviselő. Az ő vendége a francia dr.Helmut Stammsen (és felesége, Nelly Stammsen), akinek magyar volt nagyapja és apja is. A család 1938-ban került előbb Német– , majd Franciaországba. A vadlovak specialistájaként lótenyésztéssel foglalkozik, a mezőhegyesi ménesnél fog dolgozni, s most partiumi tapasztalatszerzésre érkezett.

Napiparancs, indulás

Végezetül Rákóczi Lajos érköbölkúti tanár, lovasgazda, a túra egyik szervezője és házigazdája teszi közzé a „napiparancsot” (az útvonalat), némi helytörténeti ismertetővel fűszerezve. Az Érmellék és a Hegyköz találkozásánál lévő „vadregényes tájon” először a Lukács erdő a cél, ahol tábortűz mellett disznótoros reggeli (órámra pillantva inkább kései tízórainak nevezném majd) várja a huszárokat. Érköbölkúton meglátogatták a Rákóczi család lipicai ménesét, majd forró húslevestől új erőre kapva Hegyközszentmiklós pincesora felé vették az irányt. A végcél pedig már estefelé újra Szentjobb, vacsorával és bajtársi esttel. A tervezett kilenc óra helyett már fél tizenegy, mire a huszárok nekivágnak az útnak. Idegeskedésnek azonban nyoma sincs, látható jókedvvel ülnek nyeregbe a huszárok, hogy megkezdjék portyájukat. A túrával egyébként egy tavaszra tervezett nagyobb potyát készítettek elő, melyen már több magyarországi és székelyföldi huszárcsapat is részt vesz reményeik szerint.