Meghalt a szovjet hidrogénbomba atyja

A bolsevik forradalom előtti évben

született. A Moszkvai Állami

Egyetemen diplomázott fizika

fakultáson 1938-ban, és ott védte

meg a kandidátusi (PhD)

disszertációját 1940-ben és

a doktori disszertációját

1942-ben.

Eredményei között találjuk a

szupravezető-képesség egyik

leíró elméletét, amit az

orosz Landauval közösen fejlesztettek ki

1950-ben, a plazmabeli elektromágneses

hullámterjedést például az

ionoszférában, és a kozmikus

háttérsugárzás

eredetének elméletét.

Ginzburg az 1950-es években

lett igazán ismert Nyugaton. A

későbbi rendszerkritikus és

ellenzéki Andrej Szaharov mellett ő volt a

másik, aki kulcsszerepet játszott a

szovjet hidrogénbomba

kifejlesztésében.

Számos magas kitüntetést kapott

hazájában, és

külföldön. Nyugaton is elismerték

tudását, de már csak öreg

korában. Így kapta meg 1991-ben a Brit

Királyi Asztronómiai

Társaság Arany Medálját,

1994-ben a nagy tekintélyű fizikai

Wolf-díjat, végül

pályája csúcspontjaként,

2003-ban megosztva a fizikai Nobel-díjat.

Ginzburg 1942-től tagja volt a kommunista

pártnak, és bár soha nem jutott

annak a bátor fellépésnek a

közelébe sem, ami Szaharovot jellemezte,

sokak szerint tekintélyét

kihasználva sokszor tett nyilvánosan

keményen bíráló

megjegyzéseket a rendszerre.