Emberi jogi ügyekről beszéltek

Emberi jogi ügyekről beszéltek
A napokban Brüsszelben, az Európai Parlament külügyi bizottsága és az emberi jogi albizottság szervezésében interparlamentális találkozóra került sor, melyen Biró Rozália szenátor is részt vett.

Szeptember 25-én Brüsszelben, az Európai Parlament külügyi bizottsága és az emberjogi albizottság szervezésében interparlamentális találkozóra került sor, melyen Románia parlamentjét Biró Rozália RMDSZ-es szenátor képviselte, az illetékes szakbizottság elnökeként. Honlapunkat arról tájékoztatta, hogy a megbeszélés témája az emberi jogok védelmének európai stratégiája, illetve az úgynevezett keretakcióterv elemzése és kiértékelése volt. Barbara Lochbinler, az EP emberjogi albizottságának elnöke vezette az ülést, és az egyik igen fontos résztvevő Stavros Lambrinidis volt, aki az emberi jogok európai különmegbízottja. Gyakorlatilag egy évvel azután zajlott a tanácskozás, hogy az emberi jogok védelmének európai stratégiáját, illetve az említett dokumentumot elfogadta az EP, és jelen voltak EP-képviselők, 19 tagállam emberjogi területen dolgozó szakemberei, valamint civil szervezetek képviselői, akik párbeszédet folytattak egymással.

Stavros Lambrinidis külön kitért annak fontosságára, hogy 2012 közepétől létezik az a két alapdokumentum, melynek mentén minden ország kötelezettséget vállalt, hogy kidolgozza a saját maga akciótervét arra vonatkozóan, hogy miként kell az emberi jogokat törvényileg hatályba iktatni, és mit kell tenni annak érdekében, hogy ezek érvényesüljenek is. Ugyanakkor felsorolta azokat a problémákat, illetve hiányosságokat, melyekkel az EU-tagállamok küszködnek e területen. Beszédében kiemelte: gondot okoz, hogy az Uniónak sincs egy közös hangja e tekintetben, bár az említett két dokumentum pontosan arra hívatott, hogy ezt megalapozza, és ezáltal egy hatékonyabb uniós politikát ültessen gyakorlatba az emberi jogok védelme érdekébe. Szólt arról is, hogy sok tagállam- így Románia se- nem biztosít kellő súlyt a civil szférának, holott a politikusoknak kötelessége lenne erre is odafigyelni. Kitért emellett az olyan megnyilvánulásokra is, melyek révén rejtett módon sérülnek az emberi jogok. Úgy fogalmazott: nem arra van szükség, hogy az EU összes tagállama ugyanazt az éneket énekelje a témában, hanem arra, hogy ugyanabból a partitúrából játsszon.

Javaslatok

A szenátor asszony hozzászólásában néhány olyan adatot és hiányosságokat sorolt fel, melyek jellemzők Romániára, és megemlített néhány komoly gondot is. Azt javasolta: építsenek ki egy olyan aktív hálózatot, mely annak érdekében működne, hogy a nemzeti parlamentek a pozitív kezdeményezéseket egymástól átvegyék, a hasonló nehézségekre pedig közösen keressenek megoldást, illetve rendszeresen, workshop-szerűen találkozzanak az érintett szakemberek.

A találkozó azzal a végkövetkeztetéssel zárult: az említett két dokumentum akkor működhetne hatékonyan is a gyakorlatban, ha a tagállamok kötelezettséget vállalnának arra, hogy kidolgoznak saját stratégiákat. Biró Rozália ezzel kapcsolatban az indítványozta, hogy uniós szinten értékeljék és monitorizálják a történteket, hogy amikor sor kerül majd a következő megbeszélésre, pontosan ki lehessen elemezni azt, hogy melyik tagállam milyen lépéseket tett az ügyben.

Ciucur Losonczi Antonius