Az RMDSZ Bihar megyei szervezetének a városháza dísztermében péntek délután zajlott választmányi ülésén Pető Dalma városi önkormányzati tanácsos is szót kért.
Noha végre valahára megnyitották mind a gyalogos-, mind pedig az autóforgalom előtt, a nagyváradi Szent László híd felújítása még mindig nincs befejezve.
Többszöri halogatás, a kivitelezési határidő folyamatos meghosszabbítása után augusztus 15-én végre megnyílt a gépjárművezetők előtt is a nagyváradi Szent László híd.
A nagyváradi Szent László híd felújítása, úgy tűnik, hogy immár valóban a végéhez közeledik, ugyanis most már lassan a helyükre kerülnek a világítótestek, és a korlátok is elkészültek nagyjából.
Egyik olvasónk panaszolta, hogy Nagyváradon a Szent László tér felújítását követően felszámolták az egyik zebrát a Holdas templom mellett a Kapucinus (Moşoiu) utcán. Nehezményezi, hogy most már csak egy átkelő van ott a gyalogosok számára, ráadásul ez sin