boon-sportoldal

2007.10.18. 15:46

Ha péntek, akkor Volán

<p>Holnap este 7 órától Fehérváron, vasárnap pedig hazai pályán meccselnek a Macik.</p>

Miskolc - A Miskolci Jegesmedvék JSE élvonalbeli jégkorongcsapata holnap 19 órától ismét az Alba Volán ,,kettővel" méri össze erejét Székesfehérváron. Egy hete ugyancsak egymásnak feszültek a felek és bizony Jan Faith tanítványai nem sokat szórakoztak a ,,kis" Albával. 5-1-re nyertek úgy, hogy már az első 20 percben ellőtték a puskaporukat.

- Most nem lesz ugyanolyan meccsünk, mint legutóbb - fogalmazott a találkozóval kapcsolatban Egri István, a népkerti klub elnöke. - Biztos tanult ellenfelünk a hibákból és ugyanazt a formát nem fogják hozni. Ez bizonyosan más meccs lesz, azonban az erőviszonyok ugyanazok, azaz szerintem egyértelműen jobbak vagyunk és nyerni fogunk.

Vannak betegek

Egri István egyébként egy hete örömmel konstatálta azt a tényt, hogy végre ment a góllövés a miskolcicsatároknak. Az már más kérdés, hogy egy harmad után megint inkább a bekkek villogtak.

- Sajnos továbbra is rengeteg a betegünk. A szerda este edzésen például csak három kassai hokisunk tudott részt venni - mondta az elnök.

Most állt ugyanakkor edzésbe Dányi, aki egy hónapig harcképtelen volt. Ez igaz Pál Szabira is, aki szintén hosszú kihagyás után jelentkezett tréningre.

Jön a DAB!

Nem fog sokat pihenni a fekete-sárga alakulat, hiszen vasárnap 18 órától a kiváló formában lévő Dunaújvárosi Acélbikákat látja vendégül az MJJSE a Népkertben. ,,Jobb csapat a DAB, mint a miénk. Az előnyük éppen az az egy évtized, amióta csarnokban készülhetnek. Tavaly egyszer megvertük őket, míg az idén a 3-1-es vereségünk volt nagyon bíztató, hiszen sokáig nem bírtak velünk" - jelentette ki Egri István.

 

Az ob I állása

1. HC Csíkszereda 14 8 1 1 4 57-37 27
2. Dab.Extra.hu 10 7 1 - 2 41-20 23
3. SC Csíkszereda 10 6 - 1 3 29-22 19
4. FTC-Érsekújvár 10 5 - - 5 30-36 15
5. Újpesti TE 10 2 1 1 6 29-29 9
6. Alba Volán SC 14 3 - - 11 23-69 9
7. Miskolci Jegesmedvék JSE 6 2 - - 4 15-21 6
(Forrás: MJSZ)
A szezon eddig
MJJSE - Alba Volán SC 7-2 (2-0, 1-1, 4-1)
MJJSE - FTC-NZ 1-3 (0-1, 1-0, 0-2)
Dab.Extra.hu - MJJSE 4-1 (2-0, 1-0, 0-0)
Dab.Extra.hu - MJJSE 3-1 (1-1, 0-0, 2-0)
FTC-NZ - MJJSE 8-0 (4-0, 4-0, 0-0)
Alba Volán SC - MJJSE 1-5 (0-5, 0-0, 1-0)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!