Bihar hírei

2018.11.02. 10:28

Aszfaltoznak Szentimre határában

Egyelőre a szentimrei határban kap új aszfaltréteget a falut Vajdával összekötő út. A továbbira is sor kerül belátható időn belül.

Egyelőre a szentimrei határban kap új aszfaltréteget a falut Vajdával összekötő út. A továbbira is sor kerül belátható időn belül.

Aszfaltozási munka kezdődött kedden a Szalárd községhez tartozó Hegyközszentimre és a Biharfélegyháza községhez tartozó Biharvajda között. A két falu, ezzel együtt az Érmellék és a Hegyköz közötti utat lerövidítő szakasz mintegy tíz éve kapott olyan burkolatot, melyet még nem lehetett teljesen aszfaltnak nevezni, inkább egyfajta makadám-réteg volt, de nagyszerűen járhatóvá tette az addig közlekedésre alig alkalmas részt. Sokan igénybe is vették, ennek nyomán újra gidres-gödrös lett, helyenként választás elé állítva az autóst: melyik kátyút válassza, mert valamelyiket kénytelen. Illetve kénytelen volt, legalábbis egy darabon: kérdésünkre dr. Nagy Miklós, Szalárd szentimrei illetőségű polgármestere elmondta, hogy saját költségvetésükből fogtak a munkának. Az adminisztrációs határig, vagyis 1,7 kilométer hosszan terítenek az útra aszfaltot, kihasználva a jó időt.

A modernizálás az említett településhatártól Szentimre belterületén, a Szalárd felé forduló kanyarig tart. Megkérdeztük Kelemen Zoltán félegyházi polgármestert is, aki a fentiekhez hozzáfűzte: a Vajdához tartozó útszakasz 600 méter, az annak aszfaltozásához szükséges terv előkészítés alatt van, a kivitelezésre ugyancsak saját forrásból az idő függvényében még akár idén is sor kerülhet, de jövő tavasszal mindenképpen. Ez azt jelenti, hogy legkésőbb fél éven belül a két falu közti teljes útszakaszt összefüggő új aszfalt boríthatja.

 Rencz Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!