Bihar hírei

2018.06.05. 09:54

Újra volt gyereknap Érmihályfalván

A rossz idő „előszele” vetett véget az Érmihályfalván tartott gyereknapnak vasárnap, amely azonban addig igen sikeresnek bizonyult. Idén is volt családi vetélkedő, melyre öt csapat nevezett be.

A rossz idő „előszele” vetett véget az Érmihályfalván tartott gyereknapnak vasárnap, amely azonban addig igen sikeresnek bizonyult. Idén is volt családi vetélkedő, melyre öt csapat nevezett be.

A helyi RMDSZ-Nőszervezet rendezésében, a város és az Érmihályfalváért Egyesület támogatásával, a nyugdíjasok Szépkor Egyesületének közreműködésével idén is megtartották a gyereknapot Érmihályfalván. A Praszler Gyula focipályán már vasárnap reggel gyülekeztek a szervezők, hogy előkészítsék a terepet: sátrakat állítottak, melyek alatt pihenni lehetett, ahol a nyugdíjasok lángost sütöttek, itt gyűjtötték a tartós élelmiszert a helyi Iskolaház számára, de odafuvarozták a családi staféta díjait, előkészítették a versenyt. Közben megszólalt a zene, illetve kialakult az alkalmi játszótér is. Már reggeltől fekete felhők kavarogtak a város felett, ám a viharos idő ígérete mellett árnyékot is tartottak a perzselő napsugarakkal szemben, talán ennek is köszönhető, hogy a meghirdetett kezdési időponttól nagy volt a nyüzsgés az ugrálóvárak, népi jellegű társasjátékok körül, alig volt megállása a pónik vontatta szekérnek, sorállás volt az arcfestő sátornál. A meghirdetett programnak megfelelően megtartotta bemutatóját a székelyhídi Tini Dance Center Táncstúdióhoz tartozó Fresh Dance és Mini Fresh Dance tánccsoport, később Vincze Emőke óvónő is megmozgatta már akár hagyományosnak is mondható zumbaóráján a gyerekeket. Bohócok is szórakoztatták a nagyérdemű gyereksereget, és újfent jó ötletnek bizonyultak a pihenősátrak, ahol az anyukák (illetve meglepően sok apuka is) megpihenhettek kicsi gyerekeikkel.

Családi vetélkedő

Majdnem dél volt, amikor a nyugdíjas egyesület tagjai nekiláttak a lángos-sütésnek, és abba sem hagyták a rendezvény végéig. Lehetetlen megsaccolni, hányat sütöttek, annyit tudunk azonban, hogy több mint 15 kilónyi lisztet használtak fel, ez az értőknek már beszédes adat. A családi sportvetélkedőre 5 család (anya, apa és 7–12 év közötti gyerek) nevezett, a bőr focilabdával jutalmazott 3. helyezést Santovan János és családja nyerte, a 2. helyért egy bőröndöt kapott Gábor Áron és családja, míg a legjobban teljesített csapatnak járó biciklit Baghiu Ciprian és családja tolhatta haza, ám minden gyerekrésztvevő kapott édességcsomagot. Az adománygyűjtő sátornál minden adakozó tombolaszelvényt kapott, a nyereményt jelentő ajándékcsomagot Zeffer Tímea, a középiskola igazgatónője nyerte, aki azonmód fel is ajánlotta azt az adományok sorába (amit a Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó Iskolaház javára gyűjtöttek). A már említett fekete felhők délután 15 óra után váltottak még haragosabb színekre, az azokat kísérő szél pedig egyre több résztvevőt arra késztetett, hogy inkább hazafelé vegye az irányt még a végül meg is érkezett esőzés előtt, így a helyszín ki is ürült a tervezettnél kicsivel hamarabb, ám addig igen sikeres rendezvényt tartottak idén is a szervezők.

Rencz Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!