Bihar hírei

2018.02.12. 09:55

Érmihályfalva őslakosai jártak törzsi táncot

Szombaton tartották meg a már hagyományos városi farsangi bált Érmihályfalván, melyen mintegy 100-an vettek részt. A vendégek jórésze jelmezben érkezett, kik közül idén is megválasztották a legötletesebbeket. A testvérvárosok képviselői különdíjakat adtak át.

Szombaton tartották meg a már hagyományos városi farsangi bált Érmihályfalván, melyen mintegy 100-an vettek részt. A vendégek jórésze jelmezben érkezett, kik közül idén is megválasztották a legötletesebbeket. A testvérvárosok képviselői különdíjakat adtak át.

Szombaton este tartották meg az érmihályfalvi Gödör rendezvényházban a város, az Érmihályfalváért Egyesület és a helyi RMDSZ-szervezet közös szervezésében a már hagyományos farsangi bált, melyen a mintegy 100 résztvevő között szép számmal akadtak nem helyi vendégek is, akik újra rácsodálkoztak: egy városi farsangi bál, ahol a résztvevők nem ódzkodnak attól, hogy jelmezt öltsenek. Ez minden évben megtörténik, akik először vannak jelen, azok bevallják: saját kisebb-nagyobb településükön szinte elképzelhetetlen, hogy egy bár farsangi vagy álarcos bálként meghirdetett mulatságra az érkezők más bőrébe bújjanak. Éppen ennek fontosságát hangsúlyozta a megjelenteket köszöntő szavaiban Nyakó József polgármester, azt, hogy a mindennapok felelősségteljes munkája után tudjon mindenki felszabadultan szórakozni, táncolni, jó értelemben véve „kivetkőzni magából”. A polgármester köszöntötte a meghívott vendégeket is: a testvérvárosok delegációit vezető dr. Juhász Endre hajdúnánási és Koroknai Imre balmazújvárosi alpolgármestereket, Szabó Ödön RMDSZ-es képviselőt és dr. Pete Istvánt, a szervezet megyei választmányi elnökét.

Felvonulás

Oláh Sándor, az Érmihályfalváért Egyesület elnöke, aki a vendéglátást szervezte, kiemelte: nem „házi jellegű”, hanem konkrétan házi ízekkel készültek. A szervezést kézben tartó Sütő Judit, az RMDSZ titkárnője, ismertette, hogy idén sem marad el a jelmezverseny, illetve az azt megelőző felvonulás, ami „olyan mint a velencei, csak kisebb”. Míg a szavazócédulák elkészültek, máris lehetett tesztelni az említett házi ízeket, illetve a Szatmár megyei Retro Boys együttes kiváló zenéjére megkezdődött a mulatás, melynek során meg lehetett állapítani: a bennszülött törzs tagjai, az indiánok, dr. Bubó és Ursula, a kalóz, Piroska, Superman és a többi furcsa szerzet mind-mind egyformán ismeri a nótákat, műdalokat, örökzöldeket, sőt, pertu vannak Hajmási Péterrel és Hajmási Pállal is. A felvonulást követően ifj. Bánházi Miklós műsorvezetésével mutatkoztak be a versenyben részt venni kívánt jelmezesek, majd mindenki kapott egy szavazócédulát, melyre ráírhatta a neki legjobban tetsző nevét. Az összesítés nyomán kiderült: 12 jelmezes, vagy jelmezes pár/csoport kapott szavazatot a 83 leadott cédulával.

Díjak

A legtöbb voksot, 27-et a bemutatkozásuk szerint a város 3000 évvel korábbi őslakosait megelevenítő Mihály-mammaué törzs (nevük utalás a törzsi táncuk alapjául szolgált The Tokens együttes Az oroszlán alszik ma éjjel/The lions sleep tinight című dalára) tagjai kapták, tagjai: Sütő Judit és Szabolcs, Kovács Angéla és Attila, Baghiu Mónika és Ciprian, Oláh Éva és Sándor, Oláh Imre és Bába Mária, Nagy Katalin és Attila; második lett 14 vokssal Gádzsó és Gádzsóné (ifj. Bánházi Miklós és Brigitta), harmadik dr. Bubó és Ursula (Belényesi Katalin és István). A díjakat Nyakó József és dr. Pete István adta át, majd következtek a különdíjak: Balmazújvárosét az indián páros (Sütő Stella és Árpád), Hajdúnánásét a szervezésért Sütő Judit vehette át. Jó látni, hogy ennek a bálnak a megszervezésével nemcsak útjára indult, de azóta fejlődött is egy kezdeményezés, mely közösséget kovácsolt, mondta beszédében Szabó Ödön, megköszönve az érmihályfalviak munkáját, nemcsak a rendezvényház falain belülit, de az azokon kívülit is. A továbbiakban folytatódott a mulatság, egészen vasárnap kivilágos kivirradtig.

Rencz Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!