Sass Kálmán szobra vigyázza templomát

Tegnaptól nemcsak emléktábla, emlékszoba, a temetőbeli emlékjel és a főtéri 1956-os emlékmű (az érmihályfalvi Csoport többi tagjaival egyetemben) őrzi Sass Kálmán mártír lelkész emlékét Érmihályfalván: a templomkertben mellszobrot avattak a tiszteletére.

Tavaly szeptemberben, az 1956-os emlékév alkalmából tartott érmihályfalvi ünnepségen tett ígéretet Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke, mint a Lakitelek Népfőiskola vezetője, hogy Sass Kálmán szobrot ajándékoznak Érmihályfalvának. Az ígéretet beváltva november 19-én, vasárnap kerülhetett sor az egyháztörténeti napra: a szoboravatóra.

„Ma is előttem van, ahogyan a parókia felől a templom felé jött, fejét jellegzetesen félrebiccentve”, mesélte az istentisztelet kezdete előtt Sass Kálmánhoz fűződő emlékét egy idősebb hölgy, aki hajdan a lelkész tanítványa volt. Az istentiszteleten Dénes István Lukács élesdi lelkész, egyházkerületi missziói előadó hirdetett igét Dániel próféta könyvéből vett alapige nyomán: „Ő az élő Isten, aki megmarad mindörökké.” A példázat egy korabeli „közigazgatási reform” idejéből szólt, amikor a hite és istene mellett kitartó Dániel egy „koncepciós eljárás” áldozata lett. „Más lélek lakott benne”, és ez ma is így van: aki hűségesen, becsületesen él, az kitűnik a környezetéből, fogalmazott a bihari egyházmegye esperese, így vonva párhuzamot a próféta és Sass Kálmán között, aki szintúgy vállalta a reá kiszabott sorsot, a mártíromságig.

Könyvbemutató

„Minden élethelyzetben az Úrra kell tekinteni, ezzel a lelkülettel érdemes szobrot állítani is”, összegzett a Dénes István Lukács, akinek szolgálatát Balázsné Kiss Csilla helyi lelkész köszönte meg. Ezután helyi konfirmandusok, Sass Kálmán-díjas fiatalok, az Aranykapu Tanoda gyerekei, illetve a Debreceni Református Kollégiumból érkezett fiatalok verses-énekes bizonyságtétele hangzott fel. Az istentisztelet a témához kapcsolódó könyv bemutatójával folytatódott: tavaly tartották meg a Nyugat–Európai Református Lelkigondozói Szolgálat szervezésében azt a konferenciát, mely az 1956-os, illetve az egész XX. század magyar református mártírlelkészeiről szólt. Az ott elhangzott áhítatokból, előadásokból szerkesztette meg Bereczki András volt paptamási ny.lelkész a Mártírok százada című kötetet, ezt ajánlotta a hallgatóság figyelmébe, már csak azért is, mert a leggazdagabb rész éppen Sass Kálmánnal foglalkozik. Zárszóként Balázsné Kiss Csilla mondott köszönetet mindazoknak, akik hozzájárultak a szoborállításhoz, az ünnepség pedig a templomkertben folytatódott. Balázs Eszter debreceni diák olvasta fel Számadó Ernő: Négyszáz év című versét, amit az Érmihályfalvára ért reformáció (1542) 400. évfordulóján írt 1942-ben. Ezután leplezte le Lantos Györgyi csongrádi szobrászművész alkotását Lezsák Sándor és dr. Sass Huba (a lelkész fia), és láthatóvá vált: a néhai lelkész temploma felé nézve őrzi gyülekezetét.

Történelmi igazságtételt

Avatóbeszédet Lezsák Sándor mondott, egyebek mellett ismertetve Sass Kálmán életútját, kiemelve, hogy az ’56-os események teljes feltárását máig akadályozzák bizonyos körök még Magyarországon is, évtizedekig nem volt szabad még beszélni sem azokról, mindezek fényében „nem is meglepő”, hogy Sass Kálmán rehabilitációja sem történt még meg Romániában, ahol így közterületen nem lehet rá emlékezni. Mindez annak ellenére, hogy a család 23 alkalommal kérte a rehabilitációt, mindannyiszor elutasították. A Lakitelek Népfőiskola nevében adta át a tudós lelkész szobrát a gyülekezetnek, azt kívánva, hogy „adassék meg mielőbb a történelmi igazságtétel, mert csak az hozhat igazi békét”. Dr. Sass Huba a szobor körül egybesereglett család nevében mondott köszönetet a szoborállítóknak, majd Balázs Dénes és Balázsné Kiss Csilla lelkészek mondtak áldást a gyülekezetre és a szoborra egyaránt. Az ünnepség koszorúzással, illetve a Himnusz éneklésével ért véget.

Rencz Csaba